A természet csodái mai részében arról olvashatsz, hogy miért és hogyan szedi rá egy Dél-Afrikában élő növény a szorgos és hiszékeny ganajtúró bogarakat.
Emlékszel még a szurokfű és a hangyaboglárka ravasz együttműködésére? Az akcióból a növény és a lepke is hasznot húzott, ám van, hogy az egyik fél felülkerekedik és rászedi a másikat. A hegyi poszméh (Bombus wurflenii) például nem fárasztja magát azzal, hogy végigmászik a farkasölő sisakvirág (Aconitum anthora) porzói között, amikor el akar jutni a nektárhoz, inkább egyszerűen átharapja a virágot, és kiszolgálja magát anélkül, hogy a jutalmát bármivel is kiérdemelné. Ilyen módon ugyanis nincs beporzás.
Máskor a növény jár jól, ez történik például a világ legnagyobb és legbüdösebb virága és a hazánkban is elterjedt légybangó esetében is, de a kizárólag Dél-Afrikában élő, nádszerű Certocaryum argenteum is simán lehetne a sunyiság jelképe. Ez a növény olyan sötétbarna magvakat terem, amelyek a helyi antilopok ürülékére hasonlítanak, ráadásul arról is gondoskodik, hogy a bogyóknak trágyaszaguk legyen, és ezzel egy igen szűk réteget, a szorgos kis galacsinhajtó bogarakat célozza meg.
- Ganajtúró, galacsinhajtó, szkarabeusz – mindhárom név ugyanazt a rovarfélét rejti.
- Dél-Afrikában kb. 800-féle ganajtúró bogár honos, Afrika teljes területén 2000, s az egész világon mintegy 6000 fajta ganajtúró bogár él, és valamennyiük szerint mennyei étek a trágya.
- A galacsinhajtók egyes fajait, főként a Scarabeus sacert szentként tisztelték az ókori Egyiptomban. Egyiptomi neve, a heper megegyezik a hajnali Nap nevével, és egyben újjászületést, megtestesülést is jelent. Mivel a földbe rakja a petéit, az ókorban azt hitték, hogy a galacsinhajtó a földből keletkezik. Így vált az önmagából való keletkezés jelképévé, és a felkelő napévá is, mely a hiedelem szerint minden reggel újjászületik.
A Fokvárosi Egyetem egyik kutatócsoportja fedezte fel – amikor azt vizsgálták, hogy vajon a kis rágcsálók megeszik-e a növény furcsa, nagy terméseit –, hogy a magvakat nem táplálékot kereső rágcsálók hordják el, hanem hiszékeny galacsinhajtók, melyeket mindenestül rászedett az illatmarketing. A bogarak antilopürüléknek hitték a szagos golyókat, így a szokásos módon elgörgették őket jó messzire azzal a céllal, hogy beléjük petézzenek.
Ebből a videóból megtudhatod, milyen egyéni viselkedésmódot fejlesztettek ki a ganajtúrók arra, hogy elszállítsák és a peterakás számára optimális helyen elássák a trágyagalacsinokat. (A videó elindítása után a jobb alsó sarokban állíthatod be a magyar feliratot.)
A ganajtúrók egyébként nagyon fontos szolgálatot tesznek az ökoszisztémának, amikor eltakarítják az állatok ürülékét: szorgos munkájukkal megakadályozzák, hogy a legelők belefulladjanak a trágyába, és vissza is juttatják a tápanyagokat a talajba.
Ebben az esetben azonban a bogarakat jól rászedik: ők bizalommal elgörgetik a gömbölyű, ürülék formájú magvakat, és pár centi mélyen a talajba ássák őket. A magvaknak legalább a negyede új helyre kerül ezáltal, de hogy mit kapnak a bogarak a munkájukért cserébe? Semmit. A kutatók elbújtak a bokrok között, és mihelyt az anyabogár távozott, kiásták a magvakat, de nyomát sem találták petéknek, vagy annak, hogy a bogár enni próbált volna a magvakból. A ganajtúrók végül nyilván rájöttek, hogy átejtették őket, és feladták a további próbálkozást.
Ha tetszett a cikk, olvasd el sorozatunk előző részét is, melynek főszereplői a polipok.
