A madárvilágban mindenféle munkamegosztásra akad példa, ám – a közhiedelemmel ellentétben – a fajok többségénél a szülők közösen viselik a terheket.
Bizonyos madárfajokban a hím csak a nemzés feladatát vállalja magára, a költés és a fiókanevelés feladata a tojóra hárul. A vadkacsák például egyenesen tökélyre vitték ezt a működési módot, ám vannak a természetben olyan madárfajok is, amelyeknél a nőstény hordja a nadrágot. A lilealakúak rendjébe tartozó szalonkafélék és lilefélék több családjában is a tojóé a színesebb násztollazat, ő lejt násztáncot, és ő választ ki magának egy vagy több hímet, amellyel/amelyekkel aztán párosodik. Fut a hím után, megküzd a vetélytársakkal, parádézik a kiszemelt partner előtt, egyszóval végigjátssza a teljes hódító műsort. Amikor minden megvolt, segít kiásni a fészek gyanánt szolgáló kis mélyedést, aztán fogja magát és odébbáll. A hím pedig egymaga költi ki a tojásokat, ami majdnem három hétig tart, és utána rá marad a fiókanevelés gondja is.
Más madarak más eredeti módszerrel költenek: külön fészek a tojónak, külön fészek a hímnek – így csinálja néhány kis gázlómadár a Magas Északon. A sárjárók például csak egy-két héten át élnek házaséletet. A nőstény párosodik a hímmel (olykor többel is), lerak egy fészeknyi tojást, aztán egy másikat, utána a partnerek búcsút intenek egymásnak, és az egyszülős családmodellt követik. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert ezeknek a madaraknak a költési helyén kevés a táplálék, és hamar élhetetlenül zordra fordul az idő. Azzal pedig, hogy a szülők külön kotlanak, a lehető legjobban kihasználják a rendelkezésükre álló, szűkre szabott időkeretet, így növelhetik legjobban a szaporulatot.
Kötődés
A Tyúkeszűek-e a madarak? című könyv szerzői szerint a hagyományos zsidó-keresztény családmodell példájaként szolgálhatnak a darvak, a hattyúk, a ludak és a gólyák is, ezeknél a fajoknál ugyanis a szülők a terheket megosztva vesznek részt a kotlásban, táplálásban és nevelésben. „Bár azért ebben a körben is vannak eltérések: a kölyökgólya, mihelyt repülni tud, otthonról is repül, más fajok csemetéi a felnőtté avatás után is maradhatnak a családi fészekben. A ludak kötődése még ennél is erősebb. A szülői fennhatóság és gondoskodás madármércével mérve igen hosszú ideig kitart, egészen az első tél végéig. Így az új nemzedék megtanulja a vonulási utat és azt, hogy hol a telelés helye. A családi kötelékek a tél folyamán aztán egyre lazulnak, és a jó idő beköszöntével a fiatalok kénytelen-kelletlen a saját lábukra állnak.”
A leggyakoribb felállás azonban a madarak körében az, hogy a pár felváltva ül a tojásokon, és együtt neveli a fiókákat, hiszen nyilvánvalóan ez a stratégia adja a legnagyobb túlélési esélyt a fészekaljnak. Ennek megfelelően a gerlék megrögzött monogámok, az idilli családideál mintapéldái: megosztják egymás közt a terheket, és mindenben segítik, kiegészítik egymást. A hím szorgosan hordja az aprócska gallyakat, a tojó pikk-pakk összetákolja a fészket, belepottyant két tojást, és attól fogva a gerlepár éjjel-nappal felváltva költ. Aztán felváltva táplálják a kicsiket, egészen addig, amíg azok ki nem repülnek.
A tökéletes együttműködésnek és szolidaritásnak az a magyarázata, hogy a fészekaljra ragadozók leselkednek, és maga a fészek meglehetősen kezdetleges, egy nagyobb széllökés is leverheti. Ha elpusztulnak a tojások vagy a fiókák, lehet újrakezdeni a munkát. Egy összeforrt, monogám pár jobban viseli a nehézségeket, sőt annyira hatékony, hogy ha az első fészekalj épen és egészségesen kiröppen, a gerlepár nem vesztegeti az időt, néhány napon belül már újabb szülői örömökre készül. Ha minden flottul megy, télutótól őszelőig több nemzedékkel is szaporodik a gerlepopuláció.
A madarak társasági életet is élnek. Egyes fajokban nem ismeretlen a csoportos nevelés. Például a rózsás flamingók kolóniákat alkotnak, és a szülők összehangolják a tennivalókat: néhány nappal az után, hogy a fiókák kikeltek a tojásból, egy csapatba terelik őket, így ugyanis könnyebben tudnak vigyázni rájuk: a szülők ide, a „bölcsődébe” járnak etetni a gyerekeket, ki-ki a magáét.
Forrás: Philippe J. Dubois – Élise Rousseau: Tyúkeszűek-e a madarak? Madárbölcselet 22 tételben
Ha kíváncsi vagy a világ legnagyobb és legbüdösebb virágára, olvasd el sorozatunk előző részét is.
