A molnárpoloska, ha veszélyeztetve érzi magát, szárnyas utódokat nemz, és kedvezőbb kilátásokkal kecsegtető környékre költözik.
A molnárpoloska a legérdekesebb vízi lény, amelyet bárki könnyedén megfigyelhet: szinte Európa egész területén előfordul tavak, lassú folyású folyók vagy akár iszapos tócsák felszínén. Hihetetlenül alkalmazkodó rovarcsalád büszke tagja, összesen 1700 faját ismerjük, amelyek közül néhány a tengereken él.
A vízfelszínen kecsesen sikló molnárpoloskák a fizika törvényeivel mennek szembe – a hasonló súlyú rovarok többsége elmerülne és megfulladna. Titkát egy friss kutatás fedte fel, amely szerint a molnárpoloska lábát több ezer, szabad szemmel nem látható, mikroszkopikus foltokat képező szőr borítja, ezekkel képes csapdába ejteni a levegőt, és ezzel növelni lábai vízállóságát és felhajtóerejét. Ennek a képességének köszönhetően tudja súlyának tizenötszörösét a felszínen tartani, és vihar vagy zivatar esetén sem süllyed el. Ha viszont az egyik lába véletlenül víz alá kerül, nagy erőfeszítést kell tennie, hogy a vízfelszínre hozza.
Három pár lába a gyors haladásban is segíti őt. Elülső lábai rövidebbek, velük könnyen megragadhatja a zsákmányát; középső lábai evezőként funkcionálnak; a hátsók, a leghosszabbak pedig nem csak extra gyorsaságot biztosítanak neki, de lehetővé teszik a fékezést és a kormányzást is. Különleges tulajdonságainak köszönhetően nagyon gyorsan halad, egy másodperc alatt akár száz testhossznyit is megtehet. Viszonyításul ez olyan, mintha egy 180 centiméter magas ember óránként 640 kilométert hagyna maga mögött A molnárpoloska rendkívüli teljesítménye sajnos nem terjed ki a szárazföldre, a vízfelszínt elhagyva lába szinte teljesen haszontalanná válik.
Ennek az apró, de gyors állatnak nem véletlenül van szüksége a szélsebes mozgásra. A molnárpoloska ugyanis ragadozó, és zsákmányát gyorsaságának köszönhetően tudja becserkészni, és kiragadni a vízből. A sikeres vadászat után szájszervével átszúrja az elejtett rovar testét, és kiszívja nedveit. Egyik kedvenc eledele a szúnyoglárva, ami a vízfelszínre dugott légzőcsöve miatt könnyű préda a számára.
Bár a molnárpoloska rovarléptékben igazán vonzó tulajdonságokkal bír, a hím egyedeknek még van mit tanulniuk romantika terén. A párosodó molnárpoloskákat nem nehéz észrevenni: két, egymáson fekvő, apró csónakformát kell keresnünk. Ugyan a nőstény rendelkezik egyfajta pajzzsal, amely megvédi a nem kívánt udvarlóktól, de ha mégis párosodásra kerül sor, jobban teszi, ha nem alkalmazza. A hím módszere ugyanis az, hogy a nőstény fölé kerekedik, ezáltal pedig utóbbi kerül védtelen helyzetbe az alulról rájuk leselkedő veszélyekkel szemben.
Némely faj szárnnyal is rendelkezik, amelynek a hosszúsága az élőhelytől függ. A folyókon élő rovarok szárnya általában rövidebb, hiszen könnyebben megsérülhet, mint azoké a példányoké, amelyek az állóvizeken élnek. Egyes fajok pedig csak akkor jönnek szárnnyal a világra, ha szükségük van erre az extra testrészre az életben maradáshoz. Ha például a molnárpoloska sekély vízben él, a hőmérséklet emelkedésével valószínűleg eltűnik az élőhelye. Ezért veszély esetén a következő generáció tagjai szárnyakkal fejlődnek ki. Ez a képessége teszi lehetővé, hogy a legkülönfélébb élőhelyeket is meghódítsa.
De hogyan találnak rá ezek a leleményes rovarok új otthonukra? A molnárpoloskákkal foglalkozó kutatások szerint a vízi rovarokat minden visszaverődő felület vonzza. Ha meglát egy ilyen felületet, közelebbről is megvizsgálja, és ha lakhatónak ítéli, elfoglalja.
A legmeglepőbb talán az, hogy a molnárpoloska nem csak az édesvízi környezetet hódította meg. Néhány, szárnnyal nem rendelkező faj a tengert választotta otthonául. Egyes források szerint ezek a rendkívüli lények az elhullott vízi állatok által kiválasztott folyadékon élnek.
