Bekuckóznál este egy jó film előtt? Lazítanál egy pohár bor és egy izgalmas könyv társaságában? Meglepnéd magad egy finom vacsorával? Kiszabadulnál a természetbe, de nem tudod, merre indulj? Sorozatunkban olyan nézni-, olvasni-, sütni-főznivalókat ajánlunk, amik a mi hetünket is feldobták.
Barbi újévi elhatározásáról, Réka az elmúlt idők legjobb filmjéről, Mózes Zsófi kedvenc, melengető leveséről, Fenyvesi Zsófi pedig a természet vigasztaló erejéről mesél.
Kéktúra
Balázs Barbi
Lassan minden nap Mormota-nap, legalábbis én egyre inkább úgy érzem. A körforgásból a heti kirándulások rántanak ki, egy barátnőmmel nekivágtunk a Kéktúrának. Nemcsak a friss levegő és a kiadós mozgás tölt fel, de élmény a pecsétgyűjtés is, általában már a hét közepén ezt várom. Nem kell rutinos túrázónak lenni, a szakaszok kisebb, sokszor néhány kilométeres egységekre vannak osztva, így kevesebb gyakorlattal is nyugodtan bele lehet vágni, és lassan növelni az adagot és a szabadban töltött időt. Még csak néhány alkalommal voltunk, de rengeteg madarat, különleges gombákat, rendes havazást láttunk, egyik alkalommal körülbelül 10-15 méterrel előttünk szaladt keresztbe három szarvas, láttunk fekete rackajuh-nyájat és annyit, de annyit beszélgettünk, mint még soha.
The Dig
Fejes Réka
Nem azért kérdezgetem az ismerőseimet folyton arról, hogy láttak-e mostanában valami jó filmet, mert nem találok jobb beszédtémát (igaz, ami igaz, az ősidők óta tartó home office-olásban nehéz valamirevaló tête-à-tête témát találni), hanem mert elkeseredetten vadászom a jó filmekre. Azokra gondolok, amik igazán megfognak, és napokkal később is azon kapom magam, hogy rajtuk elmélkedem. Ilyen volt a Netflix történelmi filmje, a The Dig.
A sztori megtörtént eseményeket dolgoz fel. Nem sokkal a második világháború kitörése előtt járunk. Mrs. Prettyhez (Carey Mulligan) az autodidakta régész, Basil Brown (Ralph Fiennes) érkezik, hogy feltárja a vidéki birtokán található halmokat. Miközben a föld alól előkerül egy 6. századi angolszász hajó, egy múltbéli hős vagy vezér sírhelye, a film jelenében barátságok és szerelmek szövődnek, amelyek alakulásába beleszól a világ minden atomját átható halál.
„Meghalunk. Meghalunk és elbomlunk. Nem élünk tovább” – mondja ki Mrs. Pretty azt, ami minden ember fejében ott motoszkál. „Ezzel nem értek egyet – válaszolja Mr. Brown. – Mióta az első ember lenyomatot hagyott egy barlang falán, valami folytonosnak a részei vagyunk. Szóval... nem igazán halunk meg.”
Csilisbab-leves
Mózes Zsófi
Két hete benyalt a család valami fejfájós, köhögős nyavalyát (ami határozottan nem a koró!). A fiúk kezdték, én pedig iszonyú büszke voltam magamra, hogy állom a sarat. Egészen múlt hét végéig, amikor is ágynak estem. A levescsináló gépemről már korábban bebizonyosodott, hogy a home office-ban a legjobb barátom lesz. Csak beledobom a hozzávalókat, és nagyjából 20-25 perccel később szól, hogy hahó, kész az ebéd! Krémleves, darabos, smoothie, bármi.
Az ágyból, félig fekve dolgozva pedig pont erre volt szükségem, meg a kedvenc mexikói krémlevesemre. Az eredeti recept szerint két konzervbabot és egy konzervkukoricát összerottyantok egy kis paradicsompürével, sóval, borssal, csilivel, fokhagymával, római köménnyel és egy nagyon pici cukorral, de ha van mexikói fűszerkeverék otthon, az még inkább leegyszerűsíti a dolgot. Amikor még nem volt szuper levesfőző gépem, akkor addig turmixoltam, amíg krémleves állagú nem lett, majd rottyantottam rajta még egyet – a levesfőzővel ezt mind megspórolom. Tálaláskor mehet bele egy kis tejföl, és a legjobb az egészben, hogy tortillacsipsz is!
Vigasztaló természet
Fenyvesi Zsófi
Peter Wohlleben két könyve, Az állatok érzelmi élete és A természet rejtett hálózata nekem maga a vigasztalás. Napsütéses téli hétvégi reggelen ágyból olvasni szinte kötelező. Amikor úgy érzed, nehezen érted meg magad másokkal, vagy megtennéd, de nincs lehetőséged találkozni velük, amikor a sok tehertől tök egyedül érzed magad, akkor kell elővenni igazán. Pár oldal után beszippant, és rájössz, hogy soha, de soha nem voltál egyedül.
Úgy nőttem fel, hogy a legbiztonságosabb és legszerethetőbb élőlényeknek mindig az állatokat és a növényeket tartottam. Beszélgettem velük, hozzájuk bújtam, és ők megvigasztaltak. A mai napig ezt teszik. Átélhetem, hogy egy nagy egész része vagyok, nem csupán egy elhagyott gyerek vagy egy szomorú felnőtt. Az ereimben folyik a Balaton, a szememben ugyanazt látod, mint a kicsinyét féltő őzében, értőn mosolygunk össze a fákkal, szeretünk, örülünk, ugrálunk, bújunk, nevetőnk, sírunk – mindig egymással és egymásban.
Ez a két könyv erről szól. Hogy mind kapcsolódunk, nem létezünk a másik nélkül. Kiszakíthatjuk magunkat a természetből, leélhetünk egy életet a tizedik emeleten, rácsok mögé zárhatjuk az állatokat, irthatjuk a növényeket, de ez a kapcsolat soha nem szűnik meg köztünk. Tartósabb bárminél. Ez pedig biztonságot és vigasztalást nyújt. A két könyv segít, hogy ezt a teljességet minél alaposabban megértsd, rávesz, hogy figyelj és rácsodálkozz – és hogy belekapaszkodj.
Ha kíváncsi vagy a múlt heti kedvenceinkre, olvasd el ezt a cikket is!
