Kémből lett gyerekkönyvíró: Roald Dahl meghökkentő élete

Nem véletlenül olvasod a meghökkentő szót immár harmadszor: Roald Dahl egyik legfontosabb, felnőtteknek szóló könyvének címe ez: Meghökkentő mesék. Dahl valóban furcsa, merész, olykor groteszk vagy egyenesen sötét novellákkal állt elő, nem fél egyetlen témától sem, szabadon barangolt képzelete birodalmában, és elképesztő csattanókat volt képes kiagyalni. Gyerekkönyvei is ezért oly népszerűek: a valóságtól teljesen elrugaszkodott, ugyanakkor a gyerekek alapvető érzelmeire alapozott művek egészen új fejezetet nyitottak a gyerekeknek szóló irodalomban. Ahogy az utóbbi években a skandináv krimik, úgy a norvég Dahl is eltér a megszokottól, ráadásul nem is kicsit: Boszorkányok című könyvében egészen horrorisztikusnak ható részletekben mesél az idős hölgyek átváltozásáról és gyerekkínzó szokásairól, a Hugó és a csodaszerben a gonosz nagymamát Hugó varázskotyvalék segítségével leckézteti meg. A felnőtteknek szóló történetek is legalább ennyire merészek, megmutatják az emberek árnyékos oldalát, a különböző helyzetekben rejlő iróniát és kalandok egész sokaságát. Mert ha valamihez Roald Dahl értett, azok a kalandok voltak.

Mit keres egy norvég Afrikában?

Már a gyerekkora sem volt tündérmese: az angol földön nevelkedő, norvég származású kisfiú 4 éves volt, amikor egymás után elvesztette egyik nővérét és apját. A kis Roald aztán csintalan kölyökként nehezítette meg a környék tanítóinak és boltosainak életét (ötlete nyomán döglött egeret rejtettek az édességbolt egyik tárolójába, csak hogy egyetlen példát említsünk). Kilencévesen megjárta azt a kegyetlen internátust, ahol addig verték a gyerekeket, amíg ki nem serkedt a vérük – az intézmény igazgatója Dahl Matilda című gyerekkönyvében köszön később vissza.

Felnőve, a 192 centissé cseperedett óriást már egyáltalán nem lehetett megállítani: teljes erőbedobással sportolt, fotózott, írt, de legfőképpen hajszolta a kalandokat. Háromhetes kalandtúra Új-Fundlandon? Jöhet! Hároméves tanganyikai utazás (az egyiptomit nem találta elég izgalmasnak) a Shell fizetett alkalmazottjaként? Simán! Hónapokon át tartó szafarikon vett részt szerte Afrikában, egyik út veszélyesebb volt, mint a másik: vadállatok, balesetek, nyelvi nehézségek. Dahl egyedül a kígyóktól félt, minden más újdonságot rajongva fogadott.

Fejest ugrott a világháborúba

A második világháború kitörése is épp Afrikában érte, ott csatlakozott hát a hadsereghez. Bennszülött katonák vezetőjeként kellett feltartóztatnia a felfegyverzett németeket Dar es-Salaam határában. Dahl úgy intézte az ügyet, hogy csupán egyetlen német katonát kellett lelőnie: azt, amelyik őt támadta meg a pisztolyával. Később pilótaként szolgálta Angliát, ami cseppet sem volt veszélytelen vállalkozás: legtöbb bajtársát elvesztette. Ezután megjárta Irakot, és továbbra is csak repült, repült. Egészen 1940. szeptember 19-ig, amikor a Líbiai-sivatagban balesetet szenvedett. A kényszerleszállás még csak sikerült, de aztán a gép sziklának ütközött és kigyulladt. Dahl átmenetileg vakon, betört koponyával és súlyos égési sebekkel úszta csak meg a kalandot. Életét is csak hihetetlen lélekjelenlétének köszönhette: épp el tudta vonszolni magát kellő távolságra a géptől, amikor az felrobbant.

Leszerelni? Soha! Na jó, mégis...

Félévnyi lábadozás után esze ágában sem volt feladni a harcot: már mászott is vissza a repülőbe. Görögországba egy olyan gépen utazott, amelynek a vezetését önállóan kellett megtanulnia – azért persze sikerrel járt, még ha úgy is kellett kifeszegetni az óriást a gépből a négyórás út végén. Görögország, Egyiptom, Észak-Palesztina után derült csak ki, hogy az a fejsérülés, amit a sivatagban szerzett, örökre megváltoztatta: komoly fejgörcsöket kapott az irányváltásoknál, időnként az eszméletét is elvesztette. Így már kénytelen volt leszerelni. Ekkor kémként dolgozott tovább: a jóképű férfi egyfajta norvég Bondként bonyolította Washingtonban Nagy-Britannia titkos ügyeit, mesélte érdekes történeteit, csábított el örökösnőket (tulajdonképpen bármelyik nőt egy bizonyos mértékű vagyon felett), ügyeskedett, tárgyalt, akivel csak kellett, hogy meggyőzze az amerikaiakat: szálljanak be a harcokba a szövetségesek oldalán. Dahl eredményes munkát végzett, és odáig jutott, hogy Rooseveltékkel és Harry Truman szenátorral kártyázott. A háborús helytállás végül nem csupán dicsőséget szerzett neki, de 1942-ben írt novellájával, melyben a balesetét írta le, elindította írói pályáján is.

Kegyetlen is tudott lenni

Dahl fiatalkora valóban James Bondként telt, ám idősebb korára kiütköztek természetén a sötét emlékek. Nem tudta túltenni magát az internátusban tapasztalt kegyetlenkedéseken vagy a világháborús élményein. Ahányan szerették és csodálták őt életében, annyian utálták is. Első felesége, Patricia Neal színésznő jó adagot kapott hűtlenségből, gorombaságból, olykor gonoszságból is harminc évig tartó frigyük alatt, el is nevezte hitvesét Romlott Roaldnak. Válásuk után nagyon sokszor nyilatkozott volt férjéről bíráló hangnemben, ami ugyanannyira érthető, mint a második feleség, Felicity dicshimnuszai.

Dahl egy esetben vált megkérdőjelezhetetlenül és mindenki számára egyértelműen ellenszenvessé: 1983-ban egy interjúban a zsidókról kialakított nézetei megosztásakor. Antiszemitizmussal vádolták, amit később nem is igazán tagadott. Éppen emiatt születésének századik évfordulóján nem kapott emlékérmet, és sokan emiatt nem ünneplik őt neves íróként.

A befutott író, aki ünnepli a félelmet

Dahl ennek ellenére kifejezetten sikeres író volt, művei mai is kelendőek. Első gyerekkönyve, a James és az óriásbarack viszont csak a hatvanas években jelent meg. A történet nagyon szokatlan: a főszereplő, James szüleit megöli egy orrszarvú, így gonosz nagynénjei nevelik. Ám nemsokára már egy hatalmas repülő barack belsejében él át csodálatos kalandokat ijesztő rovarok társaságában.

Nem véletlen, hogy a legtöbb Dahl-gyerekkönyv főszereplője túlélő: az író meg akarta mutatni a szülők nélkül élő, vagy más okokból szenvedő, félő gyerekeknek, hogy legyenek bátrak, találékonyak, optimisták, de legfőképp azt, hogy nincsenek egyedül. Dahl egyik meséjében sem hajlandó szőnyeg alá söpörni a gyermeki félelmet, de ezt sosem teszi céltalanul. Unokája szerint Dahl úgy gondolta, a legizgalmasabb dolgok az életünkben egyben mindig félelmetesek is, de nincs ezzel semmi baj.
A szülők egy része ezzel persze nem ért egyet, emiatt már a James és az óriásbarack is komoly ellenérzéseket váltott ki, olyannyira, hogy a brit kiadó arra kérte az írót, vállalja a költségek felét.

Hitchcocki magasságokban

A felnőtteket – a nekik szóló novellákon, könyveken túl – forgatókönyvekkel is ellátta, ő írta például a James Bond: Csak kétszer élsz című film szkriptjét. Bond egy idegen országba cseppenve próbál boldogulni kémként, miközben minden útjába kerülő nőt elcsábít: Dahl arról írt, amit jól ismert. 1958 és 1961 között hat történetét filmesítették meg az Alfred Hitchcock bemutatja minisorozatban, s ebből négy részt maga Hitchcock rendezett. Roald Dahl eközben már nős volt, ráadásul apa: Patríciától öt gyermeke született. Egyikük, Olivia gyermekkorában kanyaróban elhunyt, Tessa, Theo, Lucy és Ophelia azonban megérték a felnőttkort. Dahl nagypapává is hamar vált: egyik lánya tinédzserként esett teherbe, és gyermekét, Sophie-t szülei segítségével nevelte fel.

Áttörés az orvostudományban

Dahl nem csak íróként dolgozott: kis kora óta érdekelte a gyógyítás, egy ideig orvosnak is készült. Végül csak az élénk érdeklődés maradt meg, no és egy adag trauma a hatvanas években, amikre valahogy megoldásokat kellett találnia. 1960-ban jött az első komoly nehézség: a házaspár négy hónapos fiát, Theót elütötte egy taxi, és vízfejűség alakult ki nála. Dahl a gyermekorvos és egy mérnök ismerőse segítségével kitalált egy különleges szelepet, amit orvosok azóta gyerekek ezreinek kezelésénél használtak. 1962-ben jött az újabb csapás: lányuk halt meg kanyaróban. A néhány évre rá kifejlesztett védőoltást az író rendkívül nagy erőkkel támogatta, népszerűsítette. 1965-ben pedig Patricia kapott súlyos stroke-ot, ami sérüléseket okozott a bal agyféltekéjében, és lebénította jobb oldalát. Dahl odaadóan ápolta, s közben kíváncsian figyelte, hogy az asszony agya hogyan épül fel a sérülésekből. A beszéddel sokáig gondja akadt, ezért új szavakat, sőt, szinte egy új nyelvet talált ki az elfelejtett régiek helyett, amit férje nagyon is élvezett és támogatott. Dahl mindent feljegyzett, ami a gyógyuláshoz hozzájárult, és ezekből végül tanácsokkal teli könyv lett, egyfajta Dahl-módszertan a stroke utáni gyógyuláshoz. Patricia ugyanis teljesen felépült, vissza tudott térni a színpadra, sőt, egy Oscar-jelölést is begyűjtött.

Roald Dahl és Patricia végül elváltak, s az író 1983-ban feleségül vette korábbi szeretőjét, Felicity Croslandot, akivel 11 éve tartott a viszonyuk. Gyermekük nem született. Dahl végül 74 éves korában, 1990-ben hunyt el az otthonában. Amikor eltemették, gyermekei és unokái olyan tárgyakat helyeztek a koporsóba, mint Dahl kedvenc cipői, ceruzái, csokoládé és bor. Felicity a következő évben megalapította a Roald Dahl Alapítványt, amely különböző problémás, betegséggel küzdő gyerekeknek segít a mai napig. Emellett találunk a világban Roald Dahl Múzeumot és a Story Centre-t is – no persze az elsődleges forrás, amiből a nagy írót megismerhetjük, azok a könyvei.