A nagy csendes-óceáni szemétsziget egy hatalmas, műanyag tárgyakból álló szemétkupac, ami folyamatosan sodródik az óceán áramlataival. Ékes bizonyítéka annak, milyen sok műanyaggal szennyezzük a környezetünket.
Ugyanakkor sokan kételkednek még a létezésében is, mivel nem egy szinte szárazföldet alkotó, terhelhető telepről beszélünk, ráadásul nem is nagyon készült róla fénykép. Ám ettől még nagyon is létezik, sőt. A közvetlenül a tengerbe szórt és a folyóvizekkel az óceánba kerülő szemét alkotta hatalmas foltokról már 1988-ban is tudtak. Más kérdés, hogy megszüntetni azóta sem sikerült. Hogy mit lehet tenni a műanyag hulladék mennyiségének csökkentése érdekében, és miért is veszélyes a tengeri állatokra, illetve ránk, emberekre nézve, azt Gigler Dóra, a WWF Magyarország környezeti nevelési szakértője magyarázza el.
Mióta létezik a nagy csendes-óceáni szemétsziget?
A szemétszigetről először 1988-ban tett említést az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA), noha a köztudatba azután került csak igazán be, amikor egy Charles Moore nevű hajóskapitány 1997-ben egy Hawaii-szigetek körüli jachtversenyről hazafelé óriási szeméttengeren keresztülhaladva ráébredt a probléma valódi súlyára, és értesítette a közvéleményt. A szemétsziget pontos koráról nem sokat tudni, de a benne úszkáló és még felismerhető tárgyak, illetve a mikroműanyagok mérete alapján arra lehet következtetni, hogy már az 1950-es évek óta akkumulálódik a hulladék a Csendes-óceánnak ezen a részén. A műanyag természetesen nem bomlik le alkotóelemeire, ugyanakkor az UV-fény és a fizikai-kémiai hatások következtében egyre kisebb darabjaira esik szét. Minél régebb óta szennyezett az adott terület, annál kisebb darabokat fogunk találni a vízben. Bizonyos kutatások szerint a mérete évtizedenként megtízszereződik.
Pontosan hol található ez a sziget?
A nagy csendes-óceáni szemétsziget két nagyobb, úgynevezett szemétfoltból áll: a nyugati szemétfolt Japánhoz közel, míg a keleti a Hawaii-szigetek és Kalifornia között terül el. Az észak-csendes-óceáni szubtrópusi áramlat köti össze őket és biztosítja a törmelékek állandó keveredését. A sziget körülbelül 54 százaléka a szárazföldről szabadul el a nem megfelelő, sokszor illegális hulladékkezelési megoldások következtében. Az itt lebegő szemét elsődleges forrása Kína (58 százalék), őt követi Japán (27,2 százalék), az Egyesült Államok (7,5 százalék) és Indonézia (5,1 százalék). A maradék 2,1 százalékhoz Délkelet-Ázsia (0,7 százalék) és egyéb országok (1,4 százalék) járulnak hozzá.
A szárazföldről elszabaduló szemét a folyók áramlásával a Csendes-óceánba kerül, ahonnan egy körkörös tengeráramlás egyre beljebb szállítja, majd az áramlat közepén, egy viszonylag nyugodt részen összetereli a kisebb-nagyobb darabokat. A gond csak az, hogy a műanyagokat anyagi minőségüknél fogva (nagy szénláncú polimerek, azaz olyan kőolajszármazékok, amelyek hidrofóbok, vagyis taszítják a vizet) a baktériumok nem tudják lebontani, így az összeterelt nagy mennyiségű műanyag egyre csak gyűlik és aprózódik – el viszont nem tűnik. Mikroműanyag formájában akár évszázadokig is jelen lehet a vízben.
Hogyan képzeljük el, mint egy szigetet, amire rá lehet állni?
A szemétsziget kifejezés megtévesztő lehet: sokan úgy képzelik el a helyet, mint egy szigetet, amire rá lehet állni – vagy legalábbis egy nagy kiterjedésű, PET-palackokból és műanyag tárgyakból, halászhálókból álló úszó szeméttömörülést. A valóság ennél kevésbé látványos – de sokkal veszélyesebb. Kiterjedésének nincsenek konkrét határai, leginkább abból érzékelhető a jelenléte, hogy a műanyagok (elsősorban a mikroműanyagok) aránya a vízből vett egységnyi mintákban egyre nagyobb. Attól függően, hogy hogy határozzuk meg a szigetet alkotó műanyagok koncentrációját, a szemétsziget mérete változhat. Ráadásul bizonyos áramlatok, időjárási események jelentősen megváltoztathatják a sziget pontos helyzetét és méretét – így az olyan vizsgálatok, amelyek csak 1-2 mintavételezésre alapuló kalkulációval dolgoznak, erősen fenntartással kezelendők. Az Ocean Cleanup projekt többféle mintavételezési eljárást követően a sziget méretét 1,6 millió négyzetkilométerre becsülte, ami Franciaország területének háromszorosa; mely területen körülbelül 1,8 billió különböző méretű és összetételű műanyag darab szóródik szét. Ha egymásra raknánk ezeket a darabokat, az körülbelül 80.000 tonnának felelne meg.
Ami miatt nem lehet ráállni a szigetre, és ami miatt nagyon nehéz is észrevenni, az az, hogy ennek a hihetetlenül magas koncentrációnak (1.800.000.000.000 darab műanyag!) a 94 százaléka mikroműanyagokból áll, melyeknek a mérete nem haladja meg az 5 mm-t. Érdekes ugyanakkor, hogy ez a 94 százalék mikroműanyag csupán 8 százalékát adja a 80.000 tonna hulladéknak, a maradékot a makroműanyagok, illetve túlnyomórészt a rendkívül nehéz és összegabalyodott elszabadult halászhálók jelentik.
Milyen károkat okoz? Veszélyes lehet ránk nézve is?
Ezekből az arányokból is látható, hogy mind a mikro-, mind a makroműanyagok potenciálisan komoly veszélyt jelenthetnek a tengeri élővilágra méretüknél vagy mennyiségüknél fogva.
Az óriási, akár több tonna súlyt is elérő, elszabadult halászhálók a part felé sodródva beleakadhatnak a sekélyebb vizekben élő korallokba, és letörhetik a darabjaikat, ezzel is pusztítva a világ egyik legveszélyeztetettebb ökoszisztémáját. Vándorlásuk során ugyanakkor szinte bármilyen hal (például cápa) vagy tengeri gerinces (például fóka, delfin) beleakadhat és megfulladhat. A makroműanyagok továbbá alkalmasak arra is, hogy rajtuk megtapadva invazív fajok újabb területeket kolonizáljanak, veszélyeztetve ezzel az eredeti ökoszisztémát.
Mind a kisebb, mind a nagyobb darabok megtéveszthetik az állatokat, mert élelemnek nézve elfogyasztják őket. A lebegő műanyag szatyor könnyen összetéveszthető egy medúzával akár egy ember számára is – nemhogy egy tengeri teknősnek. Bizonyos színű műanyag darabok szintén táplálkozásra sarkallhatnak egyes madarakat, halakat. Mára a tengeri halak egynegyedében található műanyag, és évente 1 millió tengeri madár pusztul el a műanyagfogyasztás következtében. A Midway-szigeteken fészkelő Laysan-albatroszok gyakran emlegetett elszenvedői a tengeri műanyagszennyezésnek: gyakorlatilag minden itt fészkelő madár szervezetében kimutatható a műanyag kisebb-nagyobb mennyiségben, az óvatlan szülők pedig többek között műanyaggal etetik a fiókáikat, akik közül minden harmadik ennek következtében pusztul el. Volt olyan madár, akinek a gyomrából 276 műanyag darabot távolítottak el a kutatók.
Sok műanyagból a bomlása során a benne levő adalékanyagok miatt mérgező vegyületek szabadulnak fel, amelyek aztán felhalmozódnak a különböző zsírszövetekben, és tovább adódnak a tápláléklánc felsőbb szintjeire, míg végül a mi tányérunkra kerülnek. Ilyen mérgező vegyület például a biszfenol-A (BPA), amelyről már több kutatás is bebizonyította, hogy rákkeltő hatású, és felelőssé tehető a meddőség, valamint számos más hormonális betegség kialakulásáért – mégis egy amerikai vizsgálat kimutatta a BPA jelenlétét a vizsgált vizeletminták 93 százalékában. A jelentős kockázatok miatt az Európai Unió 2011 júniusától betiltotta a BPA-t tartalmazó műanyag cumisüvegek forgalmazását, 2017-től pedig felkerült a különös aggodalomra okot adó anyagok listájára hormon- és szaporodási képességeket károsító hatása miatt.
Csak ez az egy sziget létezik?
A csendes-óceáni szemétsziget sajnos nem az egyetlen, létezik egy hasonló kiterjedésű az Atlanti-óceánon is, illetve a 2017-es évben felfedeztek egy még nála is nagyobb kiterjedésűt a Csendes-óceán déli részén. Az újonnan felfedezett szemétsziget kiterjedése 2,5 millió négyzetkilométer, ami azt jelenti, hogy Magyarország például 27-szer elférne benne.
Mik a tervek a szemétszigettel kapcsolatban?
Az elmúlt évek nagy médiavisszhangja és az egyre növekvő nemzetközi felháborodás több megoldási javaslatot is szült a probléma, ha nem is a megoldásával, de a kezelésével kapcsolatban. Ezek közül talán a legismertebb az Ocean Cleanup Project, amely egy fiatal holland vállalkozó, a 25 éves Boyan Slat kezdeményezése. A csendes-óceáni szemétszigetet egy olyan szerkezettel szeretné megtisztítani, ami kifejezetten a nagyobb darabokat szűri meg a víz felszínén lebegő 600 méteres műanyag cső és a belőle 3 méteres mélységig lenyúló szűrő segítségével. Bár az apróbb műanyag darabokat ez a találmány sem képes eltávolítani, de legalább képes megakadályozni azt, hogy a nagyobb darabok tovább aprózódjanak. A takarítás 2018-ban indult, de három hónap után egy műszaki probléma miatt le kellett állítani a folyamatot. A hibát azóta kijavították, és a szerkezet 2019 júniusában újra vízre szállt.
Ugyanebben a hónapban az Ocean Voyages Institute is indított egy tisztítási programot a térségben, amely több mint 38.000 kg szeméttől, főleg műanyag halászhálóktól és háztartási műanyagtól szabadította meg a Csendes-óceánt. 2012-ben az Ocean Conservancy nevű környezetvédelmi szervezet létrehozta a Hulladékmentes Tengerek Szövetségét (Trash Free Seas Alliance), amely különböző vállalatokat, a tudomány, illetve a természet- és környezetvédelem képviselőit (köztük a WWF-et is) tömöríti azzal a céllal, hogy megoldásokat találjanak az óceánok műanyagszennyezésének problémájára.
2018-ban a csendes-óceáni államok vezetői elfogadták a Csendes-óceáni Hulladék Akciótervet, amely a térség műanyag szeméttől való teljes megtisztítását tűzte ki céljául. A helyzet ugyanis ezekben az államokban talán a legkritikusabb. A különböző áramlatok között elhelyezkedő kisebb-nagyobb szigetek, mint a fésű fogai, felfogják az áramlatokon utazó hulladékot. Ezeken a szigeteken ezért óriási szemétdombok alakulnak ki, miközben az ottani hulladék túlnyomó többsége nem is a sziget lakóitól származik. Még a legtávolabbi, gyakorlatilag lakatlan szigetek partjain is felfoghatatlan méretű szemétlerakatok képződnek. A szigetlakók üzenete egyértelmű: a műanyagszennyezés globális probléma, ezért globális megoldást kell rá találni.
Mind a G20-as országok, mind a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének 2019-es találkozóján a különböző kormányok közös nyilatkozatokat tettek annak érdekében, hogy megakadályozzák a műanyag kiszabadulását a világ óceánjaiba. Noha az egyezmények nem tartalmaznak konkrét határidőket vagy intézkedéseket, mégis a politikai akarat egyértelmű kinyilatkoztatásai.
A WWF globális hálózata további konkrét nemzetközi intézkedéseket sarkall, hogy csökkenjen az új műanyagok gyártása, és befejeződjön a háztartási szemét kiszabadulása a tengerekre. Mostanra több mint másfél millióan írták már alá azt a petíciót, amellyel a világ vezetőit szólítják fel a tengeri műanyagszennyezés azonnali megfékezésére. A petíciót bárki aláírhatja az alábbi linken. A cselekvés, akár abban nyilvánul meg, hogy tudatosabb fogyasztókká válunk, akár abban, hogy aláírunk egy petíciót, rendkívül fontos. Az ENSZ becslése szerint ugyanis 2050-re több lesz a műanyag a világ tengereiben és óceánjaiban, mint a hal.
Miért nincs róla fénykép?
A fényképkészítés azért nehézkes a szigetről, mert 94 százalékát mikroműanyagok, vagyis olyan műanyag részek alkotják, amelyek 5 mm-nél kisebbek, ezért puszta szemmel szinte észrevehetetlenek. Számos dokumentumfilm foglalkozik ugyanakkor a szigettel, így ha fényképen nem is, filmen megtekinthető. Érdemes megnézni az A Plastic Ocean, A Garbage Island és a Plastic Paradise című dokumentumfilmeket, illetve követni az Ocean Cleanup csatornáját a YouTube-on, ahol szintén első kézből értesülhetünk a nagy szemétsziget sorsáról.
