Pál 228 körül született Thébában, gazdag egyiptomi szülők gyermekeként. Igen művelt ifjúnak számított, aki jól ismerte a görög és egyiptomi irodalmat. 16 évesen elveszítette a szüleit és megörökölte a vagyonukat, 249-ben azonban Decius császár keresztényüldözést hirdetett meg, ezért Pálnak – akit a saját nővére jelentett fel a hatóságoknál – menekülnie kellett. Alsó-Thébában, a sivatag közepén egy barlangra lelt, melynek közelében datolyapálmák nőttek és egy tiszta vizű patak csordogált, a bejárata pedig rejtve volt. Pál úgy találta, hogy nagy önfegyelemmel, de meg lehet élni a barlangban, ezért ide bújt el üldözői elől.
Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?
Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.
Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.
Bár az üldözések idővel alábbhagytak, 313-ban, Nagy Konstantin türelmi rendeletével pedig végleg megszűntek, Szent Pál végül hat évtizedet töltött életéből a barlang magányában, a világtól távol, imával és munkával foglalva el magát. A Szent Jeromos által lejegyzett legenda szerint pálmalevelekből készített magának ruhát, ezért a képzőművészeti ábrázolásokon gyakran látható efféle öltözetben. Életéről keveset tudunk, de feltételezhető, hogy – mint a legtöbb remete esetében – egy laza ókeresztény közösség gyűlt össze a barlangja körül, akik nem éltek együtt, csak imádkozni jártak össze.
A vallásos képzelet hamar kiszínezte az életét. Jeromos szerint mindennap egy holló repült a barlanghoz, és egy fél cipót hozott Pálnak. A vele kapcsolatos legismertebb történet, amikor a másik leghíresebb egyiptomi remete, Szent Antal meglátogatta. A kilencvenesztendős Antal barát égi kinyilatkoztatást hallott, amely azt tudatta vele, hogy nem ő a legöregebb, legszentebb remete. Kilencven napig bolyongott a pusztában, mire rálelt Szent Pál barlangjára. A két idős remete közösen imádkozott, beszélgetett, filozofált. Amikor pedig a holló megérkezett, ezúttal nem fél, hanem egy egész cipót hozott.
A legenda szerint Pál megkérte Antalt, hozza el neki Alexandriai Szent Atanáz püspök köpenyét. Antal állta a szavát, azonban a visszaúton látomása támadt, amelyben Pál lelkét próféták és angyalok kísérik a mennyországba. Visszaérkezvén holtan találta a szent remetét. A holttestet köpenybe bugyolálta, és a pusztában, a barlang közelében temette el egy gödörbe, amelyet oroszlánok kapartak ki, akik szelíd bárány módjára viselkedtek. A hagyomány úgy tartja, Szent Pál 341-ben, 113 éves korában hunyt el. Barlangja és sírja népszerű zarándokhellyé vált, I. Geláz pápa pedig már 494-ben szentté avatta az egykori remetét. A sivatagi körülmények miatt a holttest mumifikálódott, ezért a 12. században romlatlan állapotban tudták Konstantinápolyba szállítani, ahonnan később Velencébe került.
A 13. században alapított pálos rend szellemi ősének és példaképének tekintette Szent Pált, ezért vette fel a nevét. Nagy Lajos király, aki kedvelte a pálosokat, érvényt szerzett régi kívánságuknak, hogy névadójuk földi maradványait maguknál tudhassák. 1381-ben Velencéből először Budára, majd a budaszentlőrinci pálos rendházba szállították a holttestet, amely a 16. században, a törökökkel vívott harcok idején, Trencsén ostrománál tönkrement. Lajos király 1381-ben felajánlotta a Szentnek Magyarországot, azóta Remete Szent Pál hazánk védőszentje.
Ha kíváncsi vagy egyéb kultbait cikkeinkre is, kattints ide.
Elképesztő dolgot tett a magyar színészlegenda egy szomszédos kisvárosbanÉs ezzel hozzáírt egy fontos fejezetet a magyar színháztörténethez.
Tovább olvasom
