Ezért nem mosolyogtak régen a fényképeken – volt, aki már nem is élt

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Joseph Nicéphore Niépce és Louis Daguerre találmánya túlzás nélkül felforgatta az egész emberiség életét. 1839-ben megszületett a fényképészet, és egy sor korabeli furcsaságot hozott magával.

Mai, szelfikkel és egyre okosabb telefonokkal körbevett világunkban nehéz elképzelni, milyen volt az élet a fényképészet hajnalán. Addig az emberek nemhogy a mindennapjaikat, de szeretteik arcát sem örökítették meg semmilyen formában. Persze, aki ügyesen rajzolt, esetleg meg tudott fizetni egy festőt, annak volt mit felraknia a falra, de az átlagember úgy élt és halt, hogy egyetlen képen sem szerepelt. Emiatt aztán nagyon sokan idegenkedtek a furcsa masinától, és a hosszú ideig tartó fényképezkedéstől. Aki mégis eljutott odáig, hogy a gép elé állhatott, ünnepélyes, egyszeri alkalomnak tekintette, és eszébe sem jutott például elbohóckodni a helyzetet, sőt.

Mondd: Csííz!

Mark Twain például nem véletlenül vág komoly, méltóságteljes képet a róla készült felvételeken. A Sacramento Daily Unionnak írt levelében elmagyarázta, miért: „A fotográfia az egyik legfontosabb kordokumentum, és semmi se lenne kellemetlenebb annál, mint hogy az utókor bugyután mosolygó emberként emlékezzen rám.”

A fényképezkedést nemcsak ő vette ilyen komolyan, de kevés kivételtől eltekintve mindenki. Az ünnepélyes ruhák és testtartások, a mai szemmel búskomor arc egyrészt ennek volt köszönhető: az emberek igyekeztek méltóságot sugározni, ahhoz pedig egyáltalán nem illett a mosolygás: az 1700-1800-as években Európában a vigyor, a hahota a részeg, mélyszegénységben vagy fogyatékkal élő emberek szégyenletes szokásaihoz tartozott, a kuncogást pedig a rosszlányok sajátjaként értelmezték. Egy magára valamit is adó férfi vagy nő nem mosolygott gyakran, felszabadult nevetésről pedig mások előtt szó sem lehetett. A felsőbb osztályok tagjainál az, aki megmutatta a fogait akár egy őszinte mosoly keretében, formális szabálysértést követett el. A fényképet pedig – hasonlóan a festők által készített portrékhoz – művészeti alkotásnak, nagyon is komoly, maradandó alkotásnak tartották, amiből valószínűleg egész életükben csupán egy készül, az is nagyon drágán.

Az idős Mark Twain fotója 1907-ből
Fotó: A. F. Bradley / Wikimedia Commons

Rossz fogak és hosszú képkészítési idő

Többen azt feltételezik, hogy a komor fényképarcnak egészen prózai okai is lehettek, nevezetesen az, hogy az embereknek rosszak voltak a fogaik, és nem szívesen mutogatták őket. Nicholas Jeeves író, szerkesztő, grafikus és egyetemi tanár azonban úgy véli, hogy ez nem szerepelhetett az okok között. Egész egyszerűen akkoriban mindenkinek rossz volt a lehelete és hiányos a fogazata, mert nem álltak rendelkezésre olyan szájápoló eszközök vagy fogászati ellátások, amik csillogó, fehér mosolyt varázsoltak volna bárki arcára is. Mivel az égvilágon mindenkinek rosszak voltak a fogai, maga a tény nem jelentett szégyent az arisztokraták körében sem. Az azonban valóban igaz, hogy az 1800-as években készült fényképek elkészítése hosszú időt vett igénybe. Nincs ember, aki több percen keresztül képes lenne fenntartani a természetes mosolyt, amit az utókornak szán – inkább grimasz lett belőle.

1904-ben így nézett ki egy fényképész a segédjével
Fotó: Alfred Beals / Wikimedia Commons

A komoly, messzeségbe révedő arcot azonban meg lehetett tartani moccanás nélkül addig, amíg a kép nagy nehezen elkészült. Az 1800-as évek végétől a technika fejlődésének és a Kodaknak hála már pár másodperc alatt lehetett fényképezni, de mosolyt ekkor sem lehetett még az emberek arcára csalni: ragaszkodtak a méltóságteljes megjelenéshez. Még a magánemberként kifejezetten humoros Mark Twain, Abraham Lincoln vagy Karinthy Frigyes is komoly arccal szerepel a fényképein. A fordulópontot az amerikaiak hozták el az 1900-as években, ahol sokkal gyakrabban készültek fényképek a sztárokról, és a szórakoztatáshoz hozzátartozott maga a mosolygás, a jókedv is. Persze nem csak ők mosolyogtak: az egyik első olyan ismert fénykép, ahol látszanak a vidámság egyértelmű jelei, 1847-ből származik, a mexikói-amerikai háborút túlélő katonák láthatók rajta. Az 1850-es évekből már egynél több mosolygós fotót találunk a gyűjteményekben kártyázó férfiakról vagy játszadozó gyerekekről.

Abraham Lincoln 1863-ban
Fotó: Alexander Gardiner / Wikimedia Commons

Halottak a fényképeken

A 19. században egy, a komoly arcnál sokkal bizarrabb szokás is elterjedt a fényképészet megjelenésével. Mivel a fotó célja elsősorban az adott személy megörökítése volt az utókornak, a viktoriánus Angliában a halottaknak is fényképekkel állítottak emléket. Egészen pontosan fogták a nemrég eltávozott hozzátartozójukat – olykor körbevették virágokkal – és lefotóztatták a család többi tagjával együtt.

Szülők fényképezkedtek elhunyt lányukkal
Fotó: Cathytreks / Wikimedia Commons

Idősekkel, középkorúakkal és gyerekekkel is így tettek, hiszen a diftéria, a tífusz, a skarlát vagy a kolera sorra vitte el őket. A halottat lefektették, mintha csak aludna, vagy ritkábban kitámasztották, a csukott szemeket pedig időnként a fotós ki is retusálta. E szokás aztán a huszadik századra szerencsére eltűnt – kivéve Amerikát, ahol még a második világháború idején is készítettek ilyen felvételeket, valószínűleg azért, mert a fényképezés elterjedésével családtagok, hozzátartozók még életükben meg tudták legalább egyszer örökíttetni magukat.

A csukott szemű gyerek nem biztos, hogy halott is

Baji Etelka történész-muzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár tárigazgató-helyettese árnyalta a képet:

„Annak az oka, hogy nem mosolyogtak a korai fényképeken az emberek, elsősorban a technikában keresendő: hosszú volt az expozíciós idő. A fényképezés 1840-41-re eljutott már oda, hogy egy percen belül képesek voltak elkészíteni a képet, de ha kipróbáljuk, kiderül, hogy 50 másodpercet is nehéz kibírni mozdulatlanul, pislogás nélkül. Pláne a kisebbeknek: ezért nem igaz, hogy az a gyerek, akit csukott szemmel látunk régi fényképen, biztosan halott. Lehet, hogy egyszerűbb volt úgy lefotózni, hogy közben aludt.

A mosoly elmaradásában szerepet játszhatott az is, hogy akár a fényképésznél, akár a festőnél ült valaki modellt, eszében volt, hogy ezért bizony ő fizet, nem lehet elkomolytalankodni a dolgot. A fotográfusnál ijesztő lehetett esetleg a szokatlan eljárás is, a nagyméretű fényképezőgép látványa. Ugyanakkor hozzá kell tennünk, hogy bár a dagerrotípiákon nem mosolyognak, pikáns, kihívó, pornografikus jeleneteket azért fotóztak. 

Az 1870-es évektől a zselatinos szárazlemeznek köszönhetően már a másodperc törtrésze volt az expozíciós idő, tehát a technika lehetővé tette volna már a mosolygást is, de továbbra sem volt jellemző. A társadalmi elvárás is az lehetett, hogy akit megörökítenek, vágjon komoly arcot. Azért már az 1860-as években is látunk olyan fényképet, ahol emberek bohóckodnak – de nem sokat. A régi fotók még egy szempontból érdekesek: a 19. századi műtermi fényképeken évtizedeken keresztül látszanak azok a szerkezetek, amikkel megtámasztották a fényképezendő személyt, főként az egész alakos, álló képek esetében.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.