Szúnyogmentes világ? Kösz, inkább nem!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Bár a civilizációk kialakulását az embereknek köszönhetjük, nem kérdés, hogy a világ valódi urai a rovarok. És mivel az általunk ismert fajok felét ők teszik ki, biztos, hogy te is észrevennéd, ha egyszer csak eltűnnének.

Búcsút mondhatnánk a kabóca énekétől hangos és a szentjánosbogár táncától romantikus nyári estéknek, a méhek által beporzott gyümölcsfáknak, de a rovarok eltűnése egyet jelentene a boltok üres polcaival is – és ez még csak a kezdet.

Inkább pár szúnyogcsípés, mint egy rovarmentes világ 

Lehetetlen pontosan megmondani, hogy mi történne a világgal, ha hirtelen minden rovar eltűnne, de azért vannak biztos pontjai a forgatókönyvnek. Néhány rovar eltűnésének a legtöbb ember kétségkívül örülne, hiszen nem kéne, mondjuk, a szúnyogirtás, a malária és a nyugat-nílusi láz miatt aggódni. Ennek ellenére, ha holnaptól eltűnne a földről az összes szúnyog, rövid időn belül elkezdenénk őket hiányolni. Nagyjából 3000-féle szúnyog létezik, és a csípésükkel okozott kellemetlenségek ellenére rengeteg madárnak, békának és más kisebb állatnak szolgálnak táplálékul. Hasonló a csótányok helyzete is: elvesztésükkel rengeteg állat, sőt bizonyos helyeken emberek is éhen maradnának.

A csípések ellenére nagy szükség van rájuk
Fotó: RolfAasa / Getty Images Hungary

Azt pedig, hogy mi történne, ha hirtelen minden ganajtúró bogár köddé válna, pontosan tudjuk. 1788-ban az angolok szarvasmarhákat telepítettek Ausztráliába, arra azonban senki sem gondolt, hogy ezek majd komoly bonyodalmat okoznak. Ahogy telt az idő, a legelők kezdtek megtelni a tehenek ürülékével, és bár bizonyos mennyiségben a trágya javítja a föld minőségét, ennyi ürüléktől már a tehenek számára ehetetlenné vált a fű – már ahol nőtt még egyáltalán. Még mielőtt komolyabb ökológiai katasztrófát okozott volna a szarvasmarhák ürüléke, kiderült, hogy az angol ganajtúró bogarakkal ellentétben az Ausztráliában őshonos rokonaik csak az őshonos állatok kicsi, kemény, golyó alakú ürülékét célozták meg, és nem bírnak el a nagy méretű, puha tehénlepényekkel. Megoldást végül a más országokból betelepített ganajtúrók hoztak. Az afrikai bogarak például olyan hatalmas és lágy ürülékkel is képesek boldogulni, amilyeneket az elefántok hagynak maguk után.

És ne feledkezzünk meg a döglegyekről és más dögbogarakról sem. Világszerte több mint 500-féle olyan rovar él, amely hozzájárul a halott emberek és állatok húsának feldolgozásához, amíg nem marad más belőlük, csak a csont. És bár nem kizárólag ezek a bogarak bontják le a húst, a különböző baktériumok nagy eséllyel kevésnek bizonyulnának a munka elvégzéséhez. Egy rovarmentes világban tehát nagy eséllyel korgó gyomorral, térdig járnánk az ürülékben és más élőlények maradványaiban. Nem hangzik olyan jól, ugye?

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.