Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Zaja Kitty, a Fjällräven Polar 2018-as közép-európai résztvevője változásra vágyott, és Budapestről egészen Svédország északi részéig utazott, hogy az irodai munkáját valami izgalmasabbra cserélje. Napjai most kőkemény mínuszokban, 106 szánhúzó kutya gondozásával és kutyaszános túrákkal telnek.
Sokan álmodozunk arról, hogy sutba dobjuk a hétköznapi életet, és belevágunk valami izgalmasba, amire titokba vágyunk, legyen ez akár egy pályaváltás vagy egy idegen országba költözés. 25 évesen Zaja Kittynek sikerült ezt a kettőt egyszerre véghez vinnie, és most Lappföldön él, ahol kutyaszános túrákra és sarkifény-megfigyelésre viszi a világ minden tájáról érkező turistákat. Kittyt e-mailben értük utol, és írásban mesélt nekünk arról, hogy milyen volt részt venni 2018 tavaszán a Fjällräven Polar expedícióján, és hogyan jutott el néhány hónappal később a budapesti irodából Kirunába, egy erdő közepébe.
Kutyás családban nőttél fel, a szüleid szibériai huskykat tenyésztenek. Mióta sportolsz, szánozol a kutyákkal?
Aki ismer, tudja, hogy a kutyáim nagyon fontosak számomra. Nálunk ők családtagok! Anyukám 1989-ben kapott egy képeslapot, amin huskyk voltak. Akkor eldöntötte, hogy ezzel a fajtával szeretne foglalkozni. Idestova majdnem 30 éve, hogy husky kutyáink vannak, én pedig 26 éves vagyok. Szerintem borítékolva volt, hogy szeretni fogom a kutyákat, ahogy a nővéreim is. Nálunk a kutyák teljes értékű családtagok, bármit megtennék értük.
Nem gondolom, hogy automatikusan következik, a nővéreim is legalább annyira, ha nem jobban imádják a kutyákat, mint én, ők mégsem ezzel foglalkoznak (még). Egyszerűen imádom a négylábúakat. Így is volt, így is van, és több mint valószínű, hogy így is marad.
A szánozást nem sokat gyakoroltam, mielőtt kiköltöztem Svédországba, ugyanakkor rengeteget sportoltam. Imádok futni, akár egyedül, barátnőkkel vagy a kutyákkal.
Hogyan találkoztál a Fjällräven Polar felhívásával? Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy te nyertél?
A Fjällräven Polar egy 5 napos szánhúzó túra, amit azért hoztak létre a szervezők, hogy megmutassák, a hétköznapi emberek is képesek legyőzni a sarki hideget, a zord körülményeket – természetesen megfelelő felszereléssel és gyorstalpalóval. A hirdetést a Facebookon láttam még 2016-ban, és azonnal tudtam, hogy jelentkeznem kell. Kihívást kerestem, és meg is találtam…
Akkor jelentkeztem először, de körülbelül 1200 szavazattal lecsúsztam az első helyről, és sajnos a zsűri sem engem választott. 2017-ben (a szerk.: 2017-ben volt a szavazás, a túra pedig 2018-ban) a világon második legtöbb szavazattal (38 110) én képviselhettem Közép-Európát, így innen is köszönöm azoknak, akik akkor rám szavaztak! Örök hála!
Emlékszem, hogy aznap reggel nagyon boldog voltam, mert több mint 10 000 szavazattal vezettem a második helyezett előtt. Hosszú idő után az volt az első nyugodt reggelem. A szavazás alatt nem nagyon voltam jelen a hétköznapokban, a családi életben, lényegében sehol, ami nem a szavazással volt kapcsolatos. Így visszagondolva egy visszacsatolás volt, amikor kihirdették, hogy mehetek. Visszacsatolás arról, hogy az álmainkért, a céljainkért harcolnunk, dolgoznunk kell. A kemény munka mindig kifizetődik. Legyen ez egy online szavazás, egy cégalapítás, testépítés stb. Hatalmas kő esett le a szívemről, és teher a vállamról, hogy mehetek, és a sok munka meghozta a gyümölcsét. Úgy gondolom, hogy azóta sokkal kitartóbb és türelmesebb vagyok. Rengeteg embernek mondtam el újra és újra a szavazás menetét, hogy mi is az, amire jelentkeztem, pedig én sajnos egy elég türelmetlen ember vagyok/voltam.
Mi volt az expedíció legemlékezetesebb pillanata?
Talán nem is tudom felsorolni, mennyi minden! Az egész út egy életre szóló élmény. Az, hogy több mint 150 kutya várt minket a startnál indulásra készen, elképesztő volt! A mai napig kiráz a hideg, ha erre gondolok.
Rengeteget tanul az ember saját magáról egy ilyen túrán. A legemlékezetesebb pillanatnak talán azt mondanám, mikor először láttuk a sarki fényeket. Csodálatos volt.
Hihetetlen volt a -25-30 fokban 5 napot kint tölteni. Talán nem is a mínuszokban való kintlét a furcsa, hanem hogy nem mész be sehova öt napig. Végig kint vagy, kint alszol a sátorban, kint élsz, és megtanulsz együttműködni a többiekkel, alkalmazkodni a természethez. Mivel másodjára sikerült kijutni a Polarra, azt gondolom, hogy ha elsőre sikerült volna, talán nem is adott volna annyit, mint így, hogy igazán meg kellett érte küzdenem. A kint töltött öt nap alatt rengeteget tanultam a természetről, a túlélésről, a kitartásról. Most már gond nélkül indulok el egy 5 napos túrára. Bután hangozhat, de egy hét tényleg meg tud változtatni. Teljesen kirángattak a komfortzónámból, és olyan dolgokat csináltam, amire sosem hittem, hogy egyáltalán képes vagyok. Alábecsültem magam, és az életem is. A túra legjobb része az, hogy láthatod, ahogy a résztvevők élete változik, miután hazatérnek. Mindenki szabadabb, természetközelibb, mint addig valaha.
Korábban jártál már Skandináviában?
Igen. 2017-ben részt vettem a Fjällräven Classicon, ami egy vándortúra Nikkaluoktából Abiskóba, itt Svédországban. Dániában pedig 5 évig éltem, és tanultam.
Tavaly ősszel kiléptél a munkahelyedről, és kiköltöztél Svédországba. Honnan jött az ötlet?
Azt hittem, hogy az életem arról fog szólni, hogy holnap mit veszek fel az irodában; hogy milyen legyen a hajam; hogy melyik HÉV-et kell elérnem, hogy időben beérjek, és majd mit fogok reggelizni. De az élet ennél sokkal többről szól. A vágyaink beteljesítéséről, az álmaink megvalósításáról, bármi is legyen az.
Miután áprilisban hazajöttem a túráról, és visszaültem a 20 négyzetméteres irodába, azt éreztem, hogy megfulladok. Tisztán emlékszem, hogy miután meséltem pár dolgot, és belemerültem a munkába, a főnököm megkért, hogy nyomtassak ki egy nyilatkozatot. Azt éreztem, hogy én nem akarok ezzel foglalkozni. Nem akarok nyilatkozatot nyomtatni. Nem akarom tudni sem, hogy hol van ez a nyilatkozat a gépemen. Elkezdtem csendben sírni, potyogtak a könnyeim, és tudtam, hogy előbb-utóbb észreveszik. Észre is vették, és azt mondtam, hogy nagyon nehéz visszarázódni, de majd belejövök újra, hiszen csak egy hetet voltam távol.
Először Alaszkába jelentkeztem, ahova fel is vettek, de sajnos személyes okok miatt nem tudtam kiutazni, egy közelebbi helyszínt kellett keresnem. Ezért elkezdtem Európán belül gondolkodni, és megtaláltam azt a kennelt, ahonnan most is válaszolok a kérdéseidre. Küldtem nekik egy e-mailt arról, hogy ki vagyok, és hogy imádom a kutyákat, de hogy azon az 5 napon kívül lényegében semmilyen tapasztalatom nincs a szánfogathajtás terén. 15 perc múlva megkaptam a választ, hogy jöhetek.
Egyből lerohantam, és szóltam anyukámnak. Megbeszéltük, és megvettük a jegyemet, másnap pedig felmondtam. Hihetetlen, hogy egy jól időzített e-mail, egy túra, egy döntés mennyire meg tudja változtatni az ember életét. Ha valaki egy éve azt mondja, hogy jövőre már Svédországban fogok élni, valószínűleg kinevetem.
Pontosan mivel foglalkozol? Hogy telik egy napod?
Február 1-ig leszek itt, Kirunában, utána Dániába költözöm egy pár hónapra, hogy befejezzem az iskolát. A terv egyelőre az, hogy jövő nyár végén visszajövök ide.
Rengeteget tanultam, amióta itt vagyok. 106 kutyánk van, így az első pár napban a teendők mellett a kutyák neveit memorizáltam.
Reggel 8-tól este 7-8-ig dolgozunk. A reggel mindig a kennelek takarításával kezdődik, utána pedig az érkező turistákat foglalástól függően túrázni, szánozni, sarki fényt nézni visszük. Amióta itt a tél, rengeteg turista érkezik hozzánk a világ összes pontjáról, hogy kipróbálják, milyen a szánozás. Szeretném az embereknek megmutatni, hogy milyen nagy élmény itt dolgozni a kutyákkal, és az egész napot kint tölteni a természetben.
A főnököm 40 éve foglalkozik ezzel, így rengeteget tanulok tőle. A kollégáimat pedig imádom, jó csapat vagyunk, így nem nyűg egy forgalmas nap abszolválása sem.
Mennyire vagy elszigetelve a külvilágtól?
Semennyire! Ahol élünk, Jukkasjärviban van a világ első jéghotele, ahova rengeteg ember látogat el. Igaz, messze vagyunk a nagy városoktól, de itt a kicsi Kirunában is megvan minden, amire az embernek igazán szüksége van: bolt, benzinkút, mozi, étterem, uszoda, edzőterem.
A kennelünk az erdő közepén van, így bármikor el tudunk indulni kirándulni, akár a kutyákkal, akár nélkülük, de 10 perc alatt bent vagyunk a városban is.
Az okostelefonommal pedig bármikor el tudom érni a családtagjaimat, barátaimat, ahogy ők is engem.
Biztos hiányoznak az itthon maradt kutyáid. Bár ahogy láttam, ott kint nem fajtatiszta huskykkal dolgoztok, mégis, tervezed esetleg, hogy valakit kiviszel közülük?
Nagyon hiányoznak az otthoni kutyáim, de nem szeretnék egyet sem kiszakítani az összeszokott kis csapatból. Itt 106 kutya van, alaszkai huskyk. Az északi fajtákból kitenyésztettek, amit leginkább szánhúzásra használnak. Erősebbek, kitartóbbak, mint a szibériai husky vagy a malamut, szamojéd fajta.
Egy decemberi Instagram-posztodban azt írtad, hogy -28 fok van. Sikerült már megszoknod a hideget? Tényleg csak a ruhán múlik?
Azóta már volt -33 fok is! Annyira nem hideg, mint amilyennek gondoljuk, a probléma a páratartalommal van. Amikor 100 százalékos a páratartalom, a -33 akár -50-nek is tűnhet. Ilyenkor minden megfagy, ami nedves, a szempillád, a hajad, a sálad, ahogy lélegzel. Na, az nagyon hideg, de ha az ember rétegesen öltözik fel, minőségi ruhákat és sálat, sapkát, kesztyűt hord, akkor hihetetlen, de még élvezni is lehet a -33 fokot.
