Vendégeket vársz? Erre a 4 dologra figyelj, ha jó házigazda akarsz lenni

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem számít, kik és milyen gyakran jönnek hozzánk vendégségbe, nagyon ritka, hogy a látogatás során valóban otthon érezze magát valaki a lakásunkban. Összeszedtük, hogy mivel érdemes készülni, ha a vendégek pár napot nálunk töltenek.

Egy pár napos látogatás megfelelő lebonyolítása is gondos előkészületeket igényel. Függetlenül attól, hogy egy külön szobát rendezünk be, vagy egy szépen beágyazott kihúzható kanapéval készülünk, sokat dob a vendégség hangulatán, ha érkező ismerőseink úgy érzik, szívesen látjuk őket.

A látogatás alatt tartsuk szem előtt vendégeink igényeit és szükségleteit, ezzel elősegíthetjük, hogy kényelmesen, otthonosan érezzék magukat. Az Apartment Therapy listája alapján, ezekre érdemes a legjobban figyelni.

1. Piperefelszerelés

Vannak, akik mindenhova viszik magukkal a saját piperéjüket, míg mások csak a legszükségesebb dolgokat csomagolják el. Mindkét lehetőségre felkészülve, készítsünk ki tusfürdőt, sampont, esetleg fogkefét is, amit vendégeink nyugodtan használhatnak.

2. Egyéb fürdőszobai szükségletek

Győződjünk meg róla, hogy a mellékhelyiségben kellő mennyiségű vécépapír van. És hidd el, soha senki nem akar vendégségben vécépumpát kérni, ezért jó, ha minden eshetőségre felkészülve azt is odakészítjük. A fürdőszobai szekrény jó hely lehet a női higiéniás termékek elhelyezésére, így nem kerülünk kínos helyzetbe, ha látogatóinknak szükségük lenne ilyesmire. Ne felejtsük el a törölközőket sem, legyen külön a kéztörléshez, külön a zuhanyzáshoz. Ezektől garantáltan otthonosabban érzik majd magukat ismerőseink.

A jó házigazdánál otthon érzik magukat a vendégek
Fotó: Shutterstock

3. Wifi-jelszó

Napjainkban szinte elengedhetetlen az internet használata, így valószínűleg látogatóink is szeretnék majd használni a világhálót. Egy éjjeliszekrényen hagyott cetlitől, amire felírtuk a Wifi-jelszót, érezni fogják a vendégek, hogy odafigyelünk rájuk.

4. Étel és ital

Hacsak nem családtagjainkat látjuk vendégül, a legtöbben sokszor inkább éheznek, mint hogy enni vagy inni kérjenek a házigazdáktól. Snackek előkészítésével kényelmesebbé varázsolhatjuk a nálunk töltött időt vendégeink számára. Sokszor hiába készítünk komolyabb fogásokat, vannak, akik a hűtőből sem szívesen veszik elő, amit nekik szántunk. Tuti megoldás lehet, ha egy adag ásványvizet, és nem romlandó rágcsálnivalókat készítünk elő látogatóink számára, így nem kell sem a hűtőszekrényben, sem a kamrában keresgélniük, ha megéheznének.

A fenti tippek segítenek, hogy jobb házigazdává válj, de vajon min múlik, hogy fordított esetben mennyire vagy jó vendég?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Zsófi
Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.