A fehérneműs vagy a meztelen modellek vonzóbbak?

Mi alapján dönti el agyunk, hogy egy vonzó emberi testben személyt vagy kívánatos portékát, felkínált tárgyat látunk? Belga kutatók szerint nem a ruhák hiányában, hanem a kihívó pózokban keresendő a válasz.

Az ún. „szexuális tárgyiasítás” fogalma nagyjából ötven éve került a köztudatba, amikor kutatók elkezdték vizsgálni, miként szemlél valaki egy általa erotikusan vonzónak tartott személyt, és miként alakítja át az elméje a másik embert egyfajta absztrakt szexuális képpé. A fogalom lényege, hogy a tárgyiasított lényt nem személyként, hanem egyfajta kívánandó árucikként, húsdarabként fogjuk fel, megfosztva őt emberségétől és az arra jellemző attribútumoktól.

A Brüsszeli Szabadegyetem által végzett kutatás azonban továbbmegy mindennek a vizsgálatában. A Personality and Social Psychology Bulletin hasábjain közzétett, és a Research Digest által idézett tanulmány szerzői arra próbáltak választ találni, vajon miféle agyi ingerek bújnak meg a tárgyiasítás folyamata mögött, illetve egy szemlélt kép esetében mely tulajdonságok váltják ki ezt a hatást.

A tárgyiasító agy

Philippe Bernard professzor és csapata huszonegy, átlagban huszonkét éves, mindkét nembe tartozó alany agyi folyamatait vizsgálta, miközben szexuálisan szuggesztív képeket mutattak nekik, melyeken vonzó külsejű férfiak és nők voltak láthatók. A kutatók elsősorban az N170-es, ún. negatív agyi kisülés méretét vizsgálták a különböző képek szemlélése közben. Az N170 felelős az ún. „inverziós effektusért”, vagyis azért, hogy sokkal nehezebben ismerünk fel egy fejtetőre állított emberi arcot, mint egy normál tájolásban elénk kerülőt, míg egy ugyanígy megfordított tárgy esetében nem ütközünk ilyen nehézségekbe.

Ergó, a kutatók szerint, ha tárgyiasítunk valakit, majd alakját fejjel lefelé nézzük, az N170-es kisülések mérete agyunkban ugyanakkora marad, míg ha személyként fogadjuk el az elénk táruló látványt, a kisülés mérete nagyobb lesz, azt jelezvén, hogy elménk emberi figuraként azonosítja az alakot. A különböző képek nézegetése közben a résztvevők agyában egyértelműen akkor változott leginkább a kisülések mérete, mikor az azokon szereplők kívánatos, erotikus jellegű pózokba vágták magukat, míg az N170-es növekedését nem befolyásolta az a tény, hogy a modellek felöltözve vagy alsóneműben álltak a fényképező elé.

Most te is kipróbálhatod, igaz-e, amit a kutatók állítanak
Most te is kipróbálhatod, igaz-e, amit a kutatók állítanakFotó: Shutterstock

Nem a meztelenségen múlik

A kutatás tehát egyértelműen azt mutatta, hogy nem a ruhák hiánya, hanem sokkal inkább a kihívó, erotikus jellegű pózolás az, ami beindítja a tárgyiasítás folyamatát. A pszichológusok szerint ennek oka azon ősi aktusban keresendő, mikor megszemléljük, tekintetünkkel végigvizslatjuk az eladásra kínált „portékát”, melyet az eladó igyekszik minél jobb pózokból, előnyösebb, szuggesztívebb módon prezentálni nekünk. Ezzel ellentétben a csupasz bőr egy olyan mindennapi, megszokott és nagyon is emberekkel kapcsolatos látvány, mellyel sokszor találkozunk életünk során – például, mikor valaki mosakszik, úszik vagy éppen a meleg miatt vetkőzik le. Ezért, habár a meztelenség látványa is erős erotikus képzeteket indít be bennünk, mégsem vonatkoztatjuk azt el attól, hogy egy személyhez tartozik, nem egy tárgyhoz, amit kedvünkre mustrálhatunk a piaci standok mögött.

Természetesen a kutatók óva intenek attól, hogy általános érvényű következtetéseket vonjunk le mindebből, kiemelve, hogy a meztelenség fogalma és a szexualitás kultusza kultúránként jelentősen eltér, de eredményeik érdekes jelenségekre hívják fel a figyelmet az olyan korban, mikor a tömegmédia (főként az internet folyamatosan bővülő vizuális áradata vagy az Instagram világa) napi huszonnégy órában áraszt el bennünket szándékosan szexualizált, az emberi testet kívánatos árucikként prezentáló tartalmak özönével.

Mustra