Miért jó bárkinek is meztelen fotót küldened magadról?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A sexting (vagy magyarosabban: szexting) szó a textingből, azaz az SMS-ezés angol megfelelőjéből származik, és arra szokás használni, amikor valaki telefonjával meztelen vagy erotikus képet, videókat készít magáról és azt elküldi kedvesének.

A szextingről megoszlanak a vélekedések, hogy jó, vagy éppen devalváló, lealacsonyító dolog. Van, aki kategorikusan elutasítja, mert elképzelhetetlennek tartja, hogy aktfotókat készítsen magáról, és azokat még el is küldje másnak, de olyanok is vannak, akik boldogan szórják meztelen képeiket a szélrózsa minden irányába, nem is törődve az esetleges negatív következményekkel.

A sajtó ennek kapcsán nem egy olyan esetről tud, ahol bizony kifejezetten balul sült el a dolog, előfordult például, hogy egy 17 éves fiúnak a rendőrségen kellett volna maszturbálnia, hogy kiderüljön, tőle származnak-e az elküldött, szexinek gondolt képek, többen pedig sajnálatos módon öngyilkosságot követtek el amiatt, mert nem tudták feldolgozni, hogy intim fotóik illetéktelen kezekbe kerültek. Másutt ugyanakkor tippek, trükkök és praktikák teljes tárházával találkozunk, hogy hogyan csináljuk jól a szextinget.

Megoszlanak a vélemények arról is, hogy a szexting szexuálisan felszabadító erejű, vagy épp ellenkezőleg, teljesen eltárgyiasító, tehát alapvetően rossz dolog.

Szexting studies

A vitás kérdésekbe egy Hong Kong-i főiskolások körében készített felmérés eredményeivel szólt bele a tudomány, a kutatás szerint pedig - nem meglepő módon - a szextingnek pozitív és negatív hatásai egyaránt tapasztalhatók.

Míg az amerikai főiskolások fele küldött már szexuálisan provokáló képet magáról, addig a kínai felmérésben a megkérdezetteknek csak 13,6 százaléka vállalta ezt fel. Ez talán a kínai kultúrára jellemző alacsonyabb szexuális szabadossággal magyarázható, de így is minden ötödik férfi úgy nyilatkozott, hogy szextingelt már, miközben a nőknél 10 százalék vallotta ugyanezt.

A kutatás készítői, Mario Liong és Grand Cheng 361, 17 és 24 év közötti diákkal vett fel kérdőívet, melyben először azt kérdezték meg, hogy szextingeltek-e már valaha, majd olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, ami önbizalmukkal és testtudatosságukkal függött össze, végül pedig felmérték azt is, ki mennyire érzi magát komfortosan meztelenül.

Az eredmények szerint azok, akik küldtek már magukról valaha meztelen fotót, sokkal inkább tisztában voltak saját testi adottságaikkal, és talán épp ezért hajlamosabbak voltak szégyenkezni alakjuk tökéletlenségei miatt. A meztelenkedés ugyanakkor kevésbé okozott nekik gondot.

A testalkatunk miatti pironkodás nyilván nem kívánatos hozadéka a szex-chatelésnek, az viszont, hogy a meztelenkedés kevésbé okozott a szextingelőknek problémát, talán pozitív hatásként értékelhető. A kutatók azt állítják, hogy amikor erotikus képeket készítünk magunkról, azzal tudatosabbá válunk saját szexualitásunkat illetően, ezáltal pedig  felszabadultabbak leszünk, és sokkal inkább képessé válunk elfogadni saját testünket a maga természetes valójában.

A tanulmány szerzői arra is kitérnek, hogy a fiatalok szexuális tartalmú képeit általában a pedagógusok, a szülők és a politikai döntéshozók látják egyértelműen rossznak, az azokkal való esetleges visszaélések miatt.

A szexting tehát lehet jó dolog, amivel izgalmasabbá tesszük szexuális életünket, de nem árt megfontolni, hogy mikor, kinek és milyen képeket küldünk magunkról – felkészülve arra az eshetőségre is, hogy a fotó egyszer akár az interneten landol, a címünkkel, telefonszámunkkal, lábméretünkkel és nyakbőségünkkel együtt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.