Így lehetsz milliomos az Instán és a Youtube-on

Volt, akinek egyetlen posztja több százezer forintot ért. Kik azok az influencerek és vajon hogyan csinálják? Munka ez egyáltalán és ha igen, mennyi elfoglaltsággal jár? Utánajártunk.

Én még ahhoz a generációhoz tartozom, akik a Honfoglaló ősén építettek online közösségeket, és akik személyiségüket olyan egyszerű platformokon bontakoztatták ki, mint a G-portal. Akkor még álmunkban sem gondoltuk, hogy meg lehet majd élni a blogolásból. A tizenkét éves unokaöcsém - aki akkor született, amikor elindítottam az első, kamaszos oldalamat - több tucat videóst követ, ő is hasonló karrierről álmodozik, mert úgy tudja, meg lehet élni saját tartalmak gyártásából. Elég egy jól menedzselt Instagram-oldal vagy egy sokakat megszólító blog, és a magad főnöke lehetsz.

Az ő korosztálya már nem a tévé vagy a rádió véleményvezéreire hallgat, hanem a hozzájuk hasonló fiatalokra, akik a kiposzterezett tiniszobájukból osztják meg a világról alkotott elképzelésüket. A nagy márkák pedig rájöttek, hogy rajtuk keresztül sokkal könnyebben és hitelesebben érhetik el a Z-generációt, mint bármilyen másik platformon.

De vajon mit jelent influencernek lenni? Mennyi munka van egy videó vagy egy blogposzt mögött? És valóban meg lehet-e élni belőle? Deák Edina Karinával, az It's Sunny Somewhere bloggerével, Dezső Bence vloggerrel és a Post for Rent influencer marketing platformjának alapítójával, Csiszár Gergővel beszélgettünk, azért, hogy választ kapjunk ezekre a kérdésekre.

Út az online hírnévig

Edinával késő délután találkozom, éppen az edzőterembe tart, de amíg beszélgetünk, megeszi a vacsoráját is. Igazi jelenség, és nem csak a hosszú, szőke hajáról vagy a szép arcáról van szó, sokkal inkább a határozott kisugárzásról, ami körülveszi. A főiskola után volt már idegenvezető, légiutas-kísérő és modellkedett is, most a marketing szakmában dolgozik, mellette pedig február óta saját blogját, a főleg divattal foglalkozó, It's Sunny Somewhere-t is vezeti.

"Amikor elkezdtem bloggereket olvasgatni, rájöttem, hogy azt csinálják, amit én is szeretek, szép helyeken járnak és fotóznak. Mindig is olyan típusú ember voltam, aki véleményformáló tud lenni, vonzom az emberek figyelmét azzal, ha beszélek hozzájuk, hallgatóságra lelek. Ezeket összekombináltam, és azt gondoltam, hogy ez az, amit tudnék csinálni, nem mellesleg jó lenne vele pénzt is keresni" - meséli Edina.

Bár a blog januárban indult el, Edina már márciusban foglalkozni kezdett az előkészületekkel. Webfejlesztő csapatot keresett, tárhelyet bérelt a honlapnak és elkezdte feltölteni tartalommal, hogy amikor elindul a blog, már legyen miért megnyitni. Ez pedig mind pénzbe és energiába került. Egy ideje már jelen van az Instagramon, ezért könnyebben tudta megismertetni az oldalt a potenciális olvasókkal.

Edina egyelőre mikrobloggernek számít, tehát még nem tud maga mellett több tízezres követőtábort, de célja a növekedés. "Tisztában voltam azzal, hogy ahhoz, hogy az ember ebből később meg tudjon élni, hogy folyamatosan jöjjenek a megkeresések, ahhoz már nemzetközi szinten kell lenni többszázezres követővel"- mondja.

A jövőben a divat promotálása mellett szeretne podcastokat készíteni terapeutákkal mindennapokban felmerülő problémákról a párkapcsolati nehézségektől kezdve a komplexusokig.

Ki az influencer?

Az influencerek a közösségi médiában, például Instagramon vagy Facebookon nagyobb követő- vagy rajongószámmal rendelkeznek. Arra nincs szabály, hogy hány követő elérése után lesz valakiből influencer, – vagy véleményvezér -, sokkal inkább az általa posztolt tartalmak és az azt kiváltó reakciók miatt válik valaki befolyással bíró social media szereplővé - mondja Csiszár Gergő, a Post for Rent alapítója. "Lehet egy tinédzser, egy kismama vagy bármilyen hétköznapi ember, aki energiát és időt fektet abba, hogy követőivel minőségi tartalmat osszon meg" - magyarázta. Ez lehet blog, de lehet „csak“ egy Instagram csatorna – mindkettővel rengeteg munka van, ha azt jól akarjuk csinálni. Gergő szerint nagyon fontos, hogy a saját személyiségünket tükrözzék a tartalmak. "A hitelesség az alapja az egész iparágnak, így például egy márka is szívesebben dolgozik együtt egy kreatív, saját tartalmaira igényes emberrel, mint egy szelfigyárral" - mondja Gergő.

Bence, igaz még csak húsz éves, öreg motorosnak számít a szakmában. Több mint 370 ezer követőt tudhat maga mellett. Délután ötkor, amikor találkozunk, már túl van egy tárgyaláson és egy megbeszélésen, nincs sok ideje, innen is rohan tovább.

Tizennégy évesen kezdett vlogolni, előtte versenyszerűen úszott, majd karatézott, amit az iskola mellett egyre nehezebben tudott kivitelezni, ezért úgy döntött, hogy vált - akkor talált rá a You Tube-ra.

🤓

Dezső Bence (@bence.dezso1) által megosztott bejegyzés,

"Akkoriban kevesen vlogoltak, felhasználó sem volt annyi. Nagyon amatőrként kezdtem bele én is, de valahogy kinőttem magam" - meséli Bence. Mindennel foglalkozik, ami éppen felkapott az interneten a Fidget Spinnertől a politikáig, megválaszolja követői kérdéseit vagy felolvassa a leveleiket. A videózáshobbiként indult, mára ez a munkája.

Főleg a 15-17 éves korosztály követi, és bár egyetemisták is nézik a videóit, a közönségtalálkozókon a fiatalabbak kíváncsiak rá, Bence szerint ők azok, akik rajongani tudnak.

"A közönségtalálkozókon általában hatalmas tömeg vár. Nagyon nehéz kivitelezni, hogy konkrét produkciót is nyújtsak a nézőknek, ezért előadásokat szoktunk szervezni, amiken elmesélem a történetemet, hogyan kezdtem bele, vagy hogy mit tanultam az idők során. Olyan, mintha egy élő videót néznének. Utána fotózkodunk, dediklálok. Van olyan rajongóm, aki három éve folyamatosan jár a találkozókra."

Nem csak lájk és feliratkozás az élet

Edina mikroinfluencerként szabadúszóként dolgozik a blogolás mellett, szeretne minél függetlenebb lenni, a saját honlap is egy lépés efelé. A posztokkal a szabadidejében tud foglalkozni, aminek a kivitelezése az ötlettől a feltöltésig nagyjából egy hetet vesz igénybe. Ruhát vásárol, időpontot szervez le a fotóssal, ha ideje engedi, képet is szerkeszt, szöveget ír angolul és magyarul.

"Kilenckor szoktam leülni a blog elé, akkor hajnal háromig ezzel foglalkozom. Akkor vagyok éber, akkor van csönd körülöttem, ilyenkor tudok arra fókuszálni, amit valóban szeretek."

IMG 3693
Deák Edina Karina

Edina szerint az is nagyon fontos, hogy foglalkozzon a követőivel, akik sokszor fordulnak hozzá, kíváncsiak rá, hogy milyen termékeket használ, de akár párkapcsolati problémákban is kérnek segítséget tőle. Próbál a követői igényeihez alkalmazkodni, de mindig a hitelesség határain belül marad. "Például biztosan nem fogok kertészkedni" - teszi hozzá nevetve.

Bence hétköznapjait a vlog körüli munkálatok teszik ki, ő főállásban foglalkozik a videózással. Megbeszéléseket tart a managerével, tárgyalásokra jár, meetingel a cégekkel, akikekkel leszerződött, csak ezután lát hozzá a vidózáshoz, aminek a megvalósítása nagyjából négy-öt órát vesz igénybe. Bevallja, azért vannak olyan napok az ő életében is, amikor nem csinál semmit.

Miből lesz a megélhetés?

Edina az első pillanattól fogva tudatosan építi a honlapját, felkészülve arra, hogy ha a blogolásból szeretne megélni, nagyobb, nemzetközi követőtábort kell magának toboroznia. A minőség pedig befektetést igényel.

DSC9316
Deák Edina Karina

"Megválogatom, hogy milyen szállodába megyek, ha utazom, hogy ott tudjak jó anyagot fotózni. Ez pénzbe kerül. Mikrobloggerként egyelőre annyi pénzt keresek, ami kiegészítésnek jó, de megélhetésnek nem. Százezres követőtáborral már meg lehet élni, ráadásul sokkal könnyebb, ha küldenek neked termékeket, és nem kell őket megvenned."

Edina a legtöbb megbízását a Post for Rent ügynökségtől kapja. A felületükön találkozhat a szponzorokkal, akik meghatározzák, hogy egy-egy megbízatás mekkora követőtábort igényel. Miután jelentkezik egy projektre, a márka eldönti, hogy szeretne-e vele dolgozni, megnézi, hányan követik, megegyeznek a célcsoportjaik. "Az is fontos, hogy milyen a platformja az embernek. Ha nincsen tartalom, amit átadsz, hanem csak csillámpóniskodsz, valószínűleg nem téged fognak választani" - tanácsolja. A cég megmondja, hogy mennyit fizet, mikor fut ki a kampány, és hogy mikor kell feltölteni az anyagot. Előfordult már, hogy Edina egyetlen posztjáért 12000 forintot kapott.

A blog indulása után kezdték el megkeresni a szponzorok. Van, hogy csak terméket, néha pénzt is ajánlanak, aminek az összege a követők számával együtt nőhet.

Mennyit keres egy influencer?

Az influencerek juttatása tízezres nagyságrendtől több száz ezer forintig terjedhet, tehát igen széles a skála. A Post for Rent rendszerében, a Magyarországon futó kampányok esetében a legalacsonyabb összeg egy poszt után, eddig 5000 Ft volt, a legmagasabb kifizetés elérte a 700.000 Ft-ot. Közel másfél millió forintot is kapott már influencer egy több posztból álló kampányért.

Cserébe nagyon sokat kell a tartalommal foglalkozni. A képeket és videókat elő kell állítani, szerkeszteni, szöveget írni hozzájuk, adott esetben hirdetéseket kezelni. Lényegében olyan ez, mint egy egyszemélyes reklámügynökség. Az összeg mindig kampányfüggő, hogy adott márka éppen mennyi büdzsét szán az adott aktivitásra. Vannak barter megállapodások is, a szépség kategóriában például igen elfogadott, hogy egy-egy posztért kozmetikai ajándékcsomagot kap az adott influencer.

Bence tizenhat éves kora óta működik tudatosan a közösségi médiában. A családban mindenki vállalkozó, ezért az alapokat könnyen elsajátította, megtanulta, hogy hogyan kell a vlog érdekében nagy cégekkel tárgyalni. Ahogy beindult a csatornája, a szponzorok is rátaláltak.

"Nyilván nem titok, hogy Magyarországon is meg lehet élni ebből a szakmából, csak nagyon jól kell csinálni, és nem szabad kiégni" - mondja Bence. Fix keresete nincs, a bevétele rengeteg dologtól függ. Kap pénzt a You Tube megtekintések után, az éves szerződésekből és a projektes megkeresésekből, saját ruhamárkán is dolgozik. Együttműködik a Post for Rent ügynökséggel is, rajtuk keresztül vett már részt nagy tévés kampányban vagy kiutazott Erdélybe az egyik legnagyobb autómárkában.

A sikeres, követők százezreit vonzó platformokra nincs biztos recept. Edina a minőségre és a hitelességre esküszik. Bence szerint a megújulás a fontos. "Én azt szoktam mondani, hogy nem az a zsenialitás, ha valakit többszázezren néznek aktuálusan, mert ahogy látom a magyar piacot, egyáltalán nem nehéz olyan videót csináni, amire sokan kattintanak. Az egészben az a nehéz, hogy fenn kell maradni, mint amúgy a médiában."

Miért éri meg egy márkának influencerekkel dolgozni?

Csiszár Gergő szerint elsősorban azért, mert azokhoz az emberekhez jut el így a márka, akit a hagyományos reklámozással (tévével, újság hirdetéssel, rádió reklámmal) már nem tud elérni. A Z-generáció számára a közösségi média lett az elsőszámú médiaforrás, akikre már nem hatnak a hagyományos értelemben vett reklámüzenetek.

"Emellett, mivel nagyfokú személyesség van ezekben a típusú tartalmakban, a megjelenések sokkal hitelesebbek, hiszen hétköznapi felhasználók – már-már mondhatjuk azt, hogy az ismerőseink – ajánlják az adott terméket vagy szolgáltatást" - mondta a szakértő.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek