Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Én nem tudtam befejezni, megcsinálni, elintézni azt, ami nekem fontos lett volna, mert neked valami még fontos volt, befejezted, elintézted, mert te túlvállaltad magad. És nem is a késés a legrosszabb, hanem az, hogy sosem szóltok, hogy késni fogtok.
Olvastam múltkor Zsófi írását arról, miért szokott elkésni. És azóta rémesen érzem magam, hogy mennyire nem tudok empatikus lenni a későkkel, de nem tehetek róla, rémesen kiborítanak. Úgyhogy arra gondoltam, leírom az érem másik oldalát, hátha tanulságos lesz a notórius későknek.
Vannak késős barátaim. Például olyan, aki ha azt mondja, x idő múlva lesz ott, akkor pontosan 3x múlva érkezik. Akinek mintha semmit nem jelentene az idő, mármint nem a sajátja (egyébként az sem), hanem az enyém.
Szóval kedves késősök, légyszi gondoljátok végig, hogy amit csináltok, az nekünk milyen!
Nem minden késés egyforma
Nem minden késés egyformán szívatós. Ha ülünk a barátokkal a teraszon, és a notórius késő csak egy óra múlva jön, az nem érdekes. Ha állok a Nyugatinál az utcán, és a notórius késő csak egy óra múlva jön, akkor őrjöngeni tudnék.
Kedves késős barátom, légyszíves gondold végig, hogy amikor elkésel, te nem tudhatod, hogy úgyis benne vagyok-e valamiben, és nem számít az az egy óra ide vagy oda, vagy belekényszerítesz egy olyan helyzetbe, amikor nagyon is tudnék mit kezdeni azzal az idővel, de nem tudok, mert megszívattál, és így megy el kényszerű üresjárattal, várakozással a napomból fél óra, egy óra. Miattad. Mert neked valami fontos volt, mert te még épp befejezted, mert te túlvállaltad magad. Idő, amiben hidd el, nekem is lett volna mit csinálnom.
Van telefon, de nem használja
És ezzel kapcsolatban arra szeretnélek kérni, hogy ne próbáld meg eldönteni helyettem, kell-e nekem az az idő másra, rosszkor jön-e a késésed vagy sem. Lehet, hogy "csak" otthon vagyok, és azt mondtad, átjössz négyre, de végül csak hatra érsz oda. Lehet, hogy nem gond, mert úgyis van mit csinálnom.
De lehet, hogy pont azért nem mentem már el bevásárolni, hogy biztosan hazaérjek, mire jössz. Pedig nincs otthon kenyér, nem tudom, mit fognak vacsorázni a gyerekek, vagy mit fogok adni holnap tízóraira, vagy elfogyott a macskakaja, vagy ott vár az ajánlott levél a postán. Vagy elmehettem volna még pont edzeni. Ihattam volna én is egy kávét valaki mással is. Csupa-csupa olyan dolog, amit el tudtam volna intézni, amíg rád vártam engedelmesen otthon.
Én nem tudtam befejezni, megcsinálni, elintézni azt, ami nekem fontos lett volna, mert neked valami még fontos volt, befejezted, elintézted, túlvállaltad magad.
Nem a késés a legrosszabb, hanem az, hogy ti, notórius késők sosem szóltok. Nem vagytok képesek felemelni a telefont, és küldeni egy smst, hogy bocs, a négy nem fog menni, inkább öt lesz belőle. Vagy hat. És ettől borulunk ki mi, nem késős többiek.
Hogy egyszerűen nem létezik, hogy egy értelmes felnőtt ember számára ne legyen tök világos, amikor még fél négykor elindul futni tíz kilométert, hogy nem fog négyre odaérni hozzám a város másik végére. Lezuhanyozva, átöltözve, autóval. Hogy amikor a négyes program előtt te még fél négykor leülsz gyorsan megcsinálni valamit, vagy beugrasz még egy kávéra valahova, akkor nem leszel négykor nálam. Ahová fél óra az út.
A késésed - számomra, utólag, az elmesélésedből - valójában már jóval korábban borítékolható, józan ésszel elkerülhetetlen, mégsem szólsz háromkor, fél négykor, hogy nem jössz időben. Akkor sem, ha az utcán találkozunk, és simán szólhatnál még olyankor, amikor nem indultam el a találkozónk helyszínére.
Pedig ha szólnál, hidd el, jól jönnél ki belőle. Mert sokszor még tudnám úgy alakítani a programom, hogy számomra is hasznos legyen az az idő, amit azzal töltenék, hogy várok rád. És így rád is több időm lenne végül, mert előtte elintéztem olyanokat, amiket eredetileg a találka utánra terveztem.
Lehet, hogy nem tudnám már átszervezni a napot, mert utána is be van táblázva, és nem esne jól, mert örültem, hogy végre találkozunk, de hálás is lennék amiért szóltál, hogy az amúgy is zsúfolt napból nem dobtam ki egy órát, amíg rád vártam. Akkor lehet, hogy aznap nem tudnánk találkozni, és ez a te hibád lenne. A színház sem vár meg, nem fogják miattad kilenckor kezdeni a darabot. Ha képtelen vagy odaérni időre, ezt a kockázatot be kell vállalnod.
És állandóan kevesebbet mondotok, mint a valóság, hogy ne legyünk mérgesek
Amikor 4:15-kor felhívod a későst, hogy hol van a négyes találkáról, jön az Úristenneharadugj meg a nagyonsietek és az ötpercmúlvaottleszek. És sosem lesz ott öt perc múlva. És meggyőződésem, hogy ezt ti, késősök is pontosan tudjátok. Végül is nem olyan nagyon nehéz rájönni, hogy ha a villamos mindig pontosan tizenöt perc alatt ér el a Moszkváról a Nyugatihoz, és te még fel sem szálltál rá, akkor nem leszel ott öt perc múlva. De azt mondod, hogy ne legyek ideges.
Csak azt felejted el, hogy ettől még idegesebb leszek. Mert ha legalább megmondanád, hogy igaziból csak húsz perc múlva leszel ott, még lehet, hogy tudnék kezdeni valamit azzal a húsz perccel. Beugrani a boltba. Beülni valahova egy kávéra. Elintézni egy hosszabb telefont.
De nem tehetem, mert nem csak elkéstél, de még tovább szívatsz azzal, hogy bekamuzod, hogy mindjárt ott leszel, hogy ne legyek olyan ideges. All wrong.
Ha már elkésel, és nem szóltál időben, akkor kérlek, tisztelj meg azzal, hogy legalább ilyenkor nem kamuzol, így is, úgy is ideges vagyok (vagy nem, mert számítottam rá), sokkal jobb lesz mindkettőnknek, ha megtisztelsz azzal, hogy bevállalod: "Bocs, nagyon elcsúsztam, még legalább húsz perc. Belefér? Tudsz addig valamit csinálni?"
Mert öt percért nem fogok beülni egy kávéra valahova, de húszért igen. És sokkal jobb lesz nekem (és amúgy neked is, ha végre ideérsz), ha tudom, hogy húsz perc, de addig legalább iszom egy jó kávét, és válaszolok két emailre/merengek a napomon/akármi, mint állok öt percet, aztán agyfaszt kapok még tizenötig, hogy hol a rák tökében vagy már.
Én elhiszem, hogy ez egy hiányzó képesség, csak ne szívass
Komolyan, én elhiszem, hogy van ember, aki nem tud pontosan érkezni. Elfogadtam. Van barátom, akivel nem találkozom utcán, automatikusan hárommal szorzom az időbecsléseit, és ha közös programra megyünk, egy fél órával korábbi időpontot mondok neki.
Elhiszem, hogy te is ilyen vagy, és nem direkt csinálod. De akkor légyszíves, szólj, időben, amikor késel! És ne kamuzz, hogy ne legyek olyan mérges. Hidd el, mindkettőnknek sokkal könnyebb lesz az élete.
