Bevállalós színdarabtól Felhőcirkuszig: ezek lesznek a legjobb dolgok Kapolcson idén

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bulis franciák a panorámaszínpadon, napindító jóga és énekes workshop Harcsa Veronika udvarában, Felhőcirkusz és zsonglőrbohócok a Cirque du Tókertben. A legjobb helyek és programok az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján, a Művészetek Völgyében.

Július 21. és 30. között tartják a 27. Művészetek Völgyét. Idén három faluban, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden lesznek programok. Végiglapoztuk a programfüzetet, mutatjuk, szerintünk melyik az az öt helyszín, ahol a legjobb bulik vagy épp a legelgondolkodtatóbb előadások várhatók.

Panoráma színpad, Kapolcs

A kapolcsi nagyszínpadon minden este két koncert lesz, egy 20:30-tól és egy 22:45-től. Fellép az összes olyan hazai zenekar, akik nélkül lassan már nem is rendeznek fesztivált: többek között a Kiscsillag, a 30y, a Csík Zenekar, a Budapest Bár vagy Péterfy Bori. Bár őket is nagyon szeretjük, – és nyilván te is ezerszer voltál már a koncertjeiken –, ezt a helyszínt nem miattuk választottuk az egyik legjobbnak, hanem a külföldi fellépők miatt.

Július 21-én fellép a jazzes-popos szalonzenét játszó amerikai Pink Martini, július 24-én pedig az idén tíz éves, bulis elektro-hip-hop-funk-swing-jazz-pop banda, a francia Deluxe zenél. Utóbbi koncertjén rengetegféle hangszerre és vicces fellépőruhákra számíthatsz. Ha nem ismered őket, nézd meg a fenti videót, garantáltan megjön a lazítós fesztiválhangulatod. Július 29-én pedig a lounge-ban és bossa novában utazó Nouvelle Vague lép színpadra.

Kaláka Versudvar, Kapolcs

A Művészetek Völgyében az a jó, hogy a koncertek csak egy egészen kis szeletét teszik ki a programkínálatnak, van itt a kirakodóvásártól a geotúrán át a verses estekig minden. A Kaláka Versudvarban az ígéretek szerint "együtt zsibong zene a verssel, népzene a rappel, világzene a blues-zal, sanzon a dzsesszel, klasszikus zene a krónikás énekléssel".

Fotó: Művészetek Völgye

Lackfi János ennek szellemében bebizonyítja, hogy az irodalom jókedvű kerti mulatság is lehet, Lovasi András estjén nagy sztorikkal, rendszerváltással, kapuzárással, újrakezdésekkel, sírással, nevetéssel, Varró Dani pedig felnőtt kötetével – melyben a költő vezetni tanul, boci-bocival évődik, a múzsa meg mindig valahogy félrecsókol – várja a fesztiválozókat.

Harcsa Veronika udvar, Kapolcs

"Ha szereted a napot jógával indítani, vagy épp egy finomat kávéznál, ha részt vennél interaktív workshopon és szabadegyetemi beszélgetéseken, ha este szeretsz borozva elmerülni a koncertekben, akkor ez a te helyed!" – írja kedvcsinálójában az udvar névadója, Harcsa Veronika.

Minket pont ez a sokszínűség fogott meg, az udvarban a fesztivál tíz napja alatt tényleg lesz minden: interaktív énekes workshop, ringató babáknak, napindító jóga, dj szettek, kézműves alkotóműhely, és persze nem hiányozhatnak a jazzkoncertek sem olyan fellépőkkel, mint a Vokova Sisters vagy a Barabás Lőrinc Quartet.

Fidelio Színház színpad, Taliándörögd

A bensőséges, udvari előadásoknál jobban szereted a nagyobb szabású dolgokat? A Színház színpadnál százötvenedmagaddal nézhetsz társadalomkritikus hangvételű színdarabokat. Ha jó helyet szeretnél, érdemes az előadások kezdete előtt egy órával a helyszínre érned, ekkor kezdik osztani a sorszámokat, a helyfoglalás érkezési sorrendben van. 

A Nézőművészeti Kft. és a Szkéné közösen egy zenés alternatív társadalomkritikával készül, a címe EztRád. Miért ez a címe? "Nyomja a rádió, mondja a tévé, írja az újság, tudja a net. Súgja egy boltos, inti egy rendőr, te meg éppen, hogy észre veszed. Állít az egyik, cáfol a másik, titkos a titkos, unja anyád. Érteni kéne, elmenni biztos, de akkor is ömlik majd ez rád... ezt rád...".

Fotó: Művészetek Völgye

De jónak ígérkezik a Szomjas férfiak sört isznak helyettem című előadás is, az RS9 Színház jóvoltából. "Bevállalós egy óra a férfiakról. Meg a nőkről. Meg a kettőről együtt. Szóval a szexről. Vagy annak hiányáról. Meg arról, hogy nem vagyunk már húsz évesek, de azért még jól tartjuk magunkat, és jó lenne tudni, mi felé rohanunk. Versek dalok, monológok azokról a dolgokról, amikről amúgy csak sutyiban..." – olvasható róla a programfüzetben.

Cirque du Tókert, Vigántpetend

Az idei Völgy újdonsága a vigántpetendi Tókertben felállított cirkuszi sátor, ahol az újcirkusz világával ismerkedhetünk meg. A programfüzet leírása szerint a tánc, a színház és a klasszikus cirkuszi mutatványok egyszerre jelennek majd meg a színpadon – látványosnak és izgalmasnak ígérkezik a dolog.

A Duda Éva Társulat a Virtus című előadásával érkezik, az első olyan magyar produkció, amely a kortárs tánc és az underground cirkuszi világ ötvözéséből született, lendületes zenével, a színházi tér számos síkját kihasználva, sajátosan magyar ízzel. De lesz tánccal, akrobatikával, ütős, vonós és fúvós hangszerekkel fűszerezett Felhőcirkusz a Juhász Kata Társulat előadásában, és abszurd, tarkabarka vándorcirkusz is, zsonglőrködő bohócokkal.

Hasznos infók

Hol? Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend

Mikor? 2017. július 21-30.

Mennyiért?

  • 10 napos bérlet – csak elővételben: május 19-ig: 27000 forint, június 9-ig: 30000 forint, július 14-ig: 33000 forint, július 20-ig: 35000 forint.
  • Napijegy – elővételben: június 9-ig: 3500 forint, július 14-ig: 3800 forint. Július 14-től és a helyszínen 4000 forint, Diák- és nyugdíjas jegy a helyszínen 3500 forint
  • 5 napos rugalmas bérlet – csak elővételben: május 19-ig: 14500 forint, június 9-ig: 15500 forint, július 14-ig: 17000 forint, július 20-ig: 18000 forint.
  • 3 napos hétvégi bérlet – elővételben: május 19-ig: 8000 forint, június 9-ig: 9000 forint, július 14-ig: 10000 forint. Július 14-től és a helyszínen 11000 forint. Diákoknak és nyugdíjasoknak a helyszínen 10000 forint.
  • Gyermekvölgy napijegy: 1500 forint. (Helyszínen vásárolható napijegy, kizárólag a gyerekprogramokra érvényes, 6 év feletti gyerek és felnőtt kísérője részére. Programokra a belépés 6 éves korig ingyenes.)

Teljes program: itt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

rté
rté
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.