A Scallabouche társulat Waiting for híróz című előadása családi titkokról szól és arra figyelmeztet, hogy nem mindig történik bármi akkor sem, ha kiderül az igazság.
Bírjuk, ahogy Alexis Latham áll a kapcsolatokhoz, még jobban, ahogy az amúgy is fura viszonyokra színészei gyakran erősítenek rá improvizálással az előadásokban. A Jurányiban nemrég bemutatott Waiting for híróz című rendezésében Latham az impronak kevesebb teret adott, amikor Kiss Márton színházi szerzőt bízta meg az előadás szövegkönyvének megírásával.
Ettől kicsit olyan lett az előadás, mint egy polc aljáról előkerülő régi történet: egy hősi halott emlékére rendezett villásreggeli, az ő szeretetén még mindig rivalizáló két nő (családtagok), a gyerek, aki szintén szeretetet követel, a férj, aki már lassan semmit, és a többiek a harmincas évek derekán. Mégis hiába ma íródott a történet, már megint csak az derült ki belőle, hogy a történelem ismétli önmagát, csak a társadalmi megítélés változik.
Azok, akik szakadatlan arról papolnak, hogy mennyivel könnyebb volt, amikor még apáink adtak férjhez vagy arról, hogy régen bezzeg mindenki hűséges, családját soha el nem hagyó családanya volt, azok számára érdekes tükör lehet a Waiting fot the híróz.
Valójában a tér és idő nem is számít – attól, hogy sok helyen megírt forgatókönyv alapján dolgozik a színész még lehet improvizálni, mert a lényeg úgyis csak a viszonyokon van, a póráz vége pedig első ránézésre az anya, Balsai Móni kezében, aki egy (a hős halála miatt) külföldre menekült színésznőt (kurvát?) játszik.
Lassan kiderül, hogy nemcsak nőből, de titokból is túl sok van a történetben, ahol a bili akkor kezd csak igazán kiborulni, amikor megérkezik egy újabb nő (Messaoudi Emina eh.) azzal, hogy terhes a tizenöt éve halottnak hitt hőstől.
Ezáltal aztán már villámcsapás alatt vezetnek egyre mélyebbek a szálak, és elég gyorsan kiderül az is, hogy nem mindenki az, aminek látszik, illetve a szerepekre is helyre billenni látszanak. Míg a hősre várnak a darabban nem is annyira tapintható a feszültség, mint annak kényszerű betoppanásával. A Prókai család titkait kifürkészve kész pszichológiai profilképet lehet alkotni annak egyes szereplőiről, amihez sokat hozzátesz Elek Ferenc és Szalontay Tünde játéka. Az anya sem rossz, de Balsai nem tud annyira kétdimenziós lenni, amennyire ez a szerep megkövetelné.
A darab nagy megfejtése titkok ide vagy oda az általános szeretethiány. Görcsösen akarja mindenki a figyelmet, de az ég világon senki nem kapja meg, a titkok felszínre kerülése semmin nem változtat, a hősi halottról a megemlékezés meg lesz tartva, továbbra se kap senki szeretetet, mert senki nem szereti még saját magát sem.
