A Puszi együttes Jordán Adéllal kiegészülve döntött úgy, hogy az idei zenekarépítő nyaralását a Káli-medence szívében, Szentbékkállán tölti. Az öt napos pihenés mintegy lezárásaként aztán kisszabásúnak indult, de nagyszabásúvá terebélyesedett koncertet tartottak, mi meg jól felkocsikáztunk megnézni.
A Toldiban voltam utoljára Jordán Adél és a Puszin, talán ezért sem fordult meg a fejemben, hogy szó sem lesz hagyományos értelemben vett rock koncertről. De amikor a Gyümölcsoltó Boldogasszony-templom háta mögött, a Pegazus kertjében negyven-ötven kisgyerekes családba (és a vendéglátóipari egység kivárhatatlan hosszú sorába) botlottam, már éreztem, hogy lehet, itt most nem este kilenckor fog beindulni a buli.
Sokat segített, hogy érkezéskor rögtön figyelmeztetett TG, a zenekar egyik tagja, hogy igazából három perc múlva kezdenek, mert kilenckor abba kell majd hagyni az egészet, és ettől annyira elszomorodtam, hogy neki kellett lássak állapotba hozni magam. Elég irreális elvárás volt, a Pegazusnál (ami amúgy egy igen pöpec hely, ahol menő kiállításokat tartanak) egyáltalán nincsenek felkészülve kiszolgálásilag még csak ennyi, láthatóan helyi kötődésű, túllelkesülő apukára és anyukára sem.
És akkor még nem beszéltem a baráti társaságokról, akik rekordsebességgel lakták be a kertet, de éppen olyan szolidan kezdtek a Puszi együttes hallgatásába, amilyen vehemenciával támadt fel a zenekarban a játszhatnék, nem sokkal negyed nyolc után. Ők a kezdetektől pörögtek, eleinte Jordán Adél művésznő nélkül, aki ekkor még ugyanolyan hétköznapi nőként kergette kisfiát, mint az összes többi kális anyuka. Próbáltam egy fél szónál többet is beszélni vele, de csak azt tudtam meg, hogy alig két hét és kezdődnek a Mészáros Béla című előadás próbái, valamint hogy izgul, hogyan fogja fogadni a közönség a zenekart.
Utóbbival nem volt nagy gond, bár kétségtelen, hogy a nép csak a végére jutott el a "katatón puszis" állapotába, ami körülbelül annyit tesz, hogy a szabadságérzetét ész nélküli, őrült ugrálásban próbálja kiélni - még egy olyan, súlyosan nehezített szituációban is, amikor százhuszonöt centinél alacsonyabb lények tucatjai tesznek hasonlóképp körülötte.
De mire Spenóték eljutottak a Ma este című számig, sikerült mindenkinek száz százalékosan megőrülnie, és ez volt az a pont, ami után perverz hidegzuhany volt meghajolni (és Tóthékként bemutatkoznia) a zenekarnak, hiába tudjuk, hogy a lángolás és táncolás állapota sosem tart örökké. Ráadásul, mint azt az együttes frontembere Spenót a Dívány tudtára adta: "Egy jó rockkoncert lényege, hogy felhúzzuk a közönséget, hogy utána egy új fejezetbe csaphasson át az este." Ezt a megállapítást öccse, Lackó is megerősítette, bár a buli ezután már mégsem volt a régi. Talán mert ők is hazavitték a gyerekeket aludni...
Jordán Adél a koncert végi roadolás közben azért még elárulta, roppant jó ötlet volt a hét órai kezdés, mert a színpadról így még a gyereket is szemmel tudta tartani. "Nagyon bírtam a társaságot, meg ezt a nem megszokott hangulatot, hogy kutyák, gyerekek, felnőttek szórakoznak együtt" – lelkesedett. "Ez volt az első olyan koncertem a Puszival, amin a legtöbb ismerős, zenekari barát jelen volt, akik nagyon kritikusak, hiszen régóta ismerik a Puszit és a Csókolomot (Spenót régi zenekara, többet róluk itt - a szerk.) is. Ráadásul fogalmam sem volt, hogyan kell viselkedni egy ilyen jellegű koncerten. Mégis úgy érzem, sikerült megtalálnom a megfelelő arányt, és az, hogy a végére egy igazi ugrálós koncert alakult ki különösen nagy büszkeséggel tölt el!"
Csak egyetérteni tudunk vele, mindazonáltal akkor sem volt szép dolog a csúcson otthagyni a sok önfeledt szülőt, hogy utána csak kóvályogjanak a kertben céltalan. Hetente azért lehetne Jordán Adél és a Puszi koncert bárhol a Balaton körül, ahol valami mintha megmaradt volna a jó értelemben vett fesztiválozásból. No, meg az sem ártana, ha Spenót megkeverné végre azt az új albumot jól szólósra, hiszen a Ma éjjel pont egy Jordán Adél interpretálásban minimum világsiker, amit borzasztóan szeretnénk már végre legálisan letölteni a netről...
