Egy perc alatt lett műalkotás a padlóra tett szemüveg

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Többen megálltak lefotózni, pedig csak egy 17 éves srác trollkodott.

Tavaly év végén egy nő megkéselt egy másikat az Art Basel egyik kiállításán, a nézők pedig azt hitték, ez a performansz része. Hasonló félreértés történt nemrég a San Franciscó-i Modern Művészetek Múzeumában is, ahol az egyik teremben egy szemüveget tettek a földre, a később érkezők közül pedig többen bőszen fotózni kezdték, mert azt hitték, a kiállításhoz tartozik.

A szerintünk elképesztően vicces trollkodás főszereplője egy 17 éves srác volt. Ahogy a BuzzFeednek is elmondta, az érkezés után lenyűgözte őket a számtalan műalkotás és festmény, de aztán azoknak egyre nagyobb része nem volt egészen fantáziadús. „Láttunk például kitömött állatokat szürke takaróra állítva és felmerült bennünk a kérdés, hogy ez érdekes-e valakinek egyáltalán" – mondta. Kíváncsi volt arra, vajon mi az, amit az emberek torkán már nem lehet lenyomni mint művészet, ezért letette a szemüveget a földre, majd elsétált.

Idézőjel ikon

LMAO WE PUT GLASSES ON THE FLOOR AT AN ART GALLERY AND... pic.twitter.com/7TYoHPtjP8
— teejay (@TJCruda) May 24, 2016

Nem kellett sokat várni, az emberek elkezdtek gyülekezni körülötte (szigorúan megtartva a szokásos távolságot a műalkotástól), és olyan is akadt, aki elkezdte fotózni. A srác egyébként Twitterre posztolta a mókás képeket: azokat 50 ezren kedvelték és legalább ennyien újra is osztották. „Elhiszem, hogy a modern művészet néha viccnek tűnik, de mégis egy módja annak, hogy a kreativitásunkat kifejezzük" – osztotta meg további magvas gondolait. „Van, aki ezt abszolút viccnek tekinti, van, aki spirituális magyarázatot állít mögé. Mindent összevetve szerintem ez egy örömforrás a nyitott, illetve a kreatív elmével megáldott embereknek" – tette hozzá.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.