Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Még öt (6) előadás készül a legendás Máté Gábor osztály szereplőinek életéből. Idén nyáron ez a Mészáros Béla. A címszereplővel beszélgettünk.
Az Alkalmáté Trupp idén nyáron esedékes bemutatója a Mészáros Béla címet viseli, azaz pont a tizedik előadás fog rólad szólni. Kik vannak még hátra?
Adél (Jordán), Milán (Vajda), Iván (Fenyő) és Bazsi (Czukor). Aztán Gábor (Máté) lesz szerintem az utolsó. Érdekes egyébként, hogy az utolsó ember közülünk két évvel hamarabb fogja tudni, hogy ő lesz a következő, egyben az utolsó. Neki majd két éve is lesz, hogy felkészüljön az előadásra.
Címszereplőként ez a mostani nyilván rólad fog szólni, van már ötleted, hogy pontosan miről?
Sokat gondolkodtam már ezen, azóta, hogy kihúztuk tavaly a nevemet. Furcsa dolog – az ember várja is, hogy végre sorra kerüljön, meg nem is. Sok minden történt ebben az elmúlt három évben velem, amikor kihúztak, rögtön arra gondoltam, most majd ezt az időszakot fogjuk feldolgozni. Az ember életében felváltva jönnek a jó és a rossz dolgok, mégis azt szeretné megmutatni, hogy a végkifejlet pozitív. Azt gondoltam, tudom úgy iranyítani az életemet, hogy az előadásból majd az jöjjön le, hogy én egy roppant egészséges ember vagyok. De valószínűleg irreális elvárás saját magamtól, hogy egy olyan Mészáros Bélát mutassak be, akivel minden rendben van. Akkor azt képzeltem, hogy a darab bemutatásáig van egy évem, ezalatt szépen mindent rendbe fogok tenni. És most, hogy közeleg a bemutató időpontja, rájöttem, hogy ez nem így van. Azt kell majd bemutassam, ahol éppen tartok.
A próbafolyamat ilyenkor terápia a többieknek is?
Valami olyasmi. Tavaly Dömötör Andris életét csináltuk (kritikánk az előadásról itt), és szó volt benne a nagymamájáról, akit akkoriban veszített el. Nekem is meghalt az apám előtte, és abban a jelenetben, amit Adéllal csináltam, végig az ezzel kapcsolatos élményeim voltak a fejemben, hogy én hogyan ápoltam – nem volt könnyű.
Lesz téma, amit megvétózol?
Szerintem most nincs ilyen téma, bár a napokban találkozom először a többiekkel, és akkor fogunk erről beszélgetni. Először a címszereplő mindig kettesben találkozik Gáborral, aztán április környékén találkozunk az osztállyal - ilyenkor válaszolok a felmerülő kérdésekre az életemmel kapcsolatban. Néha még a tíznapos együttlét előtt van egy másik találkozó is, de az nem mindig jön létre. Van, hogy a találkozókra már kész ötletekkel érkezünk, például hogy csinálnánk ebből és ebből egy dalt. Gábornak már elmeséltem pár ötletemet, szerencsére megnyugodott, hogy lesz elég jelenet. Nagyon érdekes dolgokat veszek észre azokon az embereken, akiknek előadás készül az életéből, nem véletlenül hívjuk terápiának ezt a dolgot. Olyan sok mindenen elgondolkozik az ember, annyi minden megy át az agyán, olyan dolgok is, amiket később átértékel. Nagyon megbolygatja az ember lelkét és én erről akarok beszélgetni. Hiszen ez az egész rólam szól! Amikor a Járó Zsuzsát csináltuk, épphogy csak kijöttünk a főiskoláról, természetesen nagyon erős volt ez a vonal mindenkinek. Mostanra már annyi idő eltelt, annyi minden történt, így természetes, hogy az én történetem nem fog szólni azokról az időkről egyáltalán. Talán a Katonás emlékeimből lesz pár történet, de amire igazán fókuszálni akarok az utolsó három év. Ezeket a történéseket kell megfejtenem.
Miért kellenek egy átlagnézőnek a főiskolai élményeid is?
A nézőknek ugyanúgy lehet vicces vagy drámai adott jelenet, ha nem a színházról, a főiskoláról szól, hanem csak rólam. Aztán lehet, hogy bejön témának a foci, meg még ezer minden. Például, amikor Részegek próba alatt letörtem Tasnádi Bence fogából egy darabot. Felszakadt a szája is, nem volt annyira vicces, de még akár ez is benne lehetne. Biztos a többiek is fognak mondani egy csomó ötletet, mindig is ettől működött ez az egész.
A nézők mennyit tudnak meg rólatok egy ilyen előadás alatt?
Kilenc különböző előadáson vagyunk túl, és a maga módján mindegyik nagyon őszintére sikerült. Önmarcangolóan voltunk képesek belemenni a dolgokba, sok sírás és nevetés övezte ezeket az időszakokat. Általában mindenki őszintén elmondta a történeteket, talán egy vagy két olyan előadás volt, ahol nem mentünk ezekbe annyira mélyen bele, de a többiekről egy csomó minden kiderült. És én azt is akarom, hogy kiderüljön. Szeretném, ha megismernének a nézők, de ehhez tényleg őszintének kell lenni, és nem arról van szó, hogy minden tökéletes, hanem kellenek a mélypontok is. Naiv voltam, mert tényleg azt hittem, hogy megmutatom a múltat, ami abban rossz volt, majd utána az előadás vége egy igazi hepiend lesz. Hát, ez marhára nem így van, és nem azért, mert nekem most olyan rossz, hanem csak mert nem lehet ennyire fekete-fehér semmi.
Akkor jó sok magánéleti elem lesz benne...
Így tervezem. Nem is a sebek feltépése miatt, hanem mert ez a három év komoly hullámvasút volt. De nem akarok abban dagonyázni, hogy nekem milyen szar! És arra is rá kellett jönnöm, hogy a rossz dolgokból rengeteget tanultam. Azt hiszem azelőtt nem nagyon foglalkoztam magammal, nagyon infantilisan éltem.
De mint említetted, hogy van egy csomó pozitív dolog is, mik ezek?
Ez az év például nagyon jó volt a Katonában, az összes előadást imádom, amiben játszom. Jó volt a múlt nyár is, amikor forgattam az Aranyéletben, talán idén is fogok. De pont amiatt is érzem jól magam, mert valahogy nem csak a munkával voltam elfoglalva az elmúlt időben. Amikor dolgozni kellett, persze nagyon odatettem magam, de közben meg folyamatosan a magánéletemen agyaltam, és próbáltam lelkileg fejlődni.
Gondolkoztál már azon, hogy mennyire más lenne most egy Járó Zsuzsa-előadás, mint ami akkor volt?
Sokszor. Viszont mi magunk mégsem változtunk meg alapjainkban, mondom ezt annak ellenére, hogy legendás jelző ide-oda, azért mindenkivel nem vagyok napi kapcsolatban. Adélon, Andrison, Milánon kívül a többiekkel ugyan jóban vagyunk, de nem beszélünk olyan gyakran. Azt hiszem, talán Máthé Zsolt mondta, hogy ha vége lesz, nyugodtan elkezdhetnénk az egészet elölről. Na, de az azért túlzás lenne talán. Mondjuk mehetne addig, amíg mindenki meg nem hal. Elég szép lenne, végül már csak a 80 éves Mici (Vajda Milán - a szerk.) állna a színpadon valami monodrámával...
Addig még azért van kábé 42 nyár. Még mindig színész lennél akkor is, ha nem lennél színész? Továbbra is azért erőltetem ezt a dolgot, mert van az a kor néhány embernél, amikor egyszerűen nem elégszik meg azzal ami van, hanem valami gyökeresen ellentétes dolgot akar csinálni.
Egyrészről nem értek máshoz. Másrészről nagyon-nagyon jó dolog játszani. Persze néha, amikor mindenből elegem van, elmennék szőlőt taposni valahova Nápolyba egy öreg bácsihoz, mert jó lenne kiszakadni, akár csak két napra is. Ez azonban elmúlik egy idő múlva, hiszen nincs még egy olyan, mint a színház!
Abból a szempontból talán jobb hátul lenni a Trupp előadásaiban, hogy azzal, hogy idősebb lettél, sokkal tisztábban látod magad te is, ahogy a környezeted is téged...
Gondolom, sok minden ki is derül, meg azt hiszem, hogy arról is sok minden ki fog derülni, amit én fel akarok göngyölíteni, és sok esetben ez egyáltalán nem az lesz, amire számítok. Tizenegy színész látja tök más szemszögből az életemet. Ráadásul utána még felhívom a szereplőket is, akik esetleg megjelennek benne valamilyen formában, hogy ez nekik rendben van-e. Megbántani senkit nem akarok. Lehet viszont, hogy egy csomó mindenre én is rájövök majd emiatt. Szóval izgalmas lesz..
