Balsai Móninak jól kezdődik a hét

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Liza a rókatündérrel itthon, a Filmhéten és Monte Carloban is nyert.

A színésznő ugyanis vasárnap este megnyerte a legjobb női főszereplő díját a Liza, a rókatündérben nyújtott alakításáért a magyar Filmhéten, majd szintén ő hozhatta el a legjobb színésznő díját a Monte Carlo-i Filmfesztiválon Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmjében nyújtott alakításáért - írta a Magyar Nemzeti Filmalap hétfőn.

A nemzetközi zsűrit Gabriele Muccino olasz filmrendező, Robert Davi amerikai színész, Barmaq Akram afgán forgatókönyvíró-rendező és Vincent Le Leurch francia újságíró alkotta, a díjazottak között olyan hírességek voltak, mint Claude Brasseur, Claudia Cardinale, Billy Zane és Andrea Bocelli. A díj talán azért nem olyan meglepő, mert az elmúlt évben 20 díjat söpört be nemzetközi porondon, talán ezért is érdemes elolvasni, mit gondol a filmről Ujj Mészáros Károly, a rendező. 

Fotó: Bruzák Noémi

De ne feledkezzünk meg a többiekről, és a  2. Magyar Filmhétről se, ahol  vasárnap este osztották ki másodszor a Magyar Filmdíjakat. A Liza itt is tarolt: nemcsak a legjobb játékfilm díját kapta, de rendezőjét, Ujj Mészáros Károlyt szavazták meg a legjobb rendezőnek, a zenéjét író Tövisházi Ambrust pedig a legjobb zeneszerzőnek. A legjobb TV-játékfilm a Félvilág lett, a legjobb férfi főszereplő pedig ifj. Vidnyánszky Attila a Veszettekben nyújtott alakításáért, a Saul fia Oscar-díja pedig különdíjat ért.

A nyertes filmek:

Legjobb nagyjátékfilm
- Liza, a rókatündét (r.: Ujj Mészáros Károly)

Legjobb TV-játékfilm
- Félvilág (r.: Szász Attila)

Legjobb dokumentumfilm
- Drifter (r.: Hörcher Gábor)

Legjobb ismeretterjesztő film
- Vad Kunság - A Puszta rejtett élete (r.: Mosonyi Szabolcs)

Legjobb kisfilm
- Betonzaj (r.: Kovács István)

Legjobb animációs film
- Kojot és a szikla (r.: Gauder Áron)

Legjobb rendező
- Ujj Mészáros Károly (Liza, a rókatündér)

Legjobb forgatókönyvíró
- Köbli Norbert (Félvilág)

Legjobb női főszereplő
- Balsai Mónika (Liza, a rókatündér)

Legjobb férfi főszereplő
- ifj. Vidnyánszky Attila (Veszettek)

Legjobb női mellékszereplő
- Csákányi Eszter (Utóélet)

Legjobb férfi mellékszereplő
- Kulka János (Félvilág)

Legjobb vágó
- Czakó Judit (Liza, a rókatündér)

Legjobb hangmester
- Balázs Gábor (Swing)

Legjobb operatőr
- Nagy András (Félvilág)

Legjobb díszlet / látvány / jelmez
- Hujber Balázs, Bárdosi Ibolya (Liza, a rókatündér)

Legjobb zeneszerző
- Tövisházi Ambrus, Csengery Dániel (Liza, a rókatündér)

Legjobb smink / fodrász / maszkmester
- Horváth Csilla, Rácz Erzsébet, Kapás Nóra (Liza, a rókatündér)

Különdíj
- Saul fia (r.: Nemes Jeles László)

A 2. Magyar Filmhéten 270 film versenyzett. A seregszemlére az alkotók a 2012. február 5. és 2015. december 31. között Magyarországon moziforgalmazásba került, 2015. január 1. és 2015. december 31. között televízióban sugárzott, illetve a legfontosabb nemzetközi filmfesztiválokon szerepelt filmalkotásokat nevezhették.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.