David Bowie új lemezzel ünnepli a 69. születésnapját

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A zenész évtizedek óta diktálja a trendet, és szerencsére esze ágában sincs visszavonulni. Óriásgalériában mutatjuk az 50 éve töretlen karriert!

Hihetetlen, de zene és a popszakma világában sokszínűsége okán csak kaméleonként emlegetett David Bowie a napokban tölti be 69. életévét, ami annyit jelent, hogy már ötven éve diktálja a trendeket és van hatással kortársaira valamint az őt követő generáció tagjaira. Szerencsére a hatvanas-hetvenes és nyolcvanas évek irányzataira erős befolyással bíró zenésznek esze ágában sincsen visszavonulót fújni, sőt éppen a születése napján debütál 25. stúdióalbuma Blackstar címmel. A semmiből jött 2013-as Next Day című lemezt követő albumról a Rolling Stone magazinnak is csak annyi információja volt, hogy hét új dal lesz rajta hallható, melyeken leginkább a Krafwerk világát idéző elektronikus hangzás keveredik majd "jazzes" elemekkel, a készítők pedig ügyeltek rá, hogy ezúttal elkerüljék a rock & roll stílusjegyeit.

Bármit is jelentsen ez Bowie olvasatában, mi már nagyon várjuk az új albumot, amiről két új számhoz, a címadó Blackstarhoz, valamint a Lazarushoz már kijöttek a klipek is. Alább a címadó számé:

De nem kevésbé zavarbaejtő a Lazarus klipje sem, alább mutatjuk azt is. A lemezt ide kattintva rendelheti elő.

Bár a Little Richard-rajongó zenész a hatvanas évek első felében több blues bandában is kipróbálta magát, vicces, hogy első tévészereplése mégis egy teljesen más okból történt 1964-ben. Az akkor mindössze 17 éves Bowie ugyanis a The Society of The Prevention of Cruelty to Long-Haired Men (A Hosszúhajú Férfiakkal Való Durva Viselkedés Elleni Egyesület) nevében világosította fel a BBC nézőit arról, hogy mégis milyen atrocitások érik őt és sorstársait az extravagáns frizurájuk miatt. Az alábbi videóban megnézheti, hogyan kel a hosszú hajú férfiak védelmére a kamaszkorú Bowie.

Lássuk be, valahol eléggé hazabeszélt, amikor kiállt a jogért, hogy a férfiak is olyan frizurát hordhassanak amilyet akarnak. Hiszen ő maga aztán nemcsak a ruhatárát és stílusát váltogatta nagy gyakorisággal, hanem természetesen a frizuráját is. Kis túlzással, de Bowie stúdióalbumonként más-más frizurát kért a fodrászától, melyek közül jó néhány a mai napig trendinek számít egyes szubkultúrákban. Az egyik legikonikusabb, a hermafrodita űrlény, Ziggy Stardust formabontó frizurája például a mai napig visszaköszön különböző videóklipekben és divatanyagokban.

Galéria ikon

69

Drasztikus frizuraváltásokon ment át Bowie az elmúlt 50 évben.
Galéria: David Bowie 69
Fotó: helengreenillustration.com

Hozzánk hasonlóan nagy Bowie-rajongó lehet a SupBowie.com oldal ötletgazdája is, aki egy különös módját választotta a zenész előtt való tisztelgésnek. Az oldal a „Mit csinált David Bowie a te korodban?” kérdéskörön alapszik, és ha a kijelölt rubrikába beírjuk a jelenlegi életkorunkat, akkor a gép az orrunk alá dörgöli, hogy bezzeg Bowie a mi korunkban már mi mindent ért el. És Bowie nagyjából mindenkit mindenben olyannyira leköröz, hogy még csak azzal se nagyon tudjuk nyugtatni magunkat, hogy jó, jó, de ő tényleg egy űrlény, aki amúgy is mindig minden tekintetben megelőzte a korát.

Ha például beírjuk a 17-es évszámot, akkor kiadja, hogy Bowie 1964 júniusában a The King Bees tagjaként, akkor még David Jones néven kiadta a Liza Jane / Louie Louie Go Home című albumot. Bowie karrierje korai időszakában Elvis-stílusú zenét és bluest játszott, és a The King Bees mellett tagja volt a The Mannish Boysnak és a The Lower Thirdnek is.

Galéria ikon

69

1963-ban feltűnt a Boyfriend magazin egyik divatanyagában. A kép a Carnaby Streeten készült a zenészről és a modellről.
Galéria: David Bowie 69
Fotó: Fiona Adams / Europress / Getty

A SupBowie.comnak természetesen arra is van válasza, hogy mit csinált a zenész 29 éves korában. Míg mi ekkoriban legfeljebb baromi boldogak voltunk, ha végre kaptunk egy normális állást, addig a zenész leforgatta első filmjét, a Földre pottyant férfit. Persze nem a furcsa hangulatú sci-fi volt a zenész utolsó filmes szerepe, később számos más alkotásban is feltűnt, játszott többek között a Bele az éjszakába, a Fantasztikus labirintus, a Krisztus utolsó megkísértése, a Twin Peaks -Tűz, jöjj velem! illetve a Mindenki a napra tör című filmekben, és persze Susan Sarandonnal az egyik legszexibb vámpírfilmben, az Éhségben.

Galéria ikon

69

Szokatlan, de menő jelmezekkel járt együtt a Ziggy Stardust korszak.
Galéria: David Bowie 69
Fotó: Michael Ochs Archives / Europress / Getty

Mit csinált David Bowie 34 évesen? Az akkor éppen glam rockban utazó zenész a Quennel közösen elkészítette az „Under Pressure” című kislemezt, ami később helyet kapott az együttes 1982-es „Hot Space” című albumán is. A dal basszusszólamát később Vanilla Ice is felhasználta az Ice Ice Baby című dalában, de feldolgozta a The Used, Joss Stone valamint a brit Keane is az elmúlt években.

Galéria ikon

69

David Bowie és kortársa, Iggy Pop 1977 márciusában Németországban.
Galéria: David Bowie 69
Fotó: Evening Standard / Europress / Getty

A zenei trendekkel mindig egy lépéssel előrébb járó Bowiet már a kezdetek óta elismerte a szakma, öt évtizedes pályafutása alatt rengeteg díjat besöpört, ahogy az olyan rangos elismerések sem kerülték el, mint a Grammy Lifetime Achievement Award vagy a Rock and Roll Hall of Fame. A Rolling Stone magazin minden idők 100 legnagyobb előadóját számon tartó listáján a 39. helyre sorolták, a VH1 100-as listáján a 7.helyen áll, míg a BBC 100 legnagyobb britet soroló listáján a 29. helyen végzett, illetve a brit popzene történetének tíz leggazdagabb előadója között tartják számon. Kattintson az óriásgalériára és nézze meg David Bowie nem mindennapi 50 évét képekben és hallgassa meg közben az egyik kedvenc Bowie albumát vagy egy másikat és akár egy harmadikat.

Galéria ikon

69

A zenész 1997-ben a Madison Square Gardenben ünnepelte 50.születésnapját.
Galéria: David Bowie 69
Fotó: Kevin Mazur / Europress / Getty
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.