És mi történt még ma a Star Wars premieren kívül?

Például az, hogy ma ünnepli 69. születésnapját a háromszoros Oscar díjas rendező, Steven Spielberg, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint a Cápa, a Jurassic park, az E.T. vagy a Schindler listája? De ezeket úgyis mindenki tudja, így karrierjéből mi most pár különleges, kevésbé ismert momentumot emelnénk ki: korai filmeket, kisebb filmszerepeket, egyéb érdekességeket. A részletekért erre tessék!

De először tiszteljük meg Spielberget azzal, hogy egy kicsit visszatekintünk az elmúlt pár évtizedére, amelyek alatt olyan remekműveket hívott életre, mint E.T., a Cápa, Schindler listája, a Mesterséges értelem vagy a Ryan közlegény megmentése.  A filmes gururól már éltében is romantikus legendák keringnek, például azzal kapcsolatban, hogyan csöppent anno a filmiparba. Egyes történetek szerint öltönyben és aktatáskával a kezében egyszerűen besétált a Universal Pictures stúdiójába, és ott úgy tett mintha mindig is ott dolgozott volna, sőt még egy asztalt is kisajátított. Az igazság ennél jóval prózaibb, 16 évesen apja közbenjárásával került az Universal kapuin belülre, ahol egy bizonyos Chuck Silvers, az Universal egyik munkatársa fogadta és vezette körbe a filmgyárban az ambíciózus srácot. Silversszel később is kapcsolatban maradtak, ennek is köszönhető, hogy a fiatal Spielberget egy évvel később valóban felvették fizetetlen gyakornoki posztra. Mindez persze nem meglepő azok után, hogy már gyerekkorában is teljesen rá volt kattanva a filmezésre, legelső kameráját 13 évesen kapta, első saját művét pedig egy vonatszerencsétlenségről forgatta, amelyet saját Lionel vonataival rekonstruált. Szülei visszaemlékezései szerint az ifjú Steven már gyerekkorában is úgy viselkedett, mint egy rendező, gyakran a hétköznapokban is úgy utasítgatta a családtagjait, mintha egy forgatáson lenne. 1965-ben beiratkozott filmrendező szakra, a Kaliforniai Egyetemre, de három év után abbahagyta a tanulmányait, és inkább élesben gyakorolta a szakmát.

A pénzcsináló

Mint sokan mások, ő is megfordult a tévés sorozgyártás világában, eleinte például a Columbo pár részét rendezte, majd kicsit később elkezdett érdeklődni a sci-fi és a horror iránt. 1971-ben bemutatta az első játékfilm hosszúságú tévéfilmjét a Párbajt, ezt követően 1974-ben pedig első mozifilmjével, a Sugarlandi hajtóvadászattal is előrukkolt, amely rendesen megadta karrierjének a kezdőlökést. Már az első mozifilmjével óriási bevételt produkált, nem véletlen talán, hogy később ő vezeti be Hollywoodban,  hogy a rendezői gázsin kívül részesedést is kapjon a filmek utáni bevételéből. Első Oscarját 1993-ban vehette át minden idők egyik legismertebb Holokausztfilmjéért, a Schindler listájáért, a köztes időben pedig szó szerint meghódította Hollywoodot. Kasszasikert kasszasikerre halmozott, gondoljunk csak az Elveszett frigyláda fosztogatóira, a Cápára, az E.T.-re vagy a Harmadik típusú találkozásokra.  A Cápát egyébként egy magyar operatőrrel, Zsigmond Vilmossal forgatta, aki viszont azt kérte, hogy húzzák ki a stáblistáról a nevét, mert nem ért egyet a film koncepciójával. Állítása szerint később sem bánta meg a döntését.

Még a botlásából is kultuszfilm lett

Spielberg két sikerfilmje között volt egy bukás is, ami után már jóval céltudatosabban vállalt el rendezéseket. Az ominózus film A meztelen bolondok című háborús vígjáték volt, amit nemcsak a kritikusok húztak le, de anyagilag is csak halvány profitot hozott Bár mozifilmként nem lett a nézők kedvence, később tévéfilmként megtalálta a célközönségét, sőt később Spielberg DVD-n is kiadta, és ahogy az évek során nőtt a rendező ázsiója, úgy lett végül szinte kultuszfilm az eleinte leminősített alkotásból. Spielberg sok esetben saját filmjeinek a producere is volt, de közreműködött más filmekben is. Kevesen tudják, de ő volt például a fő producere az óriási nézettséget generáló Vészhelyzetnek is. Karrierje során összesen három Oscart vihetett haza, a filmjeiben szereplő színészek viszont sosem kaptak szobrocskát.

A folytatás szólhatna arról, hogy összeszedjük az összes remek filmjét, ami az elmúlt negyven évben készült, de mivel ezekkel sok újdonságot nem biztos, hogy tudnánk mondani, helyette inkább egyéb érdekességeket kerestünk. Például tudta Ön, hogy egy csomó filmben feltűnt kisebb, sokszor vicces szerepekben?  A Vanília égboltban egy partin látható vendégként, a Man in Black-ben a tévéképernyőn egy idegent ,,alakít”, a Jurrasic Parkban popcornt eszeget, az Indiana Jones és a végzet templomában pedig egy repülőtéren várakozó férfiként látható. A saját filmjeiben is fel-feltűnik, sőt a Cápa zeneszerzéséhez is hozzájárult, ugyanis ő volt a zenekar egyik klarinétosa.

Még Spielbergnek is lehetnek álmai

Bár ő az egyik legbefolyásosabb filmes a világon, azért neki vannak meg nem valósított álmai, például szerette volna, ha ő rendezheti az egyik James Bond filmet, de a producer lepattintotta. Nem is egyszer: “Amikor bekerültem a filmiparba az egyetlen dolog, amit nagyon szerettem volna, az volt, ha rám bíznak egy James Bond filmet. Tévés rendezőként indult a karrierem, és arról álmodoztam, hogy leteszek az asztalra egy kisebb alkotást, amellyel szerzek egy kis elismerést. Aztán esetleg a producer, Cubby Broccoli felhívna és felajánlaná, hogy ledirigálhassak egy Bond filmet" - mesélt erről később a Daily Mailnek adott interjúban. Spielberg annyira szeretett volna egy Bond filmet rendezni, hogy személyesen is meglátogatta Broccolit, de visszautasítást kapott, mondván, hogy Spielberg még túl tapasztalatlan egy ilyen film rendezéséhez. .

Véndiák

2001-ben úgy döntött, hogy újra megpróbálkozik félbehagyott tanulmányaival és újra beiratkozik az egyetemre. Bár az órákat nem látogatta, a dolgozatokat megírta és mivel az évek során sikerült kellő mennyiségű gyakorlati projektet is leadnia, 37 év  után végül diplomás rendező lett.

Nem egy balhés celeb

Spielberg sosem volt az a típusú sztár, akinek nőügyeitől vagy balhéitól volt hangos a sajtó. Összesen kétszer házasodott, először 1985-ben vette feleségül Amy Irvinget, majd 1991 újranősült, szintén egy színésznővel: Kate Capshaw-t vette el, aki két filmjében, a Fekete esőben és az Indiana Jones és a Végzet Templomában is szerepelt. Összesen hét gyereket nevel, akik közül négy a sajátja (Max, 21; Sasha, 16; Sawyer, 15; Destry Allyn, 10), négy pedig örökbefogadott csemete (Theo, 19;, és Mikaela George, 11).

Bántották származása miatt

Fiatalkorában szégyellte zsidó származását, ez leginkább annak tudható be, hogy nem ritkán érte atrocitás emiatt. Elmondása szerint a középiskolás évek alatt többször volt rá példa, hogy kapott egy-két gyomrost a zsidósága miatt.

Nagyvonalú

A Schindler listája című óriási filmsiker után nem volt hajlandó elfogadni honoráriumot, inkább létrehozott egy alapítványt (Sóá Alapítvány) és nekik ajánlotta fel a teljes összeget, sőt, a film jövőbeli bevételeit is. Sajnos adakozókedvét kihasználta a pár éve jelentős sikkasztási botrányba keveredett  Bernie Madoff, aki Spielberghez hasonlóan sok A listás sztártól gombolt le nem kevés összeget adományozás címén. A pénzeket a The Wunderkinder Foundation nevű cég neve alatt tüntette el.

A zsenik mindig furcsák

Ez Spielbergre is igaz. Erről Asperger szindrómája, az autizmus egyik enyhe formája is tehet, ami a társas kommunikációt teszi nehezebbé azok számára, akiknél diagnosztizálják ezt a betegséget. De ami ennél is furább, hogy a rendező, aki sokszor alig alszik egy-egy film forgatás ideje alatt, rá se bír nézni a kávéra. Állítása szerint gyerekkorában egyszer megkóstolta, de annyira nem ízlett neki, hogy utána soha többet nem próbálkozott meg vele.


Oszd meg másokkal is!
Mustra