Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Igen, túl sok a szex, túl sok az erőszak és túl kevés az értelmezhető momentum a Találkozás első felében. A másodikért viszont mégis megéri kivárni, hogy összeálljon a kép.
A múlt hétvégén, pontosan az 1956-os forradalom évfordulóján, október 23-án volt a bemutatója Eszenyi Enikő legutóbbi rendezésének a Pesti Színházban. Nádas Pétertől a Találkozás című drámát mutatták be, én a hivatalos premiert egy nappal megelőző kvázi-főpróbát láttam, így múlt csütörtök óta várom, hogy az internet tele legyen felbőszült beszámolókkal-kritikákkal. De nincs tele, sőt, nem nagyon találok az egészről semmit. Úgyhogy akkor megírom én, hogy mi történt, mert volt egy csomó minden. A legérdekesebb az, hogy legalább 3 pár néző előadás közben felállt és kiment, a legfontosabb pedig az, hogy nagyon rosszul tették.
Én nem vagyok egy bennfentes színházi ember, a premier előtti előadásra se kapcsolatok révén jutottam be, hanem úgy, hogy még szeptemberben felmentem a Vígszínház honlapjára és vásároltam két jegyet. Anyukámat vittem magammal, mert anyukám szereti Börcsök Enikőt, aki a darab főszereplője.
Úgy ültem be, hogy a Találkozásról mint darabról semmit nem tudtam előre, csak olvastam Nádas Pétertől az Egy családregény végét meg pár novellát, és ezek alapján az ő neve ugyanannyira vonzott, mint Eszenyi Enikőé és Börcsök Enikőé. Direkt a darab témájáról se olvastam el semmit előre, ez sokáig úgy tűnt, hogy hiba volt. Csak annyit tudtam, hogy ez egy kétszereplős dráma, és hogy az előadás nyilván nagyon súlyos lesz. Ebből az utóbbi teljesen bejött, az előbbi nem teljesen igaz.
Szóval ha ön a Találkozásra úgy ül be, hogy fogalma nincs semmiről a darabbal kapcsolatban, akkor nagyon sokára kezd csak világossá válni, hogy miről szól ez az egész, és hogy kicsoda a két főszereplő, illetve, hogy milyen viszonyban van a Börcsök Enikő által alakított Mária az őt meglátogató fiatal sráccal/férfival, akit Király Dániel játszik. Nagyon nehéz bármit bármihez kötni abból, amit a két szereplő egymásnak mond, plusz nem történik semmi, sőt, előre lehet tudni, hogy nyilván nem is fog, és a zene is borzasztó idegesítő, annak ellenére, hogy élő.
Eszenyi Enikő mintha pont rám szabta volna ezt az előadást abból a szempontból, hogy már éppen kezdtem bealudni, amikor egyszer csak jött a Nagy Trükk, ami annyira meglepett, hogy felébredtem tőle és újra tudtam figyelni. Ekkor derül ki, hogy bár a dráma csak kétszereplős, és Börcsökön és Királyon kívül más nem jelenik meg a színpadon, miért van mégis egy csomó más színész is a színlapon, és hogy mit keres az a fura makett/terepasztal az előtérben. Nem, nem fogom lelőni, hogy mi a Nagy Trükk, de annak ellenére, hogy kicsit eredetieskedő-modernkedő húzásnak tűnik, létfontosságú olyan szempontból, hogy segít fenntartani a néző érdeklődését.
Nádas Péter szándéka nyilvánvalóan az volt, hogy a darab magját képező történet a maga valóságában ne jelenjen meg a színpadon, csak szó legyen róla. Ezt Eszenyi Enikő rendezése tiszteletben tartja, de a Nagy Trükk révén mégis szembemegy vele, kb. mint ahogy az okos lány: hoz is ajándékot meg nem is. És pont ez a Nagy Trükk az, ami miatt végülis egy csomóan felálltak a nézőtéren. Volt, aki konkrétan az első sor közepéről kúszott ki, annyira nem volt kíváncsi többre a Találkozásból.
Nincs szünet az előadásban, ezt nyilván előre tudták a menet közben távozó nézők is, így nem bazírozhattak arra, hogy a szünet után egyszerűen nem jönnek vissza. Az előadás érthetetlenségét talán még elviselték volna egy további órán keresztül, de a Találkozásban nagyon sok a szex, az erőszak, a meztelenség és ezek keveredése. Annyira sok, hogy azt még én is túlzásnak tartottam, és tartom most is, pedig utólag örülök, hogy bennem fel sem merült, hogy kijöjjek az előadásról. Szóval megértem azokat, akik szerint ez túl sok – szerintem is az. Túlságosan is jól ismerjük az '50-es évek Magyarországának borzalmait, nem kell feltétlenül ilyen durván az arcba tolni, hogy miről van szó, tudjuk mi azt anélkül is. De még ettől függetlenül is megéri végigszenvedni a Találkozást.
Elsőre nem érti az ember, mondja többször is Börcsök Enikő karaktere a darab folyamán, és tényleg. Elsőre én se értettem, hogy mi történik a darabban, de lassanként rájöttem, hogy ez az élmény része. Ezért nem tartalmazza ez a beszámoló sem azokat a momentumokat, amik fogódzót jelenthetnének a darab elejéhez. Én azt szeretném, hogy ön is elmenjen erre a darabra és ne tudjon róla semmit; ön se értse először, hogy mi ez a borzalom, hanem saját maga fogja fel szép lassan, hogy mi történik. Illetve sosem azt, hogy mi történik, elsőre, közben – hanem mindig csak utólag, amikor másodszor is megtörténik. A néző úgy érzi a végére, hogy a darab nézése közben vagy tíz évet öregszik, és teljesen lenyűgöző módon a Találkozás pont ettől jó, pont ettől semmihez sem hasonlítható élmény.
Börcsök Enikő tehetségét ismerve egyáltalán nem kérdés, hogy Eszenyi Enikő miért pont őrá bízta azt a szerepet, amit az ősbemutatón Ruttkai Éva játszott. Börcsök Enikő pontosan annyira jó ebben a szerepben (is), amennyire ezt gondolnák az őt ismerők. Partnerét, Király Dánielt kevésbé éreztem átütőnek, dehát a Találkozás nem is róla szól, hanem egy nő sorsáról, illetve egy szerelméről. Továbbá az élet átéléséről, az élet megértéséről, saját magunk megértéséről, valamint az időről és a nyomokról, amiket az események hagynak bennünk.
„A darab felénél még nem gondoltam volna, hogy amikor kijövök, azt fogom mondani, hogy nagyon tetszett” – ezt anyukám mondta hazafelé a trolin.
