De mi köze a West Side Storynak a menekültekhez?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az mindjárt kiderül, ahogy az is, miért Miklósa Erika hangján énekel majd Maria az Erkel Színházban, ráadásul angolul.

Az Erkel Színház komolyan veszi, hogy idén Shakespeare Évadot tart, és ez nemcsak abból látszik, hogy 32 premiert fognak ülni a 2015-16-os évben az Operaházzal karöltve, hanem abból is, hogy Shakespeare-kötődésű színművel kezdik a szeptembert. De nem ám holmi Rómeó és Júliával, hanem megdöbbentő módon egy a fenti dráma alapján íródott, ámde musicalként elhíresült művel, Bernstein West Side Story-jával indítanak szeptember tizenegyedikén.

Ókovács Szilveszter főigazgató az évadnyitó sajtótájékoztatón elmondta, a híres mű színpadra állítása a műfajából adódóan ugyan úttörő vállalkozás, ám a West Side Story egy nagyon összetett mű, egy fiatalos darab sok tánccal, amit bonyolultsága és az évek egy komoly huszadik századi zeneművé érlelt.

Az előadást Novák Péter rendezi, aki után (Ókovács szerint) kiáltott a West Side Story. A rendező bonyolult koncepcióját is megosztotta az egybegyűlt újságírókkal, eszerint annyira nem meglepő módon ők operaként kezelik a művet, így a dalokat eredeti nyelven, magyar felirattal adják elő, a szerepeket pedig prózai színészek játsszák és operaénekesek éneklik, viszont táncművészetis középiskolás néptáncosok táncolják balettművészekkel karöltve. Novák szerint erre azért is van szükség (túl azon, hogy így végre minden hangot rendesen elénekelnek majd a musicalból), mert a West Side Story ugyan kamaszokról szól, de az elénekléséhez érett hangra van szükség, ezért aztán számíthat némi meglepetésre az, akinek sikerül jegyet váltania az előadásra, amitől az elemeltség egyáltalán nem fog távol állni. 

Galéria ikon

5

Galéria: A West Side Story-val indít szeptemberben az Erkel Színház
Fotó: Nagy Attila / Erkel Színház

Így fordulhat mindenesetre elő, hogy Maria énekhangja Miklósa Erika lesz, aki a korából adódóan maga is bizonytalan volt eleinte, de aztán meggyőzte Novák lelkesedése. A rendező közérthető formanyelvet kíván teremteni a történettel, ami elmondása szerint "mindenhol játszódik" és a korkülönbségek egy olyan plusz szövetet adnak neki, amitől generációk sokaságának válik majd fogyaszthatóvá. 

Az előadásból részletet is bemutattak, mi mást, mint az America című nagysikerűt slágert, és az ebben történő menekültügyi helyzetre történő utalások ugyan egyértelműen csak a véletlen művei, a jelen politikai helyzetben az áthallás drámai. Erről Novák csak annyit jegyzet meg, hogy nem tehet róla, hogy alájuk csúszott a történelem, mindenesetre távol állt tőlük politikát csempészni az előadásba, nem is tehetnék a szigorú szerzői jogok miatt. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.