Mégis elkészülhet a Trainspotting folytatása

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Most már Ewan McGregor is benne lenne a buliban. A tervek szerint 2016 januárjában kezdődne a forgatás.

Jelenet a Trainspottingból.
Fotó: Hip / Northfoto

Míg a Twin Peaks sorozat folytatására úgy tűnik, hogy még egy darabig várni kell, addig ismét felreppent a hír, hogy Danny Boyle újra elgondolkodott mesterművének, a Trainspottingnak a folytatásán. A hír olyannyira félhivatalos, hogy a film által A-listás színésszé vált Ewan McGregor a júniusi Edingburgh-i Nemzetközi Filmfesztiválon már azt nyilatkozta a sajtónak, hogy szívesen benne lenne a második rész leforgatásában. Ami többek között azért is meglepő, mivel az elmúlt 15-20 évben folyamatosan elutasította az efféle megkereséseket. (Állítólag megsértődött Boyle-ra, amiért az Leonardi DiCapriónak adta a Part című kasszasiker főszerepét) – írja a dailymail.co.uk.

Az 58 éves Oscar-díjas direktor egyébként már 2013-ban, Trance című mozijának madridi premierjén is azt nyilatkozta a sajtónak, hogy szeretné, ha lenne a kultmozinak folytatása: „A film valószínűleg T2 címen futna. Ebben az esetben nem egy hagyományos folytatásról van szó, inkább azt szeretném bemutatni, hogy mi történt a szereplőkkel az elmúlt húsz évben. Ugyanazokkal a színészekkel és ugyanabban a városban (Edinburgh) szeretnénk forgatni, elbeszélve az idő múlását, ami fontos vezérfonala lenne a filmnek” – mondta Boyle, aki a folytatás helyett inkább egy olyan önálló és friss alkotásban gondolkodik, ami egyfajta kiegészítése lenne az első, húsz évvel ezelőtt forgatott filmnek.

Nehéz elképzelni, de ha mégsem emlékezne a Trainspottingra, ez az a film, amelyben egy csapat skót heroinfüggő életét követhetjük nyomon a nyolcvanas évek végén. A film akkora siker lett, hogy a Brit Filmintézet a 12.helyre rangsorolta a Minden idők 100 legjobb brit filmje listáján, 2004-ben pedig jelölték a Minden idők legjobb skót filmje címre is. Az eredeti művet Irving Welsh írta, aki 2002-ben Porno címmel dobta piacra a sztori folytatását, majd 2012-ben annak előzményét, a Skagboyst is. A második részt, hívjuk egyenlőre T2-nek, a tervek szerint 2016 januárjában kezdik el forgatni feltételezhetően Skóciában.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.