Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Naplórajzok, félaktok és testre írt szavak láthatók Nagy Kriszta Tereskova legújabb kiállításán a Liget Galériában.
A test vajon mi
Nagy Kriszta Tereskova képzőművész Liget Galériában látható, Úgy szeretnék beszélni veled mint férfi a férfivel című kiállítása két sorozatot mutat be: az egyik a 2013 óta készült Naplórajzok, a másik pedig az utóbbi évben készült Testreírás sorozat nagyméretű printjei. A "Kortárs művész vagyok" feliratos fehérnemű-hirdetéssel, a Magyarország című dal elég vicces átiratával, vagy legutóbb az Orbán Viktor-portrékkal és a Tóth Krisztina költővel vívott verbális csata után Tereskova ebben a kiállításban klasszikus képző- és összművészeti munkákkal rukkolt elő, amelyek a férfi és női szerepek egyneműségére, ugyanakkor sokféleségére reflektálnak. Aki polgárpukkasztást vár, annak ezúttal csalódnia kell, alig akad néhány pina a falon, ahogyan az már szinte szállóigeszerű. Bár tény, hogy a képeken sok a mell és a fenék, és a naplóbejegyzésekben illetve a képeken olvasható szövegek gyakran zavarba ejtők, a munkák nem a pornográfiára hajaznak, hanem a nemi szerepek viszonylagosságát hangsúlyozzák, felforgatva és kifigurázva néhány begyöpösödött társadalmi előítéletet.
Ahogyan Oltai Kata, a kiállítás kurátora megjegyezte a megnyitón, annak ellenére, hogy Nagy Kriszta sokáig elutasította a feminista jelzőt, ezek a munkák immáron kifejezetten abba az irányba mutatnak. Az egyik nadrágtartós, amazon pozícióban fotózott képen olvasható feminista kiáltvány szerint a feminizmusnak még ma, 2015-ben is van feladata, és milyen igaz: egyre jobban van. Azonban nemcsak a férfi szerelméért való harc a tétje, hanem például az azonos bér és az egyenlő elbírálás kiharcolása, valamint az is, hogy a különösen szexista és macsó hazai közbeszédet valahogyan felforgassa. A női szerepeket ugyanis nem elég egyszerűen átférfiasítani, vagyis a megoldás nem pusztán abban rejlik, hogy a nők viselkedjenek férfiasan: pont ezt a kettősséget kell eltolni abba az irányba, hogy ne legyen egyértelmű az erő és az erőszak privilégiuma.
Nagy Kriszta képein testet, méghozzá férfias ikonokkal ellátott női testet látunk, szövegeiben pedig egy test nélküli, de nemmel bíró alany beszél és kérdez, üzeneteket hoz létre, üzenetekre válaszol. („Nem tudok csak arra gondolni, hogy összement az ingem. Hiszen alig eszem: Mindenesetre Jancsónak nem volt orrsövényferdülése.”) Az egyszerre nagyon kiszolgáltatott, lecsupaszított test, az intim üzenetváltások és naplóbejegyzések egyszerre mutatják meg az érem – a test vagy az írás – két oldalát.
Agyvelőt rázó rózsaillat
A Naplórajzokon általában valamilyen szimbolikus tárgy látható a háttérben: fehérnemű, rúzs vagy persze fallosz. Az egyik legjobb szöveg A fehérmosásnak nem tett jót a fekete térdzokni című, amely Ágnes asszony klasszikus szerepmodelljét és az öngyilkosság motívumát köti össze egy kortárs háztartási problémával. A naplóbejegyzésként olvasható szövegek általában érzékenyen vezetnek át egyik problémakörből a másikba, benyomás-szerű képzeteket és személyes hangú, álomként is értelmezhető leírásokkal, például: „Agyvelőt rázó rózsaillat. Cserepes a kezem, de én most akarom gumikalapács, verem. Az ujjam odabaszom, Jézus, meghúztam egy csavart, mert mire való?”
Nemcsak a képeken, illetve a testeken keverednek össze a férfiasság és a nőiesség elemei, sok esetben az egyes szám első személyben írt szövegekben is kérdéses, hogy férfi vagy nő a beszélő. A képzőművészetben (és a szépirodalomban) egyáltalán nem ritka az alakváltás, általában azonban férfi válik nővé, és nem fordítva. Nagy Kriszta képein szerencsére most az alakváltás másik formáját is láthatjuk, gyakran ironikus, vagy éppen az alakzatokat lebontva, halálosan komoly formában. A képekben és szövegekben megjelenő művészeti és szexuális utalások sajátos keveréke mind az alkotásról vagy a rombolásról szól, hiszen – ne legyenek illúzióink – nem cél nélkül, hanem tudatosan lerombolni valamit gyakran sokkal nagyobb erőt és kreativitást igényel, mint felépíteni.
A kiállítás címe is egy rossz kifejezés lerombolása, sőt, a munkákon keresztül kifejezetten egy görbe tükör elé vonszolása. Ki ne hallotta volna már komolyan a férfi a férfival kifejezésnek a helyzet valódiságára vonatkoztatását, ki ne hallotta volna már a "túl lányos" vagy "túl fiús" jelzőket pejoratív, kirekesztő módon alkalmazni, az újabban a közbeszédben is mindennapos buzizásról nem is beszélve.
Az öncsonkítás iróniája
A képeken nemcsak a test elsődleges, anatómiai jellegzetességeinek kiemelése vagy éppen kiforgatása dominál, hanem erősen rájátszanak arra az ikonográfiai, ideológiai és kultúrtörténeti axiómára is, amely szerint a nyugati társadalmak a női szerepeket – Szűz Mária és Mária Magdolna nyomán – jellemzően a szent és a kurva kettős ábrázolásában gondolják el. A profán és a szakrális kettősségére rájátszó képeket a naplóbejegyzések, illetve a képekre írt szöveges tartalmak is erősítik, mindez viszont kép és szöveg, egy ponton pedig férfi és nő képi kettősségét szünteti meg, legalábbis a kiállított munkákon. Egy képen ezt nemcsak nemváltásnak, hanem öncsonkításnak és toldásnak is nevezi, amelyek nem kiegyenlítik, hanem még erősebbé teszik egymás hiányát. „Tiszteld bennem a férfit és áldozd fel te az életem érted, mert nem lehet, csak a nő dolga föláldozni magát a szerelemért” – mondja Tereskova, és a saját kérdéseit és nemeit feszegető nézelődő egyúttal persze a szokásos iróniából is kap egy rendes adagot. Szerencsére.
