Felismerné a Budapesten filmet forgató szupermodellt?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Dragomán György Fehér királyából készülő nemzetközi mozifilmben Agyness Deyn még csak nem is fog hasonlítani egykori önmagára, de panaszra nincs okunk.

Dragomán György zseniális kötetét, a Fehér királyt már több mint 30 nyelvre fordították le, most pedig film lesz belőle, jelenleg White King néven fut. Sajna a Magyar Filmalapnak ez nem volt elég, hogy pénzt toljon bele, szerencsére a briteknek igen. A film egyik érdekessége, hogy a főszereplő kisfiú, Dzsátá édesanyjának szerepére az egykori szupermodellt, Agyness Deynt szerződtették, aki már meg is érkezett Budapestre, és szerda délután az alábbi fotót osztotta meg Instagramján egy névtelen budapesti mosdóból (?). Azt egyelőre nem tudni, hogy Deyn karaktere a filmben hogyan fog kinézni, de itt utánanézhet, mennyire nem emlékeztet egykori önmagára a modellből lett színésznő.


Semmiképp, egy közül se

  • 83
    Tök mindegy, ha a Velveten volnánk, azt mondanám: sunáznám!

  • 29
    Naná, ezer közül is
  • A projekt valódi nemzetközi koprodukcióban valósul majd meg, a magyar regényből ugyanis az angol Alex Helfrecht és a német-lengyel Jörg Tittel rendezik majd a filmet, és a legfrissebb hírek szerint sikerült leszerződtetniük Greta Scacchi olasz színésznőt is. A forgatás most indul, úgyhogy járjanak nyitott szemmel a városban, és tanulmányozzák szorgosan azIMDB-n, hogy kikkel futhatnak össze, mármint Tom Hanksen kívül.

     

    Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

    Kövessen minket a Facebookon is!

     
    Elveszett harmónia

    Elveszett harmónia

    Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

    Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

    hirdetés

    LS
    LS
    Oszd meg másokkal is!

    Neked ajánlott

    Az oldalról ajánljuk

    Offline

    Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

    A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

    Világom

    Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

    A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

    Offline

    „Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

    Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

    Életem

    Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

    Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

    Életem

    700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

    Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

    Offline

    Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

    Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

    Mindennapi

    Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

    A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

    Életem

    Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

    A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

    Testem

    Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

    Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

    Offline

    Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

    A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

    Testem

    Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

    Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

    Világom

    Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

    Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.