Messziről indulok, hiszen bár az SZFE elvégzése óta a Radnóti Színház tagja vagy, azért van egy közgazdász diplomád is, sőt jogot is tanultál, azt befejezted?
Az csak egy másoddiplomás képzés volt, nem teljes értékű jog, tehát nem vagyok dr. Adorjáni. Egészen pontosan jogi szakokleveles közgazdász lettem.
Adja magát a kérdés, hogy összeegyeztethető-e a színészet és a közgazdászat?
Gimnázium végén valahogy adta magát. Elég divatos szakma volt, és volt egy barátom, akinek közgazdászok voltak a szülei, vonzó létbiztonságnak tűnt, ahogy ők éltek. Erdélyi vagyok, úgy költöztünk át '89 januárjában, szüleim mindent nulláról kezdtek újra negyven évesen. Jól tanultam, a bátyám orvos lett, anyám építész, talán emiatt is volt egy presszió, hogy polgári foglalkozásom legyen. De pont mert az apám szobrász, anyám foggal-körömmel óvott attól, hogy bármelyikünk is művészi pályára lépjen, aztán egyszer mégis csak kibújt a szög a zsákból. Pécsre vettek fel a Közgázra, ott a Janus Egyetemi Színház színpadán próbáltam ki magam, és utána döntöttem el, hogy felvételizek a Színművészetire.
Hét éve vagy a szakmában, el tudod képzelni, hogy egyszer ráunsz és mégis inkább a polgári foglalkozásod választod?
Ha valaki beleszagol egyszer ebbe, nem nagyon tudja elengedni többet. Szeretnék minél több jó szerepet játszani, és bár egy csomó munkakört látok, amit be tudnék tölteni, én mégis az akarok lenni, akinek megadatik, hogy játszhasson. Még a Közgázon az egyik órán beszélgettünk arról, hogy mit ad nekem ez a diploma és rájöttem, hogy egyfajta látásmódot; azt, hogy nem ismeretlenek a dolgok. De ez nagyon régen volt, lassan tíz év eltelt azóta. Amit az ember nem gyakorol, az passzív tudássá válik, olyanná amiről tudja, hogy van, de nem kézzelfogható dolog, nem up to date.
És a szakmán belüli kirándulásokkal nem kacérkodsz? Rendezés?
Az érdekel, igen. Ebben az évadban többször is a fejemhez vágták, hogy inkább akkor rukkoljak elő az ötleteimmel, ha majd rendezek. Ideális esetben alkotótársak azok az emberek, akik egy darabot meg akarnak csinálni. Ha eszembe jut valami, akkor inkább mondom, aztán majd a rendező eldönti, hogy tudja-e használni vagy nem. Nyilván nagyon nehéz az időzítés, hogy mikor tudod belökni az ötletedet, ahhoz hogy elfogadják. De azért szeretném kipróbálni a rendezést, izgalmas tapasztalat lenne, akár önismereti szinten is. Ha lesz egy olyan dolog, ami nagyon böki az oldalamat, és adódik lehetőség, akkor azt nagyon szívesen megcsinálnám.
Gyakran hasonlítanak Jávor Pálhoz vagy ez csak a Mozgófénykép című darab kapcsán alakult ki, amiben a színészt játszottad?
Nem tudom, szerintem ott. Van némi hasonlóság, csak meg kell csinálni azt a szép bajuszt... Mondjuk azt sokszor megkaptam, hogy túl későn születtem, és az alkatom miatt harminc évvel ezelőtt lehettem volna igazi sztár, csak ilyenkor én meg mindig azt mondom, hogy van egy csomó kosztümös film. Szeretném akkor azokat én csinálni! Legutóbb egy filmcastingon, ami nagyon jól sikerült azt mondta a rendező, hogy már csak azon gondolkozom, hogy hogy fogom elvenni azt a római arcéledet. Vajon miért? Van ilyen ember, a mellékelt példa mutatja, hiszen most és ide születtem. Sokszor hátrányom van abból, hogy ilyen vagyok. Tud ez terhes lenni, olyan mint a példaképes kérdés, hogy van-e példaképem. Nyomasztó dolgok ezek, mert én az akarok lenni, aki vagyok, és persze majd meglátjuk, hogyan tudok ezzel boldogulni. Remélem jól.
Van benned egyfajta elegancia és nyugodt megfontoltság. Mindig ilyen voltál vagy tudsz szétszórt is lenni?
Á, nem tudok sokáig megülni! Az ember szerez egy csomó élettapasztalatot, és akkor egyszerűen csak bölcsebb lesz. Vagy csak lát dolgokat és következtetéseket von le belőlük, megért bizonyosfajta szituációkat, ezt láthatod megfontoltságnak. Én hiperaktív voltam amúgy gyerekként, a matekházit is úgy írtam, hogy egy összeadás az asztalnál, aztán fel a bordásfalra. Pillanatok alatt képes vagyok megőrülni, ülök nyugodtan egy ideig, aztán bumm!
Jóval idősebb voltál az osztálytársaidnál az SZFE-n, nem okozott ez problémát? Nem idegesített, hogy még kicsik?
Türelmes ember vagyok vagy nem is türelmes, de gyakorlom a türelmet. Annak idején Zsámbéki (Gábor, a szerk.) a felvételi után tartott egy beszédet, amiben kitért arra is, hogy nagy a szórás életkorok tekintetében, akkor azt úgy értelmeztem, mint egy felhívást, hogy: idősebbek türelem! 24 évesen felvettek a főiskolára, és én tudtam, hogy nem mondhatok egy 18 évesnek bizonyos dolgokat, mert azokat meg kell tapasztalnia. Ez komoly felelősség. Másrészt a Közgázról jöttem, csekély színházi tapasztalattal, amivel egy csomó osztálytársam már rendelkezett, így ez az egész nekem is egy teljesen új helyzet volt. Azért van bennem némi hajlam a bátykodásra, de csak akkor mondtam el, mit gondolok, ha megkérdeztek.
A nagy családról szőtt álmaid még állnak?
Ááá, jókat kérdezel! Szeretném, de elég nehéz ez a bioritmus és ez az élet. Úgy gondolom, hogy kell egy jó anyuka, aki majd összetartja a családot. A bátyámnak van két fia, velük nagyon jól elvagyok, szóval félelem nincs bennem ezen a téren, bár a nárcizmusomat nyilván háttérbe kell majd szorítani.
Bálint András igazgató nem pályáz többé a színház élére, mi lesz most a Radnótival, tudjátok már?
Hírek vannak, de még semmi sem biztos. Megy a latolgatás, mindenki csinálja a dolgát, de egy színész nagyon kiszolgáltatott, pláne egy ilyen helyzetben. Gondolkodik, hogy melléálljon-e valakinek, vagy felesleges, hiszen a döntések nem itt születnek. Ez egy olyan helyzet, amiben van akinek osztanak lapot és van, akinek nem. Nyilván Bálint András azt szeretné, ha ez az általa felépített rendszer tovább működhetne...
Mivel a főiskola elvégzése óta vagy a radnótis, még soha nem voltál szabadúszó. Sosem volt benned vágy, hogy válts?
De, előfordult. Ha épp nem olyan szerepeket kapok, néha elgondolkodom, hogy jó helyen vagyok-e, vajon azt gondolják-e rólam, amit én, vagy én gondolom-e rosszul. Nyáron csináljuk Szegeden a Tévedések vígjátékát, még soha nem játszottam ilyen nagy színpadon, a csapat is szuper, izgatottan várom, hogy valami jó dolog szülessen. Közben a Mu Színházban játszom már két éve a Karamazovot, ami egy saját adaptáció, korábban meg két Takátsy Péter darabot csináltunk a Sirályban, tehát csinálok nem radnótis dolgokat is. És hát azt sem szabad elfelejteni, hogy szeretem a szabadságot is azt, hogy próba után el tudok menni falat mászni, bringázni, lovagolni, én rendelkezem a szabadidőmmel.
Jó is, hogy mondod, tehát sporttal vezetsz le?
Igen, mert ugyan mondod, hogy nyugodt vagyok, de az igazság az, hogy közben majd szétfeszít az energia, amit muszáj valahogy levezetni. Ha torkig vagyok, de ki tudok menni lovagolni, ahogy csutakolom a lovat, az mindennél megnyugtatóbb. Figyelem azt a nagy állatot, becézgetem, kommunikálok vele, aztán amikor vágta közben elönti az agyamat az adrenalin és megélem a teljes szabadságot, akkor a menetszél pillanatok alatt kifúj minden rosszat belőlem.
Gondolom bent élsz a városban, pedig ahogy beszélsz inkább illene hozzád a vidéki környezet...
Ilyenkor mindig elgondolkozok, de én mást csinálok. Elképzelhetetlen, hogy naponta másfél órát autózzak, hogy beérjek. Talán majd ha idősebb leszek, akkor. Mindenesetre vágyam egy kert, de ilyenkor hazamegyek, és Szekszárdon megkapok mindent.
Azért szerencsés, hogy kis társulatban játszol, mert ott azért mindig megkaphatod a lehetőséget...
Egy színésznek soha semmi nem elég. Nem érzem azt, hogy a csúcson lennék, inkább az van, hogy voltak feladatok, amiket megcsináltam, és ezek közt voltak, amik megmozgattak, meg olyanok is, amik nem. Ha nem, akkor van rengeteg kihasználatlan energiám, és ezt hajlamos vagyok magam ellen fordítani. Túl sokat kezdek gondolkodni, olyankor kezdem rosszul érezni magam. Szerencse, hogy ilyenkor el tudok menni lovagolni, vagy kiülök a Margitszigeten egy mólóra, de közben mindig azon gondolkodom, hogy basszus, mikor jönnek már a nagy, nehéz feladatok, amikkel előre lehet lépni, fejlődni lehet?! Most azt érzem, hogy tökéletes kondícióban vagyok, mégis csak várakozok, és fogalmam sincs, mit kell tenni azért, hogy jöjjenek. Ezért is lett ügynököm, de ez is olyan nehéz ügy, hiszen egy ügynöknek több színésze is van, nem várhatom el, hogy csak az én szekeremet tolja. De kellett, hogy ő tárgyaljon pénzről, szerződésről, kondíciókról, nekem meg csak azzal kelljen foglalkoznom, ami igazán érdekel, hogy megcsináljam jól a szerepemet.
Van showreeled, az az ügynököd ötlete volt?
Nem, de abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ha nem lépek valamit, akkor tényleg nem lesz semmi. Akkor gyorsan összeszedtem pár munkámat, ami a neten fellelhető volt, és egy barátommal megvágtuk. Szerintem jó lett.
Nekem hiányzott belőle, hogy halljam a hangod, szerintem ez még akkor is fontos, ha külföldi szerepre pályázol vele...
Ebben inkább minél több arcomat akarom megmutatni. Ha látja egy rendező, legyen egy benyomása rólam, hogy fotogén vagyok. Azt gondoltam, hogy kell valami, amitől tudják azt, hogy létezem. A színháznál is hasonló a helyzet: ha nem tudják a nevedet, nem tudják ki vagy, nem jönnek be rád. A színészet akkor működik, ha csinálja az ember. Zsámbéki is mindig azt mondta, hogy ha akad lekötetlen energiánk, nincs éppen dolgunk, akkor találjunk magunknak. Csináljunk monodrámát önálló estet vagy bármit.
Csináltad is, a Szabó Lőrinc estet a Radnótiban.
Igen, fel volt ajánlva a lehetőség a társulatnak, hogy költészet és zene témában bárki csinálhat akármit. Pont nem volt dolgom, és akkor belefogtam. Úgy gondoltam, az egy igazi próbatétel, hogy tudok-e egy óra tíz percig egymagamban is izgalmas lenni.
Szávai Viktória mondta, hogy neki ez nagyon megterhelő volt lelkileg. Nálad is ez volt?
Nem megterhelő, inkább felszabadító dolog volt a megmutatkozásnak ez a lehetősége, természetesen annak a terhével együtt, hogy jó is legyen. Az volt a jó, hogy elterveztem, hogy milyen legyen és olyan lett. Nem szúrtam el! Dinyés Dániellel válogattuk a verseket, aki szintén nagyon szereti Szabó Lőrincet. Pont szilveszteri leállás volt, elmentem Erdélybe, megtanultam egy csomó verset, amiből aztán sok bele se került. Tudtam, hogy amit könnyen megtanulok, azt jól fogom mondani, mert közel áll hozzám és el akarom mondani, és mert olyan előadást akartam, amihez közöm van. És ebből az egészből végül egy ilyen önvallomás lett Szabó Lőrinc szavaival. Én megszólalhattam általa és ő meg általam. Nem engedtem, hogy bárki is beleszóljon, bár ebből volt némi feszültség, de hálistennek az idő engem igazolt. Azt akartam, hogy csak az enyém legyen. Ha szar, akkor szar, ha jó, akkor jó - én vagyok érte felelős, legyen ez a krisztusi korom próbatétele. Jó volt, de nem nagyon lett utóélete a Radnótiban, egy év után most még egyszer játszottuk idén tavasszal, pedig megtelt a színház. De nem adom fel, nem hagyom veszni a dolgot. Meg kell találnia a produkciónak a saját útját!
Most Rudolf Péterrel dolgoztál, akit esélyesnek mondanak a Radnóti élére. Milyen vele a közös munka?
Először a Holt lelkekben játszottunk együtt, ő volt Csicsikov, aztán játszottam a Kossuthkifliben, amit ugye ő rendezett, meg most a Spamben, amit szintén. Jó munka volt, nagyon összekovácsolta a társulatot a sok improvizáció és helyzetgyakorlat, bár úgy érzem, hogy ennél azért kicsit nagyobb ambícióim vannak zenés téren, nem sikerült úgy kiteljesedni, mint arra korábban számítottam. De tekintetem a jövőnek szegezve végzem tovább lelkiismerettel a munkámat.
