Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Családi mozifilm, amiben van Rex, Jerry Lee és egy kevés Frakk is, csak éppen eredetiség egy szál se.
Ha egy film főszereplője egy kutya, ráadásul egy embereket mentő kutya, akit egész Magyarország imádott, akkor könnyen azt feltételezhetjük, hogy sikerül belőle egy ütős gyerekfilmet készíteni. Pejó Róbert (Látogatás, Dallas Pashamende) ennek neki is látott, de valami irgalmatlanul szétcsúszott. A sajtóközlemény szerint "a Mancs művészileg igényesen kivitelezett, szórakoztató, vidám, könnyed, a család minden tagja számára élvezhető és emlékezetes alkotás" . Ezzel egyet is tudunk érteni, bár nem abban az értelemben, ahogyan ezt a készítők elképzelik.
Aki nem tudná, volt egy mentőkutya, aki Mancs névre hallgatott, és természeti katasztrófák során keresett embereket, 1999-ben például a törökországi Izmitben egy három éves kislányt talált meg, aki addigra már 82 órája tartózkodott a romok alatt. Pejó Róbert mindenesetre úgy döntött, hogy az ő (már a kutya) életét meséli el, persze nem a valóságot, hanem egy színezett verziót, ahogy ez a játékfilmeknél lenni szokás. Az eredetileg német-francai-török-kanadai kooprodukciónak indult filmnél még az is felmerült, hogy Jean Reno játssza el a kutya gazdáját, ám végül Trill Zsolt ugrott be a helyére, ami nagy mázli, igaz sajnos csak Jean Reno-nak.
Pejó valamiért egy zavaros, bluebox-os kerettörténetbe tette a sztorit, amiben egy anyuka esti meseként interpretálja Mancs élettörténetét bájos kislányának. Ezzel nem is lenne semmi baj, de anyukáék egy rajzolt kégliben laknak IKEA bútorok között, amivel el is kezdődik a lecke a felnőtt nézők számára: akkor ez most kitalált világ-e avagy egy szürreális valóság? Sosem tudjuk meg. Persze a drukkerek mondhatnák, hogy ez csak egy mese, de attól még lehetne konzekvens, ám sajnos kicsit sem az.
Upsz, már ugrunk is a mesébe, ami már nem animált háttérben, hanem valódi helyszínen játszódik, és ettől azt is hihetnénk akár, hogy ez a valóság, de ekkor jön Igor Lazin és az ő legváratlanabb pillanatokban bevetett animációja, ami a békebeli Frakkot idézi stílusában, és egy teljesen felesleges, maximum négyéves gyereket lekötő, értelmetlen megoldás (a Mancs hat éven aluliaknak nem ajánlott). Felmerül a kérdés, vajon egyik alkotónak sincsen legalább hasonló korú gyermeke, hogy tudja, mire pörögnek a mai 6-12 évesek?
Állítólag volt egy olyan koncepció, miszerint a "mesét hallgató kislány beleképzeli magát Mancs történetébe, érzelmei átszínezik eseményeket", de szerintük akár a nézők is beleélhetik magukat a mesébe, így "a sztori a gyerek és a kutya képzelete, érzékelése szerint alakul." Értik, a gyerek és a kutya. Most a gyerek vagy a kutya? Különben a kutya cuki, először kicsi Rex, aztán meg (döbbenetesen rövid idő elteltével) nagy Kutyám, Jerry Lee lesz, a jó jelenetek meg mind pont ezekből a filmekből lettek átemelve (megeszi a szendvicset, emiatt bűnbánóan néz gazdijával, vagy amikor Jerry Lee-t viszi haza terhes nőjéhez a főszereplő, stb.)
Szóval, azt mondják, hogy "a kellékek, a perspektívák, a színek stilizáltak, a film a dimenziókkal játszik, a tárgyak óriásira nőnek, vagy kicsire törpülnek, félelmetessé vagy vonzóvá válnak, attól függően, hogy Böbe (a mesét hallgató kislány - a szerk.) és Mancs érzelmei mit diktálnak." Ehhez képest, láttunk itt rajzolt szobát, tütüben táncoló virsliket, és egy szemtelen legyet, aki talán megmondja a kutyának, hogy mit csináljon.
A kutya(ák) jó(k). Trill Zsolton (ő a férfi főszereplő) az érződik, hogy szereti a kutyát, meg hogy sok Kisvárost nézett. Aztán még ott van Szacsvay László, az állatorvos, akinek karakterét egy az egyben átemelték az Életképek című nagysikerű MTVA-s sorozatból, sőt van egy olyan érzésünk, hogy Ropi névre hallgató kutyája (aki a filmben Mancs társát játssza) is valóban a színész sajátja. Ő működik, és a kutyája is, pont úgy, ahogy az Életképekben működött. Kicsit szomorú továbbá, hogy a konfliktust nagyjából három szereplő természetesen teljességgel illogikus cselekvései indukálják: 1. az egydimenziós, hisztis, terhes feleség (Holecskó Orsolya), aki azt szeretné, ha férje otthon ülne és nem kutyázna, 2. a főszereplő igazi főnöke a villamos remízben (Nyári Oszkár), az ő karakterénél még az egy dimenzió is sok sajnos, 3. a Formanek névre hallgató rendőr/polgármester/kutyakiképző atyaúristen, akit szegény Szarvas József játszik, és akiről egyáltalán nem lehet az utolsó arckifejezéséig eldönteni, hogy ő akkor most intrikus vagy sem. Az meg, hogy egyáltalán kicsoda, az sose derül ki.
De ezeknél mind sokkal, de sokkal fájdalmasabb(!), hogy még azt sem sikerült kitalálni és logikusan végigvinni, hogy mikor játszódik ez az egész történet! Itt mondjuk bejön az ígért "egész családnak élvezhető alkotás"-faktor, hiszen végig azt próbáltuk kitalálni, mikor is zajlanak az események. Mert bár a Trabi régi rendszámos, és Barkast kap ajándékba a mentőcsapat, a felszerelésük pont olyan, mintha a jövőből (azaz a mából) léptek volna ki, az utcán is vidáman parkolnak autók a jövőből (Istenem, hát nem volt ott valaki, aki lezárja azt az utcát, amíg végigvonul rajta a főszereplő???), miközben a család hatvanas évekbeli Orion tévéjéből Pachmann Péter mondja a csigakettes híreket, szóval totális zűrzavar.
Jobb híján mégis ezekkel szórakoztattuk magunkat, az olyan időbeli tévedéseket meg sem említve, hogy a kutya növését figyelembe véve, szegény főszereplőnő legalább másfél évig hordja ki a gyereket. Persze ezek a gyerek nézőknek nem tűnnek fel, de az még talán nekik is (hiszen tanácsos nem alulbecsülni őket), hogy mennyire nincs kitalálva a kutyán kívül semmi. A kutyasztori meg ugye adott volt, de a szereplők alig tudtak/akartak mit játszani, a díszletes (ha volt egyáltalán, és nem csak mindenki hozta, amije otthon volt) úgy ugrált az évtizedek között, hogy az még a Csillagok között-ben is durva lett volna; a többiek pedig lenyomták a melót, mindenfajta lelkesedés nélkül. Tényleg lehetett volna jó film a Mancs, ha már egyszer adott egy ilyen szuper, valódi főhős és az ő izgalmas, valódi életének a története. Nagy kár, hogy nem sikerült.
