Mikulás mindenhol, a GusGus és a Stalker közt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ezen a héten mindent visz a Mikulás, de jó fotókiállítást, koncertet és papírszínházat is tudunk ajánlani.

Ezen a héten már gőzerővel készülhet a karácsonyra, lesz a városban egy csomó program, és természetesen a Mikulással is lehet találkozni. 

December 4. Csütörtök

Csütörtökön koncert lehet a program, megnézheti a francia hiphop nagy nevét, fellép ugyanis az A38 hajón a Guts zenekar. Ha kiállításra vágyna, akkor nézzen el a Capa Központba a Magyarok New Yorkban című kiállításra, ahol hét fotóművész mutatja be, hogyan élnek odaát azok, akik ebből az országból származtak el – akár 56-ban, akár csak pár éve. 

Fotó: Ajpek Orsi

December 5. Péntek

Pénteken már egész nap Mikulás lázban éghet. Lehet találkozni a Vasúttörténeti Parkban a Mikulás mellet a krampuszokkal és egy csomó Cartoon Network figurával is egész hétvégén. Ha az eredeti, lappföldi Mikulással szeretne összefutni, akkor 5 órától az óbudai Fő Téren a helye. Ha már kiöregedett ebből, akkor menjen a dél-afrikai Sheeter zenekar koncertjére a Dürer-kertbe, ha bírja a rockos alternatív zenét. Ha pedig már ebből is kiöregedett, marad a Nyugdíjas Expo a Syma-csarnokban. 

December 6. Szombat

gyermekvasúton együtt lehet vonatozni a Mikulással és a Krampuszaival. Lesz közös versmondás, éneklés és persze meglepetések is. Ha inkább valami melegebb helyre vinné a gyerekét, hogy egy közös fotót készítsen a Télapóval, akkor ott a Millenáris és a Playkid mikulásos hétvégéje játékokkal és színpadi programokkal. Ha meg alternatív értelmiségi Mikulásra vágyik, a Tilos Rádiósok is csinálnak gyerekbulit a Müsziben, oda ráadásul elég délután ötig odaérni. Ha továbbra sem a Mikulásra gerjedő korosztályba tartozik, akkor nézzen el az Akváriumba, ott ugyanis a Nouvelle Vague csinál majd minden bizonnyal hatalmas bulit. 

Fotó: Szkarossy Zsuzsa

December 7. Vasárnap

Gyermekkel ideális program az első papírszínházi előadás a Mu Színházban. Ráadásul interaktív előadást láthatnak a gyerekek Hóvarázs címmel, melynek rejtélyeit közösen oldják meg a drámapedagógus vezetésével.

December 8. Hétfő

Hétfőn a legmenőbb program az egész városban az Akváriumban fellépő GusGus lesz, akik a Mexico című lemezüket turnéztatják. Ha mégis inkább moziba menne, és a francia vígjátékokat is bírja, akkor nézze meg a Körberajzolva című filmet. 

December 9. Kedd

Kedden este menjen moziba, mondjuk a Toldiba, ahol premier előtt láthatja Pedro Almodóvar legújabb filmjét - amivel Argentína idén az Oscarra is nevezett -, az Eszeveszett meséket. A vetítés után a nézők az Argentin Nagykövetség és a Mozinet vendégei két pohár argentin borra vagy pezsgőre, majd a Barrió del Tango táncosai kezdenek milongázni. Ha inkább abszurdra vágyna, irány az A 38 hajó, ahol a TÁP Színház lobbi-továbbképzést tart az Átlátszó Fesztivál keretében.

December 10. Szerda

Szerdán segítsen rászoruló gyermekeken, például menjel el a Mikulásgyárba és adakozzon, aztán elugorhat még a Hagyományok Házába kéz- és iparműves kirakodóvásárra. Ha meg már épp elege van a karácsonyi hangulatból, nagy szeretettel ajánljuk a Puskinban 18.00-tól Tarkovszkij Stalkerét. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.