Negyvenesen édes a véges élet

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

40 évesnek lenni nem is olyan szar, pláne ha a saját generációját látja megöregedni az ember.

Nem tudtunk szabadulni a 40! avagy Véges élet című előadás este tizes premierjén a gondolattól, hogy tök jó érzés együtt megöregedni egy generációval. Hogy milyen komoly lehetett ugyanez a felismerés bizonyos korokban, és hogy milyen szabadságot ad az, hogy most már nincs adott forma, amire fel kell húzni az adott színdarabot, hanem a szerzők/színészek/alkotók bármit megtehetnek. És hogy a huszadik század elején vajon mondjuk A testőr című Molnár Ferenc drámával lázadtak az idő múlása ellen?

Jó hír, hogya mozivászon után a színpadon is megjelenik ez a fontos generációs érzés, ráadásul olyan szereplőkkel, akik saját problémáikat vitték színre, épp annyira elnagyoltan, hogy ezáltal meg tudják jeleníteni egy egyész generáció létező félelmeit. Stefanovics Angéla, Bánki Gergely, Keszég László és Mészáros Béla most úgy lázadnak a negyedik iksz ellen, hogy közben valójában minden pillanatát kiélvezik koruknak. Na jó, a folyamatos derékfájást nem. Meg azért még van egy pár dolog, amit nem, a Jurányiban meg is lehet szinte mindet nézni.

Galéria ikon

13

Galéria: 40 avagy Véges élet
Fotó: Rostás Bianka / Dívány

Az előadás 35-50 között a legérdekesebb, ez a korosztály értékelheti a legjobban a poénokat benne, és érezheti magát szinte folyamatosan bármelyik szereplő bőrében. A premieres közönség persze sokat adott a szereplőknek, mégsem néz ki úgy, hogy ne állt volna össze kerek egésszé a másfél óra, amit a szereplők elbohóckodnak a színpadon. Mert bohóckodnak, a szó legnemesebb értelmében, hiszen nagyon sokat lehet röhögni rajtuk. 

Stefanovics Angéla - aki ugyebár külsőleg örök életében 14 éves marad - szuperül funkcionál a korába beletörődni képtelen őrült nő és a matekpéldát csak alapjaiban felfogni képes proli anyuka szerepében egyaránt, de a többiek is megfordulnak mindenféle szerepben, míg végül csak levonják a konzekvenciát, miszerint nem olyan biztos, hogy baj ez az öregedés. A színészek a témát rendesen körüljárják, az előadásnak pedig mégis kicsit sok tetőpontja is van. Például amikor végre felteszi valaki a kérdést, hogy mi szükség a deciméterre...

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.