Tudósok, kincsvadászat és pártalálás a program a hosszú hétvégére

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hosszú hétvégén sem kell otthon ülnie, még akkor sem ha hideg lesz. Állatok, legózás, koncertek, múmiák is várják, sőt a tökét is mutogathatja.

Ezen a héten (és egészen november 2-ig) akciósan mehetnek a gyerekek az Állatkertbe, úgyhogy látogasson el velük oda a hosszú hétvégével kezdődő őszi szünetben! De a héten a rockerek is kiüríthetik a pénztárcájukat, a többiek meg meghallgathatják a Budapesten koncertező James Blunttól a dalt, ami saját bevallása szerint is idegesítő. Persze lehet, hogy ennél az is jobb, ha múmiákat nézeget. 

Október 23. Csütörtök

Október 23-án természetesen számtalan program lesz országszerte, olyan újdonságokkal is, mint a városi kincsvadászat, ahol a forradalmi helyszíneket kell megtalálni régi fotók alapján és végig kell menni minél több történelmi állomáson. De lesz például Anathema-koncert, akik még úgy is szórakoztatóak, hogy közben melankolikus zenét játszanak. Az Akváriumban pedig az elektronikus zene kedvelői szórakozhatnak Butane zenéjére, úgyhogy ha a techno vagy a deep house áll közel bárkihez, akkor ott a helye. Aki pedig a Balaton környékén hosszúhétvégézik, vagy csak kimozdulna a városból és még a halat is szereti, azt várja Szigligeten a Süllőfesztivál!.

Október 24. Péntek 

A hosszú hétvégén úgy is ráér lazítani és pihenni, úgyhogy pénteken már napközben csinálhat magának programokat, például elmehet a Nemzetközi Madárszépségversenyre, ahol papagájok, kakaduk, arák és más egzotikus madarakat nézhet. Ha nem lesz elege a rikácsolásból, akkor este menjen koncertre, annál is inkább, mert a Művészetek Palotájában Elvis Costello lép majd fel, aki több mint harminc albumával a világ egyik legmeghatározóbb dalszerző-előadója. Ha pedig fiatalosabb bulira vágyik, vagy nem szeretné a hosszú hétvége hátralevő részét egyedül tölteni, akkor ott a Tinder-buli, ami pontosan ugyanúgy működik majd, mint a már jól ismert alkalmazás, csak itt hoszteszek segítségével küldheti majd a like-okat az érdekesnek tartott embereknek és ha a másik is szimpatizál, akkor ezt azonnal mindketten fogják tudni. 

Elvis Costello
Fotó: Roberto Ricciuti / Europress / Getty

Október 25. Szombat

Akik gyerekekkel keresnek programot szombatra - főleg olyan gyerekekkel, akik szeretnek legózni, és még az autókat is -, azok szombaton akár saját gyártású legóautójukat is indíthatják a versenyen, vagy csak megnézhetik, hogy a többiek milyen járgányokat raknak össze. De faraghatják is akár egész nap a töküket, amit aztán este kivihetnek a Hősök Terére, ahol Töklámpás Fesztivál lesz. A rendezvény programja annyira nem izgalmas - mindenki maga hozza a saját kifaragott tökét, ácsorog kicsi vele, megnézi a többiekét, aztán hazamegy. Ellenben jó cél szolgál: a beugróként szolgáló tartós élelmiszer vagy konzerv a Gyermekétkeztetési Alapítványhoz megy. Este pedig megint a keményebb zene kedvelőinek kedvez a bulifelhozatal, fellép ugyanis a legendás Helmet, akik 20 éves fenállásukat ünneplik éppen egy turnéval. 

Október 26. Vasárnap

Az őszi szünetben a gyerekekkel mindenképpen látogasson el a Fővárosi Állatkert - és Növénykertbe, főleg mert a gyerekjegy akciós és így ezer forintba kerül egészen november 2-ig. Sőt, él a nyugdíjaskedvezmény is, amivel szintén ezer forintba kerül egy jegy, szóval küldje el a nagymamát az unokával, önnek meg lesz egy szabad délutánja! A keményrockerek járnak jól megint a vasárnapi napon, najó, a nosztalgiára hajlamosak, őket ugyanis az Accept várja a Petőfi Csarnokban. A Trafóban pedig a harmadik országos egyéni Slam Poetry bajnokságot tartják, ami nemcsak azoknak érdekes, akik a hip-hopot vagy a rapet szeretik, hanem azoknak is, akik a kortárs magyar irodalmat. 

Október 27. Hétfő

Hétfőn James Blunt lép fel, tudják ő az, akiről mindenki azt gondolja, hogy egy örök búskomor figura, pedig saját elmondása szerint nem az, sőt azt is bevallotta, hogy a You're Beautiful című slágerét ő maga is idegesítőnek tartja, bocs mindenkitől. Ennek ellenére biztos, hogy elő fogja adni. Akit viszont tényleg annyira idegesít az a dal, hogy a Papp László Sportarénát is messzire elkerülné, az menjen moziba és nézze meg az Ismeretlen Dracula című filmet, amiben legalább nem csillámporszerűen tündökölnek a vámpírok a napfényben, mint ahogy azt a Twilight óta sokan hiszik, hanem a jó kis Vlad Tepes vajda csatáiba ad betekintést. 

James Blunt
Fotó: Samir Hussein / Europress / Getty

Október 28. Kedd

Ma indul a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál. November 1-ig Budaörsön láthatják az animációs filmeket. Ide aztán lehet menni gyerekkel, felnőttel, sőt még koncertek és kiállítás is várja az érdeklődőket. Szintén gyerekkel, de akár nélküle is érdemes betervezni a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban a Varázserdő címre hallgató interaktív kiállítás, ami a nevéhez hűen mesebeli kalandokat ígér fejtörőkkel, varázslóval és kalandokkal, és már csak november 2-ig látható.

Október 29. Szerda

Egy szerdai napot például arra is használhat, hogy múmiákat nézeget a Természettudányi Múzeum Múmiavilág című kiállításán. A Tudósok zenekar pedig egy felejthetetlenül vidám és debil estét ígér a lemezbemutató koncertjük kapcsán az A38 hajón, amit a Ricsárdgír előzenekarkodása fog méltóképp felvezetni. A Tudósok-frontember, dr. Máriás festőművész énje amúgy a Ludwigban egy hete nyílt Anarchia. Utópia. Forradalom című tárlat egyik kiállítója is, ez egyrészt a Vasfüggöny leomlásának 25. évfordulójáról emlékezik meg, másrészt arra keresi a választ, vajon a művészet lehet-e elindítója lényeges társadalmi-politikai változásoknak, vagy csak reagál azokra. Igaz, január 4-ig még bármikor megnézheti, de akkor már miért ne épp lemezbemutató előtt tenné, hát ott van szemben!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.