Punkbuli a nyugdíjasklubban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

40 év után végre Budapesten koncertezett a Blondie. Kár, hogy a közönség és a zenekar egy része is unta.

A 40 éves fenállását ünneplő turnéjukon végre eljutott Budapestre is a Blondie, minden idők egyik legkultikusabb zenekara. Ez az a zenekar, aminek slágereit valószínűleg még az is ismeri, aki nem tudja, hogy ki az előadó, illetve aminek dalai, lemeze és úgy az egész megjelenése rengeteg zenekarra volt hatással. Élőben, a Budapest Arénában viszont senkire.

Fotó: Karip Timi / Index

40 év egy zenekar vagy elóadó életében nagyon hosszú idő. Persze vannak, akik ennyi idő után is felszántják a színpadot, mint mondjuk Iggy Pop vagy éppen a Rolling Stones, vagy az AC/DC, sőt olyanok is, akik semmit nem is változtak, mint mondjuk Lemmy a Motörheadből. Aztán vannak, akik vállalhatatlanok, bár a többségüknek ehhez a 40 év fele is bőven elég, mint mondjuk a nemrég Magyarországon járt Sabrina vagy Samantha Fox, akik még küzdenek, de 20 perces haknikon túl csak ritkán jutnak. És vannak azok, akik próbálják ezt méltósággal kezelni, mint a Black Sabbath vagy éppen a Blondie. Csak míg Ozzy Osbourne egy kicsit flúgos, de cuki nagypapi a színpadon, addig Debbie Harry inkább egy cuki, de flúgos nagyi benyomását keltette, aki persze még mindig baromi menő volna, csak hát ne szexizzen már annyit az unokák barátainak, na.

A felezett, de még így is bőven szellős Arénában ahhoz képest, hogy egy new wave-punk koncertet tartottak, a hangulat nagyjából annyira volt feldobott, mint egy nyugdíjasklubban. Pedig Debbie Harry a világ legmenőbb Hódi Pamela tunikájában ugyan tényleg  próbálkozott, sőt a dobos Clem Burke is huszonéveseket megszégyenítő módon nyomta a bulit, de a többiek néhány perces fellángolásokon kívül nagyjából ugyanannyira tűntek lelkesnek, mint a közönség, akik közül a lelátón állítom, hogy be is bóbiskoltak néhányan két sláger között. Valami hasonló történhetett egyébként a nézőtéren is, mert néhány száz emberen kívül senki sem mozdult, maximum csak a sörpult felé, és a legnagyobb üdvrivalgást és kalimpálást sem valamelyik régi sláger, hanem egy Beastie Boys-dal hozta meg a zenekarnak.

A nyugdíjas punk fogalma leginkább akkor nyert teljesen értelmet, mikor egy renitens személy nyakba vette a másik renitenst, gyorsan elérték, hogy integessenek egymásnak Debbie Harryvel, majd derekat fájlalva vívtak nagyon rövid szócsatát a biztonsági emberrel, aki nem hagyhatta szótlanul ezt a nagyjából 45 másodperces rebelliót.

Fotó: Karip Timi / Index

Pedig a kedvetlenségen kívül nem lehetett panasz a koncertre, hiszen megvolt az összes sláger, végre élőben lehetett hallani a One Way Or Anothert, a Call Me-t, a Heart Of Glasst, a Mariát, amik a mai napig bármilyen buliban megállják a helyüket, vagy az Atomicot, ami pedig minden menő indie és new-wave zenekar kiindulópontja. Ennek ellenére ez a koncert mégis inkább volt izgalmaktól mentes és unalmas, mintsem energikus és punk. És 40 évvel megkésett.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.