Áldozzon havi ötszázat a Krétakörre!

Olvasási idő kb. 2 perc

Schilling Árpád visszadobta az állam által kínált ötmilliót, a nézői támogatásért cserébe 100% alkotói függetlenséget ígér.

A Krétakör állami támogatásának amúgy is nevetséges összegét az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2014-re felére csökkente, amivel gyakorlatilag aláírta volna Schilling Árpád társulatának halálos ítéletét. A rendező azonban nem az az ijedős fajta, inkább visszadobta a nagyvonalúnak valóban aligha mondható 5 millió forintos ajánlatot, és a közönség segítségét kérve szokatlan fundraising kampányt hívott életre. 

Breaking Independent from kretakor on Vimeo.

A társulat honlapján "Hogy minden azoké legyen, akik bánni tudnak vele" - szlogennel havonta ötszáz forintot kérnek a nézőiktől, hogy a támogatással közösen mutathassanak be "új színházi formákat, oktatási programokat és közéleti akciókat", valamint "kritikát a regnáló hatalmasságokkal szemben".  A társulat három videóban vázolja a Krétakör helyzetét: az elsőben a nemzetközi sajtó által előadásaikat magasztaló cikkrészeket emelnek ki, mialatt az elmúlt évek egyre csökkenő állami támogatásokról emlékeznek meg.

A második videóban Schilling Árpád rendező kel ki magából a minisztérium előtt, majd apró fecnikre tépi a felére csökkentett támogatásról szóló papírost, ezzel jelképesen megsemmisítve a felajánlott összeget; míg a harmadikban a Krétakör működésének állami támogatásáról szóló diagramot mutatnak be 2006-tól napjainkig. 

És ha még mindezek se győzték volna meg, Schillingék ráhúznak a CIB Bankos latte-reklámra (ami kábé arról szól, hogy napi egy tejeskávé áráért már lehet hitelkártyád) azzal, hogy szólnak: "Havi egy latte mínusz neked, 500 Forint nekünk!" Szerintünk a hülyének is megéri!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.