Alana Massey nemrég vendégszerzőként jelentetett meg egy cikket a The New Inquiry oldalán, melynek témája a ciki szójátékos cím ellenére (The Party's girls and party girls: Negotiating beauty in the Soviet Union) is érdekes értekezés a 20. század elejének avantgárd stílusáról és annak kialakulásáról.
Annak ellenére, hogy a szerző nem vette figyelembe, hogy vannak olyan poszt-szovjet nők, akik nem Oroszországból és Ukrajnából, hanem például Kazahsztánból vagy Üzbegisztánból származnak, alaposan és érthetően szemlélteti azokat a furcsa szépségtrükköket és -technikákat, amelyekkel a szovjet nők kompenzálni próbálták a szűkös fogyasztási cikkek adta lehetőségeket, valamint az élelmiszerhiány miatt kialakult válsághelyzetet.
„Borostás az arccsontjuk és állandóan lefelé biggyed az ajkuk. Ez az orosz pina-tekintet, ami az unott arckifejezés egy rosszindulatú megfelelője” – szemlélteti az akkori női ábrázatot a szovjet vizuális kultúra egyik kortárs művésze, Anna Khachiyan, akinek egyik kedvenc témája a francia avant-garde, azaz az „előőrs” katonai műszóból kialakult stílusirányzat.
„Meg kell tanulni egy-két trükköt Oroszországban. Ezért tettem a kabátomon lévő prémet már öt éves koromban a kalapomra” – írta 1921-ben egy levelében a feminista orosz forradalmárnő, Alekszandra Mihajlovna Kollontaj az amerikai újságírónőnek, Louise Bryantnek. Bár a 20. század elején kialakult képzőművészeti és irodalmi irányzat alapvetően megváltoztatta a művészeteket, virágzásának kora mégis az első világháború idejére és az utána következő szakaszra tehető. A hagyományokkal szakító avantgárd a Szovjetunióban egyes történészek, mint például a stockholmi egyetem professzora, Julija Gradszkova illetve az arizonai egyetem kurátora, Anne Marie Skvarek szerint nem ért véget még a hatvanas években sem, sőt elhúzódott egészen a Szovjetunió 1991-es felbomlásáig.
„A szovjet nők semmilyen jelét nem mutatták annak, hogy érdekelné őket a szépségipar és annak vívmányai. Azért, mert a szovjet ideológia középpontjában nem a nemi tulajdonságok álltak. Ehelyett a szovjet kultúra értékeit, a jó ízlést és a higiéniát dicsőítették, melynek célja az volt, hogy háttérbe szorítsa az egyén kibontakozását és a nyugati értékrendet képviselő fogyasztó-orientált társadalom kialakulását. Míg egyes periférikus területeken küzdöttek a „kulturált megjelenés” mindennapivá tételéért, azért egyre gyakoribb fogalommá vált a „jó ízlés” kifejezés, amit a luxus és a elegáns stílus helyett szerettek volna bevezetni és alkalmazni akkoriban."
Ebben a korban a nőknek meg kellett birkózniuk a hiánygazdasággal, a pénzügyi források nem tették lehetővé, hogy vonzó ruhákban járjanak, de ha mégis, az akkor sem lehetett olyan vonzó, hogy azzal szexuálisan magukra vonják a figyelmet. Sok szovjet nő a feketepiacon szerezte be a divatos holmikat és kozmetikumokat, amiket legtöbbször csak otthon, zárt ajtók mögött próbáltak ki. Az ebből adódó igények tették szükségessé az állami tulajdonú és működtetésű kozmetikai cég, a Tezhe birodalom megnyitását is” – mondja gyakran fizikai veszéllyel járó kísérletezésekről dr. Gradszkova, a stockholmi egyetem professzora.
Az 1920-as évek elején olyan művészek kísérleteztek avantgárd módon a divatszakmában, mint konstruktivista mozgalom egyik legismertebb alakja, Varvara Sztyepanova, akinek merész geometriai motívumokkal díszített kollekciói szembe mentek az elnyomó elit hatalmával és utat engedtek a funkcionalitásnak. Az osztálykülönbségek elhagyását támogató művész törekedett rá, hogy mintái látványosak, ruhái pedig egyszerűek és célszerűek legyenek. Mivel Sztyepanova a háborút követő válság után nem tudta teljes mértékben kiélni művészi ambíciót, azért munkaruháiba csempészett bele egyfajta teátrális hangulatot, mintha azok színházi jelmezek is lennének egyben. Meghatározó mintái a ruhák szögletes vonalvezetésén is visszaköszönnek, amik igencsak androgün megjelenést kölcsönöztek viselőjüknek.
A több dimenziós, dinamikus tervezésben hívő designer munkája során semlegessé tette az idealizált emberi testet, egyenruhái gyakran uniszex nadrágokból és övekkel átkötött tunikákból álltak. Monoton felületekre nyomott mintái, háromszögei, körei, négyzetei és vonalai ma is meghatározó formáknak számítanak a művészvilágban.
Sztyepanovához hasonlóan kiemelkedő a rigai kereskedőcsaládból származó szobrásznő, Vera Muhina munkássága is, aki legjelentősebb szobrait a Szovjetunióban készítette el, 1922-től pedig mind stílusában, mind ideológiájában a szocialista realizmus egyik vezéralakja lett (a legendás MoszFilm logó megvan? Ha nincs, katt!). Figurális mellszobrai mellett alakot eltakaró, praktikus, mégis valahol elegánsnak ható zsákruhákat tervezett, melyeket ma leginkább a túlméretezett stílusú darabokkal tudnánk párhuzamba vonni. Az avantgárd stílust jelentősen befolyásolta a festőként és designerként ismert Ljubova Popova, és az építészként is dolgozó Vlagyimir Tatlin, aki az újítást a modern művész kötelességének is tartotta. Bár a 20-as évek szovjetunióbeli avantgárd eleganciája nem mérhető össze az akkori párizsi irányzatokkal, mégis van benne valami újító, feltörekvő, ami a későbbi évtizedekben egyes elemeiben vissza-visszatért a divat- és művészvilágban. Nézze meg a galériában, mivel határozták meg a kor stílusát a tervezők!
