Nem csak Madonna szerint menő a hónaljszőr!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ben Hopper 2007 óta készül megmutatni, hogy lehetünk a természetesen szépek szőrösen is. Nézze meg, hogyan!

Ben Hopper londoni fotós 2007-ben látott neki Természetes szépség címre hallgató fotósorozatának, amiben azt hivatott bemutatni, hogy mit tett a társadalomra gyakorolt agymosás a szépségiparral. A Huffington Post a napokban közölte első sorozatát, amit modellekről, tervezőkről, színésznőkről és a barátairól készített, a női szépséget hónaljszőr-villantáson keresztül bemutatva, hogy ellene menjen a sztereotípiának, miszerint a két dolog kizárja egymást.  

Galéria ikon

11

Slant Array - Modell
Galéria: Ben Hopper - Természetes Szépség
Fotó: Ben Hopper

A fotók eljátszanak a gondolattal, mennyire furcsa, hogy manapság a hónalj- és egyéb testszőrzet már valódi viszolygást vált ki az emberekből, nemcsak Európában, de Amerikában is, és valójában nagyon ritkán látni olyat, hogy egy nő szőrösen menjen ki az utcára. Pedig. "Ahogy öregszem mind emberileg, mind művészileg egyre szebbnek találom a hónaljszőrt" – nyilatkozta a Huffington Postnak Hopper, hozzátéve, hogy szerinte gyönyörű is lehet egy szőrös nő.

Modelljei sem egyformán viselték a saját szőrzetüket: akadt közöttük olyan, akit teljesen kiborított, hogy pár hétig nem szabadulhat meg a hónaljszőrétől, olyannyira, hogy majdnem meghiúsult a fotózás, mert a hányinger kerülgette saját magától.

A fotós Emilie Bostdt svéd színésznő képét posztolta elsőként, még februárban, és miután ez a kép rendkívül gyorsan körbement a Facebookon, döntötte el, hogy fekete-fehér lesz a sorozat. "Az egész sorozat egy kontraszt; a divatos női szépség szembeállítása a szokatlan, borotválatlannal pőreséggel szemben. Szerintem egy csomó embert meg fog lepni, és szerintem ezen felül nem is akarok semmi mást elérni vele" - vallja Hopper.

Galéria ikon

11

Ayan Mohamed - Építészhallgató
Galéria: Ben Hopper - Természetes Szépség
Fotó: Ben Hopper

Olyan őrületes meglepetést azért nem kellene hogy keltsen ezekkel a fotókkal, nemrégiben Madonna is szőrös hónaljával promózta a letűnt nyolcvanas éveket, mondván, a Like a Prayer című albuma emlékére instázta a hónaljkutyáját. Erre mondhatnánk, hogy persze, ő is Hopper februári fotóiból inspirálódott, ha nem pont ő - mármint Madonna - lenne az, aki már a nyolcvanas években is büszkén mutogatta a hónalj- és egyéb szőrzetét

Ugyan Hopper képei szándékosan kérdőjelezik meg a szépségről kialakult status quo-t, a fotósnak mégsincs indíttatása arra, hogy megmondja a nőknek, mit csináljanak vagy ne csináljanak a szőrükkel. "Ez csak egy lehetőség, amit talán ezután mások is számításba vesznek majd" – mondta. "Csak azt szeretném, ha a nőknek lennének kétségeik a mesterségesen kreált szépségideálokkal kapcsolatban."

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.