Csütörtökön indul be a pesti lány

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mert akkor lesznek a legmenőbb programok a héten, meg rengeteg film. Hétköznapokra pedig ott a grúz Machbeth és Erwin Schrott.

Március 27. Csütörtök

Kezdődik a hétvége, és mi megint programdömpinget ajánlunk, ráadásul a kultúrát ötvözzük a mulatsággal. Kezdetnek nem is kell mást csinálni, csak beugrani a Toldiba, ma kezdődik a Friss Hús rövidfilmfesztivál, mi is megírtuk már, miért kell ott lenni. Innen át lehet nézni két filmblokk közt az Urimuriba, ahol ma Talabér Géza kiállításának nyitóbulija lesz, és igen, azért írjuk, hogy nyitóbuli, mert utána Silye Dani és barátai pakolják a zenéket. Ha ennél is komolyabb művészetekre vágyik, akkor sincs nagy baj, hiszen a MOME azzal is igyekszik fittyet hányni a konvencióknak, hogy ma tartják a farsangot, nyilván afféle elő-áprilisi tréfaként. A MOME Farsang az Ankertben várja az érdeklődőket, akik nem árt, ha minimum Vasembernek öltöznek. Ha ott lesz Robert Downey Jr., akkor azért szóljatok!

Aztán jubilál a Cultivo a Traffiq-ban, aki ezt nem érti, annak úgyis mindegy, de arról van szó, hogy "a hazai designer szcéna meghatározó, nemzetközileg is elismert egyéniségei ülnek a Cultivo kanapéjára, hogy insider rálátást nyerjünk a tervezőasztalra". Ha ön nem elég insider ehhez, vagy csak magasról tesz a divatra, akkor nyugodtan kihagyhatja, de mi szóltunk! 

Ha nem bírja a komolyzenét, pedig szeretné, akkor viszont a MozArt Group Millenáris Parkban rendezett koncertjén a helye, hiszen ők egy négy lengyel zenészből álló zenekar, akik elhatározták, hogy klasszikusokat adnak elő sok humorral. Afféle komolyzenei komikusok, ilyeneket csinálnak: 

Március 28. Péntek

Nyilván nincs menőbb egy programnál, aminek !NEW WAVE SZERŰSÉG - Synth Britannia! a neve. Ha mégis van, akkor ön bizonyára ott lesz inkább, de ha mégis itt, akkor new wave, postpunk, szintipop, electro zenékre számíthat, meg wave slágerekre és titkos gyöngyszemekre is 1977-től egészen a '90-es évek elejéig: "Stílus, sárm és zene, ahogy csak akkor tudták".

Március 29. Szombat

Lady Gaga-őrülteknek is van programunk a hétre, ma este a csapból is a szülinapos énekesnő fog szólni, ne is számítson senki másra. A Hello - Haus of Gaga a Toldi Klubban várja a csajokat. A Trafóban bemutatták az új Krétakörös darabot, A Pártot, de erre már nem fog bejutni, csak azért szólunk, hogy most foglaljon rá jegyet, így kábé két hónappal később majd meg is nézheti. De addig is körbe lehet nézni a budapesti éjszakában, teszem azt a Fogasházban biztos akad valami buli. 

Március 30. Vasárnap

Bemutatkozik a Design Terminál megújult központja az Erzsébet téren, semmiképp se lenne érdemes kihagyni, már ha sikerül felkelnünk délután hatig. Ha inkább ágyban maradna, nézzen online filmfesztivált: a Mediawave ugyan majd csak április végén kezdődik, de okosan, beetetésnek addig is hangulatba hozzák az érdeklődőket az Úton című, online nézhető filmválogatásukkal. Az animációs és kísérleti filmektől a dokumentum-, nagyjáték- és zenei filmekig talál itt mindent, csak vigyázzon, hétfő reggel azért fel kell majd kelni!

Ha képes még vasárnap leszakadni a filmnézésről, este akár ki is mozdulhat, mert a Sebő Együttes lép fel a Budapest Jazz Clubban. 2013-ban a Sebő együttes és a Kaláka ikerlemez kiadásával ünnepelte Weöres Sándor születésének 100. évfordulóját. A KékSzobaHall-beli koncerten Weöres Sándor versek hangzanak el, Sebő Ferenc zenéjével. Utána levezetésnek még pont meg tud nézni egy filmet otthon, mondjuk, a kontraszt kedvéért dr. Máriásról.

Sebő együttes
Fotó: Facebook

Március 31. Hétfő 

Ha már a hét első napját  valami könnyed zúzással nyitná, akkor önnek találták ki a Havizaj programját, ami áprilisban a Dohány utcai Filterből jelentkezik hazai és nemzetközi előadókkal. A viszonylag szűk rétegben közkedvelt zaj projecthez ezúttal a Seattle-ből 2009-ben indult Timber Rattle csatlakozik, akinek a három koncertes európai miniturnéjának egyik állomása a budapesti. Rattle mellett zenél még Jacki Triste és bhzsolt is. A belépőért 600 forintot kell leperkálni a bejáratnál.

Április 1. Kedd

Ha pont bolondok napján szeretné megtudni, miért őrül meg mostanában a nép azon fele, amelyiknek még van pénze képzőművészeti alkotásokat venni, akkor megmondjuk: például Reigl Juditért. Most megnézheti, mit tud a Franciaországban élő festőnő, ha ellátogat a Ludwig Múzeumba, ahol az Űr és extázis című kiállításban sok minden kiderül róla. Ha erre lusta, figyeljen bennünket, mi már voltunk ott és nemsoká meg is írjuk, milyen.

Április 2. Szerda

Bár már múlt szerdán elkezdődött, szerencsére egészen február hetedikéig tart a MITEM Madách Nemzetközi Színházi Találkozó a Nemzeti Színházban. Ma este a nagyszínpadon a grúz Machbeth látható David Doiashvili rendezésében. Ennél jobban már csak a Vígszínházba érdemes elmenni, ahol Erwin Schrott operaénekes Buenos Airesbe invitálja a hallgatóságot a The Rojotango Ensemble-al.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.