Téli olvasmányok, képzelt kandalló előtt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sci-fi, krimi, romantika és a Könyvtolvaj - Ezt olvassa februárban!

Fotó: Bookline

Akár van kandallója, akár nincs Massimo Gramellini: Álmodj szépeket című könyvét érdemes lesz a kezébe vennie, kiváltképp, ha szeret szomorú történeteket olvasni. Az Olaszországban nagy sikerrel futó könyv a szerző története, aki kilenc éves korában elveszítette édesanyját. Jó ideig nem merik megmondani neki, hogy meghalt, és a teljes igazsággal is csak 40 évvel később, felnőtt fejjel szembesül. 

Markus Zusak A könyvtolvaj című könyvét adja ki újra az Ulpius-ház most, hogy bemutatják a mozikban az ebből készült filmet. A bestseller 2005-ben jelent meg, azóta több mint harminc nyelvre lefordították és világszerte nyolcmillió példányban kelt el, ráadásul számos irodalmi díjat nyert. A történet szerint a kilenc éves Liesel a II. világháború hajnalán nevelőszülőkhöz kerül, mivel szüleit koncentrációs táborba vitték. Az árván maradt kislány nehezen küzd meg új környezetével és az egyre zavarosabb, kegyetlenebb valósággal, mely lassan eluralkodik a náci Németország felett. Az olvasás öröme és a képzelet világa jelenti számára az egyetlen kiutat e szörnyű valóságból. Egy újabb olvasmány februárra az életigenlésről, emberségről, alkalmazkodóképességről és egy zűrzavaros korszak zsarnokságáról.

Ha még nem olvasta, újra kezébe veheti Georges Simenon Maigret és a három nő című krimijét. A belga születésű Georges Simenon (1903-1989) a francia nyelvű regényirodalom világszerte ismert alakja, műveit eddig ötvenöt nyelvre fordították le. A hatalmas siker Simenon legismertebb regényszereplőjének, Maigret főfelügyelőnek köszönhető. A világméretű sikerhez az is hozzájárult, hogy a regényekből számtalan filmadaptáció, majd pedig televíziós sorozat is készült. A Maigret és a három nő helyszíne a párizsi Marais negyed, ahol egy bérházban lakik a jómódú bérlő és a szűkösen élő kispolgár, a szorgalmas hivatalnok és az egész nap a folyosón tébláboló öregasszony. A ház életének középpontja az udvar. Ide érkezik meg az éjszaka közepén Maigret, hogy kinyomozzon egy újabb gyilkosságot.

A széles körben elismert amerikai írónő, Joyce Maynard szívszorító történetet mesél el szerelemről, szexről, kamaszkorról és végzetes árulásról egy ifjú kamasz szemén keresztül Nyárutó címen.  A könyvben a férfivá váló kamasz nézőpontjából ismerhetjük meg a történetet. Joyce Maynard több mint négy évtizede foglalkozik írással; eddig hat regényt, köztük a To Die For címűt, és négy ismeretterjesztő munkát írt. Otthon a világban címmel megjelent sikerlistás visszaemlékezéseit tizenegy nyelvre fordították le. 

Személyes kedvencünk így februárra Jeff VanderMeer Expedíció című sci-fije, hiszen ha minden jól megy, ebben nők mentik meg a világot, egészen pontosan egy antropológus, egy geodéta, egy pszichológus és egy biológus. Vonzó nem, ráadásul intrikáktól sem mentes a sztori, ráadásul mintha VanderMeer megpróbálta volna újra feltalálni Sztrugackijék Zónáját! "Az X Térséget a kormányzat már harminc éve környezeti katasztrófa sújtotta övezetnek álcázza, így mostanra az érintetlen és burjánzó vadonnak látszó terület csupa misztikum és rejtély az emberek szemében. A Déli Végek nevű titkosügynökség ez idő alatt számos expedíciót küldött a hely felderítésére - szinte mindegyik tragikus véget ért. Most indul útnak a tizenkettedik expedíció. A küldetésük felderíteni a terepet és mintákat gyűjteni, feljegyezni minden tudományos megfigyelést a környezetről és egymásról, valamint mindenek felett elkerülni az X Térség természetfeletti hatását. Az expedíció mindenre felkészülve indul útnak, és hamar megdöbbentő felfedezéseket tesz - például talál egy megmagyarázhatatlan topográfiai jelenséget és olyan életformákat, amik meghaladják a megértés képességét -, de mégsem ezek, hanem a tagok egymás elől gondosan elrejtett titkai változtatnak meg mindent."

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.