Ha menni kell, hát menni kell! - Szilveszteri programajánló

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Állati, jazz, Gödör, Tilos és Random Trip Szilveszteri bulik azonknak, akik még mindig nem tudják, hol örüljenek 2014-nek.

Még mindig halványlila gőze sincs arról, mit csináljon szilveszter éjszakáján? Pedig fővárosunk csak úgy ontja magából a lehetőségeket, íme pár ötlet, ha lemondták volna a bulit, amire egész évben készült.

Rögtön ébredés után nyisson délben az Ügetőn, ahol délután fél egytől egészen este nyolcig szórakozhat lovak között. Lagzi Lajcsi is fog trombitálni, ki-ki döntse el, ez pozitívum vagy sem.

Ha a lovakat nézve forralt borral már megalapozta az év utolsó estéjét, ideje beindulni. Mindenhova úgysem fog tudni eljutni egyszerre, de azt sem állítjuk, hogy egy ilyen terv lehetetlen küldetés volna. Az már más kérdés, hogy szükség van-e az ideges kapkodásra vagy jobb, ha megtaláljuk a helyünket az alábbi helyszínek egyikén.

Tömött lelátó az Ügetőszilveszteren
Fotó: Dívány

Például a Mika Tivadar Mulatóban, ahol Szilveszteri Tilos partival készülnek átlépni egy szebb és jobb jövőbe, ráadásul nyolctól benne lehet a rádióban is. 

Ha azonban úgy érzi, a Tilos buli túl 2013, akkor megpróbálkozhat az A38-on a jóval előremutatóbb elnevezésű Random Trip Szilveszter to 2014-el, ami "két koncert, egy DJ-szett azoknak, akik egész este Random Tripre ropnák". Héttől tízig még meg is vacsorázhatnak, ha eddig nem jutott rá idejük. Szólunk, mert nincs messze az A38-tól a Müpa, ahol Presser Gábor és az Amaninda ütőegyüttes szórakoztatja a nagyérdeműt egy kicsit másfajta buli keretében, Falusi Mariannal, de csak háromnegyed tizenegykor kezdenek. Ha Picivel menne az újévbe, akkor a Csak az jöjjön, aki bírja című koncerten a helye.

Nyolckor kezd a Gödör Klubszilveszter, ahol a Satöbbi, a Kiscsillag, a Super Starsky, Jambalaya, és DJ Újévi osztják a lapokat azoknak, akik a Király utca környékén járnak az év utolsó napján. Hogy keverjük a stílusokat, itt jegyeznénk meg, hogy lesz Állati Szilveszter a Barba Negra Music Clubban, ami azt jelenti, hogy ha nem lett volna a esemény címéből egyértelmű, hogy a Ganxsta Zolee és a Kartel (feat. Fényes Ösvény) lép fel, mellettük az Alvin és a Mókusok, valamint a Paddy And The Rats. 

Buli a Barba Nergában
Fotó: Facebook

De ha ez még nem lenne elég keveredés, akkor ott van a Jazz Szilveszter a Budapest Jazz Clubban, itt háromnegyed kilenckor kezdenek a Harcsa Veronika & Gyémánt Bálint Duóval. Őket Szakcsi Lakatos Béláék és Myrtill és a Swinguistique követi.

Végül azért szólunk, hogy a Corvintetőn meg Tesco Disco lesz, bírjuk, hogy ők éjfél után David Bowie, Roxy Music, Gary Numan, Iggy Pop, T-Rex és még egy csomó más klasszikus zenéire fogják ropni. Hajrá! És BUÉK, naná!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.