Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kerényi Imre buzizása és Alföldi Mephistója miatt a Nemzeti körüli botrány idén mindent vitt. Sajnos azért szoros volt a verseny.
2013 a kultúrbotrányok éve volt Budapesten, és bár tavaly se volt ez másképp, és úgy néz ki, ugyanilyen háborúk várhatók a következő évben is, most felemlegetjük őket, hátha valaki tanul belőlük. Természetesen a legnagyobbal kezdjük, ami egész évben kimeríthetetlennek látszó forrással szolgált a sajtónak. 2012 decemberében derült ki ugyanis, hogy a debreceni színiigazgató, Vidnyánszky Attila nagyjából mindenki által vitatott pályázata nyerte Alföldi Róberttel szemben a Nemzeti Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatot. Ez még önmagában senkit nem lepett meg, hiszen ez nagyjából borítékolva volt, viszont mindenki tudta azt is, hogy még fél éve azért maradt Alföldi Róbertnek, hogy színházat csináljon a dunaparti épületben, igen erős társulatával.
Arra persze senki sem számított, hogy békés lesz Alföldi utolsó fél évada, de azt se gondolta volna senki, hogy ennyire elmérgesedik majd a helyzet a két tábor között. A piszkálódás februárban azzal kezdődött, hogy Vidnyánszky közölte Alföldivel, jobb lenne, ha az utolsó tervezett rendezését, a Mephisto-t kihagyná az utána nem sokkal átadott színházban, hiszen az új vezetőség nem kívánja azt színen tartani a következő évadban. Alföldi bolond lett volna lemondani pont az utolsó, később óriási visszhangot kiváltott rendezését, ráadásul a darabot most a Vígszínház viszi sikerre.
Pontosan nem tudjuk miért, de a Vidnyánszky-féle brigád személyes támadásnak vette, hogy Alföldi színre akarja vinni a Mephisto-t, olyannyira, hogy áprilisban a Magyar Teátrumi Társaság nehezményezni kezdte, amiért szerintük Vidnyánszky ellen lejárató kampány folyik. Mindeközben különböző interjúk következtében színészek és rendezők estek egymásnak a témából kiindult hisztik miatt. Néhányra napra leültek a kedélyek, de akkor Kerényi Imre valami olyat mondott, ami még Vidnyánszky Attilát is meglepte, történetesen, hogy Vidnyánszky igazgatása alatt majd végre minden a színházról fog szólni, nem pedig a buzikról.
Ezen aztán kiakadt minden jóérzésű ember az újságíróktól egészen a Színház- és Filmművészeti Egyetemen keresztül a Független Előadó-művészeti Szövetségéig, nem is beszélve Kulka Jánosról. Más persze nem történt, úgyhogy Kerényi Imre továbbra is röhöghet a markába, ő azóta is miniszteri megbízott, rendületlenül. Júniusra Alföldi már elmondhatta magáról, hogy emelt fővel távozik hőn imádott színháza éléről, ami sose látott nézőszámokkal adott át az új kurzusnak. Azóta már Vidnyányszky Attila a Nemzeti Színház igazgatója. Közönségtalálkozóin egyelőre lézengenek, a bemutatók lezajlanak, az új Nemzeti csupasz mellekkel támad.
Bár a Magyar Művészeti Akadémia ügyei nem idén kezdődtek, de Fekete György nyilatkozatai egy idő után annyira vállalhatatlanok voltak bizonyos tagok számára, hogy első körben Fehér László festő hagyta ott a szervezetet, akit Bukta Imre képzőművész, Novák Ferenc koreográfus, Korniss Péter fotós és Tompa Gábor színházi rendező követett. A nyíltan jobboldaliakból álló akadémia támogatási kötelezettsége az alaptörvénybe is bekerült, megkapták a Vigadó épületét is, ráadásul a 2013-as költségvetésük 2,5 milliárd forint lett, ami főleg annak a tükrében érdekes, hogy egyéb kulturális területeken a kormány 2,4 milliárdot zárolt. A felháborodás mégis akkor lett a legnagyobb, amikor nyilvánosságra került, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) tevékenységét is ők fogják áttekinteni, ráadásul tagokat delegálhatnak az NKA kollégiumába.
Fekete Györgyöt ráadásul felháborította a Mi a magyar? című kiállítás a Műcsarnokban, aminek hatására sikerült kiharcolnia, hogy az MMA beleszólhasson a programokba. Ez már sok volt a Műcsarnok igazgatójának, aki távozott az intézmény éléről. Majd Bukta Imre képzőművész, Novák Ferenc koreográfus, Tompa Gábor színházi rendező, Korniss Péter fotós jelentették be, hogy elhagyják a szervezetet, aztán lemondott Szakonyi Károly Kossuth-díjas drámaíró is. Az elnökség számára is kezdett kínossá válni az elnök, és bár próbáltak rá nyomást gyakorolni, de Fekete ragaszkodott a pozicíójához, ráadásul a jogszabályok szerint őt csak az akadémia tagjai hívhatják vissza.
Februárban Szabó Máté ombudsman fordult az Alkotmánybírósághoz, szerinte ugyanis ellentétes a művészeti szabadsággal az, hogy az MMA alapító tagjai csupán egyetlen civil szervezetből kerülhettek ki. Májusra már 110 színház és művész bojkottálta az MMA pályázatait, mert elfogadhatatlannak tartották a működését. A Független Előadó-művészeti Szövetség kezdeményezésére a FESZ 69 tagja és további 40 csatlakozó, köztük három színházi portál, számtalan művész - pl. Alföldi Róbert is - és magánember. Júniusban a Emberi Erőforrások Minisztériuma bejelentette, hogy létrehozták Nemzet Művésze-díjat, melyet afféle csúcsdíjként aposztrofáltak.
Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója végül augusztus végén mondott le, és bár azt mondta, ennek nincs politikai oka, az Index úgy tudja, Gulyás távozásának hátterében az áll, hogy az MMA mégis megkapta az egyik legnevesebb magyar kortárs képzőművészeti intézmény feletti irányítást. Októberben kiderült,hogy Gulyás nem tévedett, a Műcsarnok az MMA alá lett rendelve, Gulyás pedig a minisztériumban kapott állást. Az Összefogás a Kortárs Művészetért nem nézte tétlenül a dolgot, tüntetést szerveztek, és ünnepélyes keretek közt eltemették a 117 éves múzeumot.
Fekete György munkássága még legalább egy embert megviselt, ez pedig L. Simon László államtitkár volt, akit egész egyszerűen leváltottak. L. Simon ugyanis nem nézte jó szemmel, hogy a kormány a Fekete György vezette művészeti szervezetet olyan jogokkal és annyi pénzzel látta el, hogy a kulturális tárca csak árnyék lehet mögötte. Ezen próbált az államtitkár javítani, többek közt pénzt jutattott a független színházaknak, Persze ő sem Fekete ténykedésével indokolta távozását, hanem azzal, hogy a Balog Zoltán miniszter és közte lévő habitusbeli különbségek miatt érezte a távozás szükségét.
A Nemzetihez mérten jóval kisebb hisztik közepette adta át Bencsik Barnabás, a Ludwig Múzeum exigazgatója a stafétát, pedig az se volt egy elegáns einstand. A pályázati kiírást február végén tette közzé az Emberi Erőforrások Minisztériuma a kormányzati portálon, ezzel egyidejűleg rögtön vissza is vonták Bencsik Barnabás megbízatását. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy előbb rúgták ki a régi igazgatót, így egy rövid ideig nem is nagyon értette senki, hogy mi van). Májusra meg is oldották a nem különösebben gordiuszi csomót, mérsékeltnek sem mondható meglepetésre Fabényi Júlia került ki győztesként az előző igazgató pályázatával szemben. A múzeumot létrehozó német alapítvány ugyan nem örült, hogy kihagyták a döntésből, de ez megint csak nem sok mindenkit érdekelt, mint ahogy az sem, milyen tervei lettek volna még Bencsik Barnabásnak.
Volt aztán kisebb cirkuszokkal lezajló Bálna átadás, amiből a legidegesítőbb a lila fényszökőkút volt, és aminél még két nappal az átadás előtt is tüntettek az építkezés alvállalkozói, akik az egymilliárd forintjukat várnák a fővárostól.
És vannak persze az egyelőre lezáratlan ügyek, mint a Vígszínház vagy az Operett Színház igazgatói posztjai. Budapesti színházigazgatói berkekben most Balázs Péter lett a legnagyobb mumus, ő akarja ugyanis átvenni Eszenyi Enikőtől a Vígszínház igazgatói székét. Azért írjuk, hogy a budapesti színházak között, mert bizonyos pletykák szerint Balázs Péter az Operettre is pályázik, de ezt Kerényi Miklós Gábornak állítólag cáfolta. Kerényi Miklós Gábor viszonylag magabiztosan reménykedik abban, hogy újra ő mondhatja majd meg, hogy kik énekeljenek halhatatlan szerelmekről a Nagymező utcában, azaz hogy harmadszorra is ő nyeri el a posztot.
Mindeközben Balázs Péterről nem tudni, hogy pontosan mivel is gondol megtölteni egy 1500 férőhelyes színházat, Eszenyi Enikő viszont látványosan a vérét adná érte, így bár a Vígszínháznál is megpróbáltak már új igazgatót választani, de végül érvénytelenítették az egészet, hogy aztán december elején újra kiírhassák. Továbbra is Eszenyi harcol Balázzsal a színházért, amit ráadásul csak másfél évre adnának oda bármelyiküknek, talán most már nem annyira borítékolhatóan Balázsnak.
Már csak azért sem, mert a Vígszínház már tényleg túl nagy falat. Oda lehet ajándékozni nyilasoknak az Újszínházat, havernak a József Attilát is, de azért célszerű lenne, ha nem konganának az ürességtől az előadások alatt ezek a helyek sem. Korai lenne még azt állítani, hogy haldoklik a kulturális élet a fővárosban, de az azért sokat elárul, hogy sem Nemcsák Károly, sem pedig Dörner György színházába nem tódulnak a látogatók: előbbi a József Attila Színház élén egy év alatt 40 ezer, a Dörner György vezette Újszínház pedig 20 ezer látogatót vesztett, bár az új évadról még nincsenek statisztikák.
