Stohlék inkább a zongora mellett tölthették az elmúlt hetet: helyére került az előadás a Papp Lászlóban.
Tüntetések szerveződtek ma a Papp László Sportaréna elé, mert színház lesz. Bizony, hiszen az Alföldi Róbert által rendezett, 30. szülinapját ünneplő rockoperát, az István, a királyt adják és ez ellen lázadozik a nép. De, hogy még jobban variálják az ép ésszel szinte felfoghatatlan sztorit, lesz az előadás mellett szimpátia tüntetés is. Mi nem tüntettünk, hanem megnéztük a főpróbát, (amit már nem vett meg semelyik kereskedelmi tévé kilóra), hogy megnézzük, javult-e valamit az énekhang Szeged óta.
És, hát bizony javult, de az is lehet, hogy élőben csak még átütőbb az előadás, ami tetszik vagy sem, szerintünk már a tévében sem volt rossz. Lehettek volna a csatornánál annyira jófejek, hogy nem a főpróbát rögzítik, de akkor oda a nagy nézettség 'gusztus huszadikán, ezért inkább odadobták az előadást alapot adva egy fél országnak a lesajnálásra.
László Zsolt nagyon erős antréja egyértelműen bebizonyította, hogy az elmúlt tíz napot egy korrepetítor zongorája mellett töltötte, de ugyanez igaz a szegedi előadáson nyújtott alakításuknál mérföldekkel jobban éneklő Stohlra és Udvarosra is. Bizonytalanságot egyedül Szemenyei Jánosban lehetett érezni, és Novák Péter is küzdött néhol a hangokkal, de amúgy aligha lehet igaz az előadásra, hogy nem lett rendesen elénekelve, az viszont kétségtelen tény, hogy meg lett rendezve és el is lett játszva.
Nagy ügy, korábban meg volt egy rockoperánk, amit zseniálisan elénekeltek, úgy, ahogy senki más nem tudná. Nehezen lépünk túl a dolgokon, ezen se megy, hiszen mi vagyunk a nemzet, akinek még a tévémacit sem sikerült modernizálni, miért pont az István, a királyt tudnánk? Szó se róla a dallamok most másképp csengnek, mint harminc éve, de Kesselyák Gergely vezénylését már önmagában is jó nézni, és az újonnan hangszerelt dalok nagyrészébe is pont ugyanúgy bele tudom élni magam, mint '83-ban a zamárdi mozi előtt, ahol azt visítottam, hogy István nem halt meg, hiszen ott énekelt az előbb, és különben is az ő felesége leszek, majd ha Gizella már nem él, azaz nemsokára.
Persze abban az Istvánban Gizella még nem flörtölt Vecelinnel, vagy ha flörtölt volna se veszem észre. Mindenesetre sok botrányos előadás lehet az országban akkor, ha már az is szentségtörésnek számít, hogy első királyunk felesége, idestova 1017 évvel ezelőtt egy színpadi rendező értelmezése szerint férje helyett más pasi karjaiban kereste vígaszt, nem is beszélve ugye a pogány szertartásról, amiben a Táltos füvet merészel szívni. Ez nyilván komoly történelemhamisítás, királyaink asszonyai szentek voltak, ráadásul a spanglit se Smoking papírba tekerték őseink.
Alföldi Istvánja nem bonyolult, viszont átütő és erős, egyáltalán nem unalmas, bár a szünet felesleges bele. Lehet, hogy az RTL Klub kameráinak a hiánya miatt, de mostanra Stohl sem hozta a megveszett Szombat Esti Láz műsorvezetőt, hanem szépen felépítette Koppány tragédiáját, míg Feke Pál Istvánjának továbbra sem kívánja porcikája se a királyságot, mondjuk, mást se nagyon. Tompos Kátya Rékaként még mindig a legtisztább hangja és jelleme az előadásnak, mint ahogy Blaskó Péter (Géza fejedelem) is árnyaltan, nagyon finom eszközökkel dolgozik.
Az SS-t kihagytam volna a buliból, dehát valahol Alföldinek is kell a polgárpukkasztás. Arról meg, hogy egy percen keresztül unják a szereplők a politikát azon felül, hogy ki nem, csak az ugrik be, hogy ha valaki, hát Alföldi mennyire unhatja, hogy belecsöppent egy élő salemi boszorkányok valóságshow-ba. A Himnusz által kikényszerített állva tapsolás azért erős húzás, mégis a koronába való bezártság összeszorította a torkokat a nézőtéren még akkor is, ha közhely. De hogy emiatt az előadás miatt mi a fenének tüntetnek az emberek ma este, azt valószínűleg ők maguk sem tudhatják.
