Buzizunk, mert nem vagyunk homofóbok

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Háromakkordos minőségi skandináv pop, vagy alter a köbön? Beszélgetés a Pusziról az együttes tagjaival.

Tóth Zoltán, Spenót a ‘80-as években még az Európa Kiadóban és az Ági és Fiúkban zenélt, aztán jött a Csókolom, végül hosszú vajúdás után a Puszi. Eközben 1993-ban létrehozta a Hajtás-Pajtást, mely talán a legismertebb futárcég azóta is, lett 4 gyereke, és egy kis pilisi faluban él, miközben nemrég újra megjelent a színen Ujj Zsuzsi és a Csókolom.

Fotó: Én és a biciklim/Hajdú András

Hogyan került elő több évi szünet után most megint a Csókolom?

Spenót: Úgy, hogy a Puszival nem tudtam eleget játszani, és a zenekar tagjai is többet akartak, de Budapest kicsi az együttesnek. És akkor előkaptuk a Csókolomot, mert többet szerettünk volna koncertezni, és az Ujj Zsuzsival jó együtt lenni, próbálni. Állat, ahogy az a nő énekel.

Korábban azt mondtad, hogy azért lett vége a Csókolomnak részedről, mert nem tudtál azonosulni a dalszövegekkel, a depresszív, magánéleti kérdéseket boncolgató dolgokkal. Most akkor már tudsz?

Spenót: Nem mondtam, hogy nem tudok azonosulni vele, de hidd el kiszívja az embert.

Ezt mondtad.

Spenót::Mostanában mégis éneklem Zsuzsi négy számát a szólókoncertjeimen. Figyelj, fárasztó a nyavalygást hallgatni állandóan, amikor csak ezt játszod. Zeneileg a Puszi nagyon hasonlít a Csókolomhoz, de tök jó, hogy ilyen vidám srácokkal vagyok együtt, akik feldobják ezt az egészet.

De sokat játszotok a Puszival is.

Spenót: Már nem. Tavaly heti háromszor is felléptünk, legtöbbször a hetedik kerületben, mostanában havi egy bulink van. Ősszel, ha az összes új számot felraktuk a netre és a rádiók is szarrá játszották őket, újra beindulunk

Ebben a választásban nem volt benne, hogy a Csókolom ismert valamennyire?

Spenót: De, persze, a Csókolom tök jól viszi a vállán a Puszit. A koncerteket, ha van rá lehetőség, úgy vállaljuk, hogy a Puszi az előzenekar.

És ugyanazok a rajongók?

Tóth Gábor(TG Lupin): Dehogyis. A Csókolomra a 40-50-es korosztály jár, a Puszira meg a 30-asok.

Tudnak egymással mit kezdeni?

A nézőtér egyik felén táncolnak a csókolomosok, a másikon a puszisok, és kurvára utálják egymást. Ez Magyarország, ennek így kell lennie, és mi tartjuk magunkat ehhez a trendhez. Játszottunk a múltkor a Millenárison, elővettünk egy KEX számot, és az őszesebb arcok előrejöttek csápolni. Azt nagyon élveztük.

Felvállaljátok a Geréb-ügyet, a családon belüli erőszakot, eközben meg nyomjátok az örömzenét.

Spenót:: A Geréb Ágié szép sztori. 100.000 gyerek születik évente, számold ki mennyi az, ha mondjuk csak 30.000 a hálapénz. Na ebbe tenyerelt bele Ő a PC szüléssel és ezért hápognak a fehérköpenyesek. Én mondom, ahol a Geréb Ági szüleszt, ott béke van.

A napi politika megjelenése miért fontos?

Spenót: Nem fontos, de jó érzésű zenész nem mehet el amellett, ahogy a cigányokkal bánnak politikusok és a nép a mindennapokban. Csövesek dettó. Pesten a legjobb helyeket bezáratják, szívatják a kultúrát, mutyi mindenhol, dizájner drogokkal pumpálják a vezért. Nekem ez nem tetszik, más kell.

Mi a stílusotok, körül lehet írni?

TG Lupen.: Öten ötféle zenei háttérrel vagyunk, és próbálunk úgy csinálni, hogy mindenki jól érezze magát. Szerintem mindannyian sokféle zenét játszottunk az elmúlt években, és ez nyilván beépül. Leginkább három-négy akkordos számaink vannak, minőségi skandináv popot tolunk.

És hogy jön össze a skandináv életérzéssel a buzizás?

TG Lupen: Be buzitiv! Buzizunk, mert nem vagyunk homofóbok, tehát nyugodtan buzizhatunk. Azt, hogy cigány, vagy zsidó, azt is ki tudjuk úgy mondani, hogy természetesnek tűnik. Figyeld majd meg, hogy emberek szinte suttogva ejtik ki ezeket a szavakat, egészen furcsa környezetben is, akár egy zsidó női szervezet könyvbemutatóján, ahol tapasztaltam már ilyet. Bennünk nincs semmi ellenérzés.

TZ: Mindannyian éneklünk és mosolygósak vagyunk, attól van ilyen fiúegyüttes hangulat. Erre mi rá teszünk egy lapáttal, a színpadi öltözködéssel, ami igen vicces, ahhoz képest, hogy az undergroundból indultunk.

TG Lupen: Most már nem buzizósok vagyunk, inkább pedósok, és 15 éves lányokról fogunk számokat írni, ugyanis tanulmányoztuk a Depeche Mode történetét, és rájöttünk, hogy ilyen szöveggel kell robbantani. Feszegetjük a legális pedofília határait. De várjál, ez csak vicc.

Gitárost kerestek, mert akkor Spenót csak énekelne. Ha egy lány gitáros jelentkezne, beleférne az együttesbe?

TG Lupen: Hogy néz ki?

Spenót:Ha nagyon jól gitározik, akkor végülis tök mindegy hogy néz ki. De nagy nehezítést jelentenek a vidéki koncertek, az ott alvós bulik.

Székely Balázs:Ez felmerült már régen, hogy miért is jó, hogy nincs köztünk nő: vigyázni kell rá a bulik után és erre nincs energiánk. Nemcsak a hangszerekre és a felszereléseinkre kell odafigyelni, hanem a nőre is. De hallgassuk meg először, hogyan gitározik, aztán beszéljünk róla!

Spenót, te a zenekari oldalatok egyik menüpontja szerint reklámzeneszerzőként is dolgozol. Ez egy valós dolog?

Idén három reklámzenét írtam, kicsit beindult, de szerencsére nem hívogatnak sűrűn. A reklámosok, ha lecsapnak rád, két napon belül kell nekik a kész zene. Ebben az iparban a zeneszerzés része a napi 10 mail váltás és a rengeteg telefon a reklám ügynökség kreativjaival. Igénylik, hogy átdumálják a félkész cuccokat. Ritkán van 2 egész napom rájuk, mindent félre kell raknom, arra az időre, mikor jön egy megrendelés.

Az policy, hogy ingyen vannak a zenéitek?

Spenót:Igen, nálunk a letöltés ingyen van. Hívjanak fellépni inkább. A gázsit nem osztjuk szét, így összegyűlt pár százezer forint, amit elköltünk lemezkészítésre.

TG Lupen: Kész van 6 vadi új számunk, szétküldjük a rádióknak, nyáron már nyomják is, tetszeni fog a hallgatóknak is.

Milyen lesz az új zene?

Spenót::Három akkordos minőségi skandináv fiú pop, meg egy kis dubstep torzított gitárral.

Szövegében mennyire más, mint korábban?

T.G.Lupen::Vannak popszövegek, vannak történetmesélő, narratívabb számok, és vannak teljesen szürrealisztikus számok, amivel sokan nem is tudnak mit kezdeni, néha én se.

Spenót:: Bátrabban nyúlunk hozzá az egyes szám második személyhez, és mostanában belefér a felszólító mód is.

Milyen gyerekek előtt fellépni?

Spenót: Matinékoncerteken elkerülhetetlen, hogy jöjjenek családok. A gyerekek nagyon bírják a zenénket.

Szóltatok már a Petőfin egyszer is?

Spenót: Á... a Rádió Q-n voltunk, meg a Tiloson. De szerintem nyáron biztos lesz ilyen megkeresés.

Be akartok kerülni a mainstreambe? Látjátok magatokat a Mokkában?

Spenót: A Lackó (Géresi László, gitáros, Spenót testvére - a szerk.) mondta valamikor, hogy a VOLT meg Sziget fesztiválra már három vagy négy éve nem jelentkezünk, mert úgysincs esélyünk bejutni, megvárjuk, hogy hívjanak. Idén hívtak maguktól. A fene se tudja, hogy megy ez.

Gerendai felhívott, hogy gyertek?

Spenót::Nem ő, az egyik szervezője. Szuper színpad, jó időpont.

És ha egy állami rendezvényre hívnak, mennétek? Van olyan, amire nemet mondtok?

Spenót:: Van. Júniusban lemondtunk egy koncertet, amin szívesen játszottunk volna, egy jótékonysági esemény volt, de nem mentünk, mert többször változtattak a helyszínen és a színpadi körülményeken. Ja, és elfelejtettek minket felrakni a szórólapra.

Politikai rendezvények?

Spenót: Korábban már megkerestek, de nem vállaltam el. Pártnak nem állunk oda. Zenélünk, és a zenénkben megjelenik az, amit átélünk. Ha nagyon muszáj, akkor valami Orcsány ellenes rendezvényen igen, Gyurbán mellett biztos nem. Geréb Ági vagy a diákok mellett simán. Millának vagy a Sirályosoknak, nem tudom, hogy hívják azokat a jó fej gyerekeket, tudod, akik olyan sokat tüntetnek, nekik simán, mert a kisdobos, ahol tud segít.

Beleférne nektek, ha feltörnétek, és mindenütt ti lennétek?

TG Lupen: Fábry-show? Amilyenek vagyunk, nem hiszem, hogy elviselnének, de ha a Beastie Boyst is elviselték...

Spenót: Miért ne? Jó zenét csinálunk, szimpik vagyunk, dumálni is tudunk, jól nézünk ki, mi kell még? Na jó, a tánctudásunkat fejleszteni kell, ezt már régóta mondom.

És ezért hajlandóak vagytok áldozatokat is hozni?

Spenót: Igen, nagyon nagyon szívesen. Délelőttönként együtt táncikálnánk öten a tánctanárnak, azt nagyon élveznénk, szeretünk együtt lenni. Keddenként jár hozzánk a próbatermünkbe egy énektanár a Béres Eszter, kóruspróbát tart, és nagyon élvezzük. Jobban szólnak a vokálok, tisztábban és több szólamban éneklünk. Mióta segít nekünk, másképp figyelünk a hangunkra.

Mit kértek egy koncerten a backstage-be?

T.G. Lupen: Azt kérjük, hogy legyen backstage. ahol beénekelhetünk koncert előtt, skálázhatunk, kicsit mozgathatjuk az ujjainkat a hangszereinken, kezet moshatunk és sminkelhetünk.

Allűrjeitek vannak?

T.G.Lupen: Igen, nem elég sztárnak lenni, úgyis kell viselkedni.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

LS
LS
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.