A Battery Dance Company előadásán a közönség is ritmusra mozog.
Úgy képzelem, hogy nincsen ember a földön, aki titkon ne akarna táncos lenni. Persze világos, hogy a pasikat kevésbé hozza lázba ez a dolog, de lehetetlen, hogy valaki ne akarná úgy tudni használni a testét, mint az igazi táncosok. Az mindenesetre biztos, hogy az Átrium Film-Színházban látott Battery Dance Company előadása után mindenki hasonló gondolatokkal jött ki a teremből.
New York-ból érkezett hozzánk a 37 éves társulat öt tagja, hogy részleteket mutassanak be most futó előadásaikból. A BDC már nem először lépett fel hazánkban, korábban a Nemzeti Táncszínházban, a MU Színházban és a Pécsi Nyári Fesztiválon mutatták be a társulat alapítójának és művészeti vezetőjének, Jonathan Hollandernek a műveit.
A mostani előadás azonban nem az ő koreográfiája alapján született, hanem a BDC második koreográfusgenerációja, maguk a főszereplő táncosok rendezték. Hosszas válogatás után végül az Autobiographica (Sean Scantlebury és Carmen Nicole rendezésében) és Perceptual Motion (rendezője Robin Cantrell) című előadásaikból hoztak el öt jelenetet a budapesti és a győri közönségnek, és milyen jól tették ezt!
Egyszerűen arról van szó, hogy bámulatos nézni, ahogy mozognak a színpadon. Semmi izzadságszag nincs se a táncban, se az elképzelésben, és minthogy mindezt nagyon jó zenére is csinálják, minden összeáll a teljes a katarzishoz. (És az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért is nagyon könnyű elnézni, ahogy Sean Scantlebury és Bafana Matea mozognak a színpadon, mert nagyon szép pasik.)
Az összehangolt munka mellett a zene az, amiért okvetlen érdemes elmenni a Battery Dance Club előadásaira. Persze, igazán szerencsés helyzetben vannak, hiszen saját zenét írathatnak igazi profikkal a táncaikhoz, így a végeredmény is olyan, hogy nehéz ülve végighallgatni. Sőt, akadnak köztük nem csak táncosok is, például Mira Bai Cook, aki saját táncához zenét is szerzett, nem is akármilyet. Az Autobiographica zenéjét Polar Levine szerezte, míg a Perceptual Motionnál Cantrellék Mike Inczét kérték fel a muzsika megálmodására, de egy zenei ciklust Bafana Matea kérésére Farai Malianga is készített a tánchoz.
Nagyon jó érzekkel mindemellett nem nyújtották túl hosszúra az előadást, így azt tánchoz kevésbé szokott néző is könnyedén végigülhette. Nem mondom, jó lett volna, ha egy szünettel lenyomnak még egy órát, pláne, mivel úgy tűnt, mintha egyáltalán nem is fáradtak volna el. Tudom, úgy is kell tűnnie, hiszen ezért mentünk profi táncot nézni, és nem kertévés tánckari bemutatót, de akkor is.
A BDC tipikusan az a társulat, akiket elnézve tényleg mindenki táncos akar lenni, és ez jó. Mozdulataik úgy tökéletesek, hogy nem ordít róluk a balettes előképzés, egyszerűen csak használják, amilyük van, de azt legalább tényleg zseniálisan. Ha tehetik, okvetlen nézzék meg őket, megéri.
