Budapest egykor kóser gasztronagyhatalom volt, mára ebből már nem sok maradt. Túrán jártuk végig az egykori ikonikus helyeket.
Vallásos zsidónak lenni Budapesten – nincs ennél nagyobb szívás. Legalábbis ez derült ki, amikor a BUPAP (Budapesti Aszfaltprojekt) és a Negyed6Negyed7 Fesztivál keretében szerveztek azoknak egy sétát, akik jól bírták a hideget és a szelet.
A Kosher Budapest egy gasztroséta, ahol Budapest, illetve az egykori zsidónegyed, a VII. kerület ikonikus és kevésbé ismert helyeit lehet bejárni Fűszeres Eszter gasztroblogger és Merker Dávid szociológus vezetésével.
A Kéthly Anna téren gyűltek össze azok, akik a hideg idő ellenére bevállalták a túrát. Egy gyors zsidósági továbbképzés után (kik az ortodoxok, mitől neológ a Dohány utcai zsinagóga, stb), máris a kóserságban mélyedtünk el, amiből hamar kiderült, hogy az élet egyáltalán nem egyszerű, főleg ha kóser marhára fenjük a fogunkat. Hiába volt ugyanis 11 kóser szalámigyár korábban Budapesten, de ennek ma már nyoma sincs, olyannyira, hogy a minőségi marhahúsért Bécsbe kell utazni.
A Kazinczy utcai mikve furcsa hely. Ide csak a legvallásosabbak járnak, férfiak és nők egyaránt, hogy rituálisan megtisztuljanak. De hogy jön a kóserság a fürdőhöz? A dolog nem is olyan bonyolult: úgy, hogy az edényeket ugyanúgy meg kell tisztítani, mint a testet, legalábbis ha valaki komolyan veszi a vallási szabályokat.
A víz mellett tűz is várt minket, az összedobált tábortűzre került a hamec (kovász), az egész évben gyűjtögetett tészta, melynek egy darabját a gondos háziasszony mindig eltette. Akinek hamece nincs, az a kovásszal vagy élesztővel készült ételeket vetheti a tűzre, ugyanis pészahkor egy rendes háziasszony lakásában bizony egy morzsa sem maradhat ezekből.
2004-ben a mikvét teljesen felújították, amit olyannyira komolyan vettek, hogy egy haszid vízvezetékszerelő dolgozott rajta, aki minden hétvégén hazarepült Amerikába, hogy ott ülje meg a szombatot. A mikvébe csak természetes eredetű víz kerülhet, ezért a Kazinczy utcai ház tetején gyűjtik az esővizet, illetve az udvarban is felfogják azt. Ehhez azonban kóserrá kellett tenni a vizet, mely nem volt egyszerű: 1000 liter vörösbor került bele, amit aztán kiszivattyúztak belőle, és így tették a törvényeknek megfelelővé a fürdőt. (A séta alkalmával sem a női, sem a férfi részlegbe nem nézhettünk be, az előbbi csak naplemente után látogatható, az utóbbiban pedig az ünnepre készültek).
Egy laza ugrással innen máris a tiszaeszlári vérvádnál és Solymosi Eszternél járunk, illetve a kóserság és a gyilkosság kapcsolatánál, melynek történetébe Merker Dávid avatott be minket a zsinagóga udvarán.
Repkedtek a Weiss-féle pékség, a Polatsek Ede üzeme és a Stern-étterem szavak, miközben az is kiderült, hogy a macesznek 18 perc alatt el kell készülnie, hogy ne kerüljenek bele az élesztőbaktériumok. Ez elvileg nem ördöngősség, de a legtöbben pont ezért már inkább boltban vásárolják. Azt pedig nem tudom, hányan tudják, de a Kőleves helyén valaha egy húsüzem állt, ahonnan táviratban lehetett árut rendelni, és a pincéjében tárolták a felfüstölt árut.
A sétát azoknak ajánljuk, akik valamennyire képben vannak a kósersággal, szívesen nézegetnek régi házakat, és jó a fantáziájuk, azaz el tudják képzelni, hogy ahol most a gangon ruhát teregetnek, ott valaha szalámit gyártottak, vagy maga Stern úr szolgálta fel a fogásokat. Extraként ajánljuk a Fröhlich cukrászdát, ahol olyan békebeli süteményekkel lehet találkozni, mint a flódni, a rugelach vagy a hámántáska.
