Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Törőcsik némán menti a menthetetlent, és a többiek sem véreznek el, mégis inkább sztárparádé semmint szórakoztató dráma az Átutazók.
Először olyan volt, mintha csak az Össztánc kezdődne. Azt ugyan Márton László rendezte, és annak Eszenyi Enikő aktív szereplője volt, nem rendezője, de a néma, csak az arcukkal játszó szereplők miatt a hasonlóság szembetűnő és szívfacsaróan nosztalgikus. Aztán viszont sajnos elkezdődött Hanoch Levin nem túl átütő darabja, az Átutazók. Tudom, mostanában sok a bajom a direktorok darabválasztásával, most sem értem, mit keres ez az amúgy kamaradarab egy 1102 férőhelyes színház repertoárjában. De ez nem is fontos, hiszen Eszenyi a parádés szereposztással pótolta a darab hiányosságait, arról nem is beszélve, hogy végre adhatott munkát egy csomó olyan színészének is, akiknek idén valahogy kevesebb szerep jutott.
Valami ilyesmi vezérelhette, amikor a tavasz beköszöntével Levinnek ezt a társadalomkritikának bukdácsolva, de inkább közhelyesen megfelelő darabját vette elő. A színpadon egy lakótelep erkélyeit tologató lakóközösség mindennapjaiba leshetünk be, hogy aztán szinte az első mondat után kiderüljön, hogy ezek a mindennapok egyáltalán nem rózsásak, viszont rettenetesen nyomasztóak. A darab alcíme Komédia nyolc temetésben, egy felvonásban és ez két nagyon hasznos információ, hogy az embernek ne kelljen felállni közben.
Mindazonáltal óriás mázli, hogy a szereposztás néha képes elfeledtetni ezt a rémesen kellemetlenre sikerült színművet. Nyolc temetést él meg a lakóközösség a két órában, van itt szorulással küzdő családfőtől agydaganat okán több reményt nem hozó fiúig mindenféle halott, hogy a néző értse: senki nem maradhat ki. A gyéren megírt jellemekből mégis szinte mindenki a maximumot hozza ki, és ez ha nem is repül az a két óra, nem tűnik vészesen végeláthatatlannak. Eszenyi Enikő például Törőcsik Mariban látta a megoldás kulcsát, és így az, ami az elején még nézőhajhász elemnek tűnik, a darab végére értelmet nyer: a fia által folyton kidobott, de mindig visszatérő, majd az utcákon csavargó nagymama szerepét ekkora jelentőséggel feltehetően senki más nem tudta volna eljátszani. A többiek is helyükön vannak a színpadon, szépen elvégzik feladatukat, alighanem már túlestek az első sokkon, amit a darab gyengeségei okozhattak bennük. Péter Kata és Pindroch Csaba remekül egészítik ki egymást, akárcsak a testvérpárt játszó Majsai-Nyilas Tünde és Tornyi Ildikó.
Öncélú jelenetet sem könnyű például nem öncélúan eljátszani, Lengyel Tamásnak mégis sikerült, arról meg már tényleg nem ő tehet, hogy a darabban semmi nem indokolta a véget, amit ért. Ugyanúgy, ahogy Varju Kálmán sem tudhatja, miért tért vissza Zigi szerepében, hogy odamondjon egyet a szomszédainak, mégis átjön a története. Szóval a darab furcsaságait néhol nem tudják kivédeni a szereplők, de azért tényleg nem lehet rájuk panasz. Harkányi Endre például már fél nyolckor lejátszik, de hamar kiderül, hogy nemcsak a szorulásba lehet belehalni, viszi a kaszás a megkönnyebbültet, a kiegyensúlyozottnak látszót, a nyomorultat, a beteget és mindenkit – akit meg nem visz, annak se sokkal jobb. A három grácia (Hegyi Barbara, Igó Éva és Halász Judit) hiába hajkurássza a negyedik bridzspartnert, mindegyikük egy sors, egy élet, de nagyon kevés lehetőségük nyílik bemutatni ezeket az asszonyokat, lejelzéseik viszont tökéletesek.
Fesztbaum Béla lehet maga Levin ebben a színműben, ugyanis a szerző egyedül neki írt valamilyen ívet bejáró szerepet. Így a vége felé főszereplő lesz Elhahanból, aki az egész előadás alatt csehovian menne Svájcba, csakhogy oda a kurvája (Járó Zsuzsa) megy. Kern András is túlzás Alberto Pinkusz szerepére, bár azt mókás látni milyen hatalmas rutinnal nyomják, különösen az idősebb színészek, mint ő, vagy Reviczky, vagy a csalódott apát nagyon finoman játszó Lukács Sándor.
Összességében tehát akkor érdemes elmenni az előadásra, ha sztárparadét akarunk látni, de ha valami komoly vagy vidám, vagy csak jó darabot, akkor ettől inkább idegesek leszünk. Kész szerencse, hogy az Átutazókat pont Eszenyi mutathatta be, pont ezzel a társulattal, mert ez a darab aligha lesz a közeljövőben bármilyen rendező álma.
