A Mikroszínpadon szerelmek születnek és halnak el, mégsem érvágós a hangulat.
Pelsőczy Réka még 2011-ben rendezte meg a Szeret...lek című darabot, amit mostanában a Mikroszínpad tűz műsorra, ezen a héten majd vasárnap. Nem lehet gyakran látni az előadást, ami nem túl meglepő módon a szerelem témáját járja körül, már amennyire azt lehet. A nem csak szerelmeseknek szóló színműben egy nosztalgiapresszó vendégei és alkalmazottjai mesélik el szerelmes történeteiket, és fakadnak dalra magyarul vagy angolul.
Pelsőczy hagyja, hogy a szereplői csak anekdotázzanak és önmaguk legyenek, történeteik mindenkinek ismerősen csenghetnek, hiába különleges sztorik ezek, mégis hétköznapiak. A színészek nem játszanak, a kapcsolatok mégis megjelennek, még a revü jelleg is felsejlik néha, igaz közel sem tökéletes az énektudás. A szerelem mindenkinek ismerős dolog, de a nézőtérről senki sem áll fel, hogy elmeséljen egy saját esetet, pedig benne van a levegőben az is. Ide tartozik, hogy a Mikroszínpad első sorát okvetlen hozzá kéne csapni az előadáshoz, mivel a Szeret..lek ugyan kamaradarab, mégis ennyire zavaró közelségben néző színészhez még nem ült.
Ez talán a legzavaróbb az előadásban, mert amúgy a Szeret...lek történetei szomorúságukban is vidámak, mintha a szenvedés a világ legtermészetesebb dolga, és mintegy a szerelem velejárója lenne. Ezekhez a közhelyes tényekhez talán nem is ártana néha pozitívabban hozzáállni, akkor a szenvedésbe is jól beleélhetnénk magunkat, aztán leugranánk a sarki bárba és kiénekelnénk a végére magunkból. Más kérdés, hogy minket totál hülyének néznének. Így hát, ha nincs más programja vasárnapra, hagyja, hogy mások meséljék el, nekik mi és hogyan fáj.
