Beszélgessen költőkkel a Hadikban!

Olvasási idő kb. 1 perc

Ha szeretné, hogy Finy Petra vagy Kemény felolvasson, beszélgessen és filmet nézzen önnel, tudunk egy programot szerdára.

Szerdán 18.00 órától Vagány históriák est lesz a Hadik kávézóban, ahol már két éve rendszeresen megrendezik a Hadik Irodalmi Szalont. A szervezők úgy gondolták, hogy az idei évet "fiatalosan és lendületesen" kezdik, azzal, hogy egy fiatal fotográfus, Bach Máté ötven kortárs magyar költőről készített portrésorozatát mutatják be, a képeken keresztül pedig a mai magyar kortárs költészetet. Bach képeit eredetileg tavaly, a költészet napján mutatták be a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Hadik Irodalmi Szalonban viszont a fotósorozata megelevenedik, ugyanis személyesen is bemutatkoznak az alanyok.

Kemény Istvántól Juhász Ferencig, Szálinger Balázstól Szöllősy Mátyásig, Szőcs Petrától Finy Petráig, Lanczkor Gábortól Borbély Szilárdig mindenki sorra került már Bach kamerája előtt, de a fotós igyekezett nem nagyon költősre venni a figurát: alanyait szabadon választott helyeken, kedvenc erdőben, udvaron, saját könyvespolc vagy a szokásos presszó előtt fotózta le kedvenc tárgyukkal - ez adja a keretet a januári Szalonnak.

A megörökített 50 kortárs költő közül ezúttal Deres Kornélia, Finy Petra, Kemény István, Schein Gábor, Szijj Ferenc és Szőcs Petra vannak soron, akik beszélgetnek, filmet néznek és felolvasnak a közönséggel/nek. Külön erre az estre repül haza Amszterdamból Magyar Bori énekesnő, aki itt Kardos Danival zenél majd, ennyi kultúra után, levezetésként pedig mindenki megvásárolhatja a hazafelé útra a Prae irodalmi magazin legújabb számát megjelenés előtt!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.