Ficsku Pál az életéért tippmixel

Olvasási idő kb. 2 perc

Az író hat nap alatt, focitippekkel akar kétszázezret keresni különben az utcára kerül. Hétköznapi történet, segítsen neki tippelni.

Filmbe illő ötlet végrehajtására kényszerült Ficsku Pál író, aki volt restaurátor, történelemtanár, forgatókönyvíró és főszerkesztő is, ám most könnyen az utcára kerülhet. Míg a nyarat két gyerekével Miskolctapolcán töltötte, egy bírósági feljelentés értelmében tartásdíj nem fizetése címszó alatt 2 508 606 forintot követelnek rajta, amiből 340 ezer forint a végrehajtási díj. Ficsku azt állítja, fizette a megítélt tartásdíjat, ezt azonban bizonyítani nem tudta. Hosszas huzavona után sikerült részletfizetést kieszközölnie a komolyabb összegre, ám a végrehajtási díjból fennálló kétszázezer forintot egy héten belül kell rendezze. Mivel nincs egy vasa se, így vasárnap este irodalmi valóságshow-t indított a vagy.hu nevű portálon.

Fotó: Ficsku Pál / vagy.hu

A tét ennél is nagyobb, ugyanis ha nem fizet, végrehajtási széljegy kerül belvárosi lakásának tulajdonlapjára, ebben az esetben pedig ugrik a banki hitele, azonnal elárverezik az ingatlant. Az író így kölcsönkért kétezeregyszáz forintot  és vásárolt hét darab tippmix szelvényt, azzal a nem titkolt céllal, hogy a szerencsejátékkal teremtse elő hét nap alatt a kívánt összeget. Mivel a hét szelvényből hatban azt a Liverpoolt tette meg győztesnek, aki saját városában kapott ki az Aston Villától, már csak egy szelvénye maradt, de ő még nincs totálisan kétségbeesve.

"Maradt még hat napom, amit szeretném, ha végigkövetnének" - írja. "Az első irodalmi valóságshow. Egyszereplős. Holnaptól a tippeket is közzéteszem. Jó lenne, ha a tippjeitekkel segítenétek. Hogy ki tudjam elégíteni a végrehajtót, s megmaradjak a gyerekeimnek. Megveri-e a Paris Saint Germain a Lyont és a Barcelona az Atletico Madridot?"

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.