Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Twilightok korában már kevéske egy leegyszerűsített Bridget Jones-szal végletekig közhelyesen bejárni Afrikát.
Liptai Claudia celeb színésznő és nagyszájú műsorvezető, aki ha csak ránéz egy férfira, már címlapsztori az ügy, és akinek a bulvárértéke olyan magas, hogy ha akarná, egész évben Tunéziában ülhetne egy all inclusive-ban. Ráadásul a világ bizonyos részeit is bejárhatta a csatornának köszönhetően, amiért nem győz hálás lenni neki, mondjuk a furcsa parkolásaival generált hírekért. Filmek nem készülnek, énekelni pedig nem tud, így Jennifer Lopezesítése szerencsére kizárt, mi marad hát még szabad területként? Naná, hogy Liptai Claudia könyvet ír, most miért, tanuljon meg valami hangszeren játszani?!
A honi celebek amúgy is akkora evidenciával ontják magukból a könyveket, mintha maguk nevelték volna fel a fákat, jelen esetben kettőszázhuszonkettő és fél oldalnyi fát, maximum nettó négy órás olvasásból adódó élményért(?). Ott tartottunk, hogy azt mondja: Az álomnő. Ezzel a címmel álmodta meg az ország Clau/Cucuja regényét, aminek megírása miatt persze nem képzeli magát írónőnek, sőt még a főhőssel sem érez sorsazonosságot, ki tudja, miért került akkor fel a fél arca a könyv (mellesleg lopott) borítójára.
Pedig rögtön értettük, hogy csak kikapcsolni, szórakoztatni szeretne, sőt az első két oldal olvasása után már az sem volt kérdés, hogy Liptai Claudia valóban ott görnyedt a monitor felett, hogy kitaláljon egy szórakoztató történetet, ezt tuti, nem írta meg senki helyette.
Semmi baj nem is lenne a művel, ha mondjuk tiniregény lenne, de ha jól sejtem, nem az. Sajnos a művésznő egy jobb agyféltekéjét lelkesebben használó, ámde nem túl szofisztikált hetedikes/tizenkettedikes szintjén ír, így tényleg mindenki jobban járt volna, ha a fiataloknak dedikálja könyvét..
Elvitathatatlan tény viszont, hogy az írás valamelyest él, tényleg olyan, mintha Liptai ott ülne mellettünk, és ismerős hangján sztorizgatná a történetet: „Anna elővette a kistükrét a táskájából, és megpróbálta a lehető legfeltűnésmentesebben 'csekkolni' a négyórás út következményeit...” vagy „A főnök pedig neki adta ezt a fantasztikus – de lássuk be 'kösd fel jól a bugyidat' fokozatú – feladatot”, tehát főképp azoknak ajánlott, akik vágynak ilyesmire. Nyilván amint lesz ideje felolvasni a műsorvezetőnőnek, kijön majd hangoskönyvben is a mű, van abban is lóvé, mert miért ne, és hát mindjárt jön a karácsony is, ugye.
Mondtak erről a könyvről olyat is, hogy nem egy harmincas szingliről szól, pedig hát de. Merthogy attól még, hogy egyszer se írják le magát a szót, egy egyedül élő, halálos veszélyben kizárólag az anyjának esemesező, szerencsétlen nő, akinek épp nincs pasija, nos, az bizony kimeríti a harmincas szingli definícióját. Kertész Anna ráadásul nem is szimplán egy harmincas szingli, hanem egy bizonyos Bridget Jones-ra igen hajazó szingli, ha valakinek esetleg mond valamit ez a név. Olyannyira, hogy konkrét szituációk is a megszólalásig ugyanazok, persze az írónő nyilván azzal védekezne, hogy a szereplők esetlenségének furcsa összecsendülése ez csupán. Épp hogy csak operatőrre nem esik a telt idomokkal bíró, újságíróként Afrikába vetődött főszereplőnő, aki már a kilencedik oldalon összefut az eleinte csak Nagyképű Jóképűnek hívott főhőssel, hogy aztán megannyi izgalmas kalandban legyen vele része.
Kár, mert Cucu bátor volt, írt magyar világszépéről (nem szerepel személyesen a könyvben, valaki árulja már el, miért csak olyanok vannak a borítón, akik amúgy nem jelennek meg a regényben?) sőt, még focivébére jutásra esélyes magyar labdarúgókról is, mindezt rögtön az első húsz oldalon! Nehéz is hova fejlődni, különösen miután újra találkozhatunk az összes afrikai klisével, úgyis mint zsúfolt, koszos piac, felszállásra alkalmatlannak tűnő repülő, tömött busz, kotkodácsoló – na milyen állat? Bingó, csirke, hiszen minden kalandfilmben így jelzik le hétköznapi afrikai életet.
A sztori bonyodalmakat csak nyomokban tartalmaz, itt szólunk, hogy senki nem izgul ám egy olyan zuhanó repülőgépért a harmadik oldalon, amin a főhősnő ül, most nem áruljuk el, miért, tessék kikövetkeztetni. Az Álomnő egy gyengén sikerült Leslie. L. Lawrence regény első negyedére hajaz, leegyszerűsített szókinccsel, megspékelve viszont Liptai Claudia fanyarnak hívott humorával, ami valóban bőven elég, tán még sok is Hajdú Péterrel szemben, viszont nagyon távol áll egy szórakoztató kalandregényben elvártaktól. És hogy akkor most Farida, a magyar származású világ legszebb-, Kertész Anna a husi, barna főszereplő- vagy maga az írónő az álomnő a regényben, az ugyanolyan rejtély marad, mint az, hogy ki találta ki ezt a kábé Gyilkos sorok szintű krimit a műsorvezetőnő szerelmes sztorija köré.
